IMG_20180525_123553

Sárospataki Borterasz – Tegyük fel a térképre Tokaj északi-partját!

A túra öt pincészeten keresztül vezetett, öt élmény, öt stílus, öt egyéniség.

Csúnya esőben indult, de zavartalan napsütéssel végződött a Sárospataki Borterasz dűlőtúrája. Vendéglátóink sikeresen mutatták meg magukat ott, ahol a legfontosabb dolgok történnek, a saját dűlőikben és pincéikben. Közel kerülni a borok születéséhez, a történetekhez, az emberekhez, most már tudjuk, hogy mi folyik Sárospatakon és környékén…

 

A Sárospataki Borterasz többet érdemel!

Nem volt a sors kegyeltje a Sárospataki Borterasz study tour-ja, hol a Rosalia, hol pedig az eső tizedelte meg a létszámot. Persze, mindez csak kifogás, mondjuk azt a legenyhébb kifejezéssel, hogy bátortalan volt a borsajtó. Vendéglátóink fantasztikus programmal készültek, megmutatták, hogy mire képes az adottság és az összefogás szerencsés együttállása.

 

Miért éppen Sárospatak?

Ha előttünk van a tokaj-hegyaljai borvidéki térkép és olvasgatjuk a települések neveit érezni, hogy mostanság inkább a déli területeken van a hangsúly. Példaképpen a mádiak elléptek mindenkitől és toronymagasan vezetnek ismertségben, Tarcal, Tállya is mocorog, Erdőbényén is csinálják a fesztivált és valóban csendesebb az északi rész. Ezt a „némaságot” törték meg egy páran Sárospatakon és környékén. Jelenleg a Sárospataki Borterasz Egyesületben öt borászat képviselteti magát: a sárospataki Pajzos-Megyer, Tokaj-Portius és Harsányi, valamint a hercegkúti Espák és Naár Családi Pincészet. Pont egy éve robbantak be a köztudatba, ekkor tartottak egy közös kóstolót a budapesti Andante Borpatika borbárban és étteremben. Klikk a bemutatóra: Tavaly történet…  A tagok elkötelezettek a sárospataki borkultúra felemelésében és tudják, hogy egységben az erő, vagyis a közös fellépés mindenképp kifizetődő. Északi-part, vagyis “hűvösebb karakterű klíma” és ez is a malmukra hajtja a vizet, hiszen a globális felmelegedés miatt átértékelődhet a szerepük ezeknek a területeknek.

csapatmunka

csapatmunka

A látogatásunkon készült többi képet itt tekintheted meg!

A skót-lengyel kapcsolat

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”– a bor az összekötő kapocs, a folyékony barátság a tokaji borvidékről áramlott főleg Lengyelországba. Erre emlékeztet a Tokaj Portius pincészet nevében a Portius, aki egy húsvér ember volt. „Valóban, napjainkban nem találjuk Robert Wojciech Portius nevét az ismert emberek nevei között. Beleolvasva Tokaj-hegyalja történelmébe megtaláljuk őt, mint a legnagyobb lengyel borkereskedőt, aki a tokaji borokat megkedveltette, szállította a Kelet-Európai piacokra, még a királyi asztalokra is eljuttatta azokat. Portius eredetileg skót származású protestáns volt, aki vallása miatt menekült Lengyelországba a XVII. század első felében. Borkereskedelmi központját a Dél-Lengyelországi Krosno városában építette fel. A tokaji bor kereskedelme vagyonos emberré tette, ő pedig városát gyarapította vagyonával, jótékony építkezéseivel.” – http://www.tokaj-portius.hu

portius

portius

Esik eső karikára, de kit érdekel egy study touron, ahol pálinkával kezdünk? ifj. Hörcsik Richárd borász/tulajdonos volt az első kalauzunk a Tokaj Portius pincészetnél, aki tele van történetekkel. Azt vallja első generációs borkészítőként, hogy a borban varázslatot kell végbevinnie, ami az borkortyoló emberekben folytatódik tovább, vagyis lepalackozni a természetet. Ha egy study touron a bortudósító jóféle sárgamuskotály törköly pálinkával melegítheti magát rögvest szebb az idő is. Aztán borospoharat ragadunk a Kincsem-dűlő vízpárás ködös valóságában, Tolcsva határában. Egy kis Tokaj Portius Sauvignon Blanc 2017-es évjáratot pörgetünk.  Terroir jegyeket mutat, nem az a sima tizenkettő egytucat csalánozós, bozdzás illat-ömleny. Itt bizony jönnek az ásványok szépen, görögnek a kövek a vágottfű mellé. Reduktív tétel, 7-es savval, 4-es cukorkával piacos borital. Megkóstolunk egy Hársalevelűt is 2016-ból, 100% a hárs, még elég erős a hordó, éppen átsejlik a fa szövedékén a gyümölcs. Masszív az alkohol, a 2 hónapos hordózás integrálódása zajlik. A 2013-as birtok Furmint már szépen moderált hordóval, markáns furmintos karakterrel rendelkezik. Nagy bor, akár sülteket is elvinne a hátán a gasztronómiában. Kis gomba, körte, alma, kövek, jó savak…

