Petrény Winery – Egy karton egri boldogság

Van boldogság Egerben is, építkezés meg fejlődés és jó borok. Vigyázat, pozitív kicsengésű cikk!

Nyulasi Gábriel István írása

 

Kezdjük egy vázlatos és szubjektív, élményalapú áttekintéssel az Egri Borvidékről…

 

Egri Borvidékért Alapítvány

Nem tudjuk igazán pontosan, hogy mennek mostanság a dolgok Egerben. Emlékszünk a boldog békeidőkre, amikor még az Egri Borvidékért Alapítvány 2006-os megalakulása után sorban jöttek a fantasztikus Egri Borok Gálája rendezvények. Mindig imádtuk a Magyar Tudományos Akadémia díszes termeiben kortyolni a jó egri nedűket. Kaló Imre is mondott nyitóbeszédet, szép volt és példamutató az egész. Talán úgy 2011-re kifújtak ezek a rendezvények, ők is tervezték, hogy összefognak és lesz közös egri palack, de aztán elhalt a kezdeményezés a gálákkal együtt.   

 

Balsors akit régen