 

A francia kapcsolat

A Tokaji borvidék páratlan a világon, és ezt nem csak mi magyarok tudjuk, hanem még jó páran e sártekén. Éppen ezért jöttek az 1990-es években és azóta is több hullámban a külföldi befektetők. Többek között a franciák is fantáziát láttak a vidékben, így alapította meg a Pajzos Pincészetet 1991-ben 12 befektető. A pincészet honlapján megtalálhatóak a fontosabb adatok a befektetőkről, nem is untatnánk ezzel az Olvasót. Inkább folytassuk a termőterületekkel, a Pajzos és Megyer dűlők Sárospatak határában egyéni karakterrel rendelkeznek és a pincészet területei e két dűlőn vannak. A Pajzos dűlő az aszúbajnok, nyirokbemosódásos, andezittufás, barnaerdőtalajjal keverve jól tartja a hőt. A Zsadány patakkal határolva egyik oldalról, a másikról erdővel védett, ezért a botritys, mint az aszúfelelős igazán jól érzi magát itt. Riolittufa málladék, kevesebb napsütés és kevesebb pára, ez a Megyer dűlő különbözősége. Az Isten is szárazborokra teremtette ezt a dűlőt. Házigazdánk a pincészet ügyvezető igazgatója és a Sárospataki Borterasz elnöke: Laurent Comas, aki szintén francia, de már kiválóan beszél magyarul. Szépen rendbe hozta a birtokot és a termékpalettát is mesterien felépítette. Neki köszönhető, hogy napjainkban a pincészet jó úton halad. 

pajzos

pajzos

Mi a helyes arány? Furmint a% + Hárslevelű b% = C

Laurent, egy izgalmas játékra hívott a pince mélyére, spontán megvizsgáltuk a helyes elegyítési arányt a furmint és hárslevelű tekintetében. A borok 2017-esek, szép haladtunk felfelé a magasabb hárstartalom irányába.

95% furmint 5% hárslevelű:  Erős ásványosság, magas savérzet, tűzköves, lendületes, tiszta karakterű. 90% furmint 10% hárslevelű: Kusza kissé a bor, a lendület megtörve, közel sincs olyan formában, mint az előző tétel. Vele még várni kell, hogy beérjen. 85% furmint 15% hárslevelű:  Itt már érezhető a hárskarakter felerősödése, vibráló savak, gyümölcsös és ásványos egyben, kicsi mézesség, hársvirág. 80% furmint 20% hárslevelű: erősebb a fa, hosszú lecsengésű a bor, még fejlődésben, ennél többet fog tudni. 75% furmint 25% hárslevelű: lágyan, kicsit híg, tufás ásványosság, a hársasság kicsit darabos. 70% furmint 30% hárslevelű: behízelgő tétel, trópusi gyümölcsök, gumicukorka, egyértelmű hárslevelű uralom. Hogyan, hogyan nem, de a 15%-os hárstartalom volt számunkra a befutó. Természetesen nagyon sok összetevője van a helyes aránynak, nem gondoljuk, hogy örökre érvényes ez a 15%. Ezekből a borokból, ebben az évjáratban, most érvényes a párosítás… Az idő telt és egyre jobban derült ki az ég és elindultunk a következő pincészethez. Túránk a mesebeli hercegkúti pincesorokhoz vezetett tovább.

együtt

együtt

A látogatásunkon készült többi képet itt tekintheted meg!

Mesebeli tájkép a Világöröksége

Hercegkút egy közel 700 lakosú község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Sárospataktól pár percre, a 37-es főút túloldalán. A kultúrtáj kategóriában Világörökségi címmel büszkélkedő, népi építészet remekeiként számon tartott emeletes pincesoraink különleges esztétikai látványt nyújtanak a falu két szélén – a Kőporoson és a Gombos-hegyen, ahol a gazdákkal egyeztetve pincelátogatásra és borkóstolásra is lehetőség van. A Gombos-hegy ezen túlmenően gyöngyszeme a vidéknek, a kőbánya feletti domboldal a védett kökörcsin élőhelye, továbbá remek kilátás nyílik Hercegkútra, Sárospatakra, a közeli és távoli Zempléni hegyekre.  http://hercegkut.hu/

A túra öt pincészeten keresztül vezetett, öt élmény, öt stílus, öt egyéniség. A SÁROSPATAKI ÖTÖKből ebben az írásunkban két izgalmas állomásra futotta. Kénytelenek vagyunk a study tour anyagát részekre bontani, tehát FOLYTATJUK!

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

A Sárospataki Borteraszról szóló cikksorozatunk következő része itt olvasható: www.ihatobb.hu/sarospataki-borterasz-tegyuk-fel-terkepre-tokaj-eszaki-partjat-2-resz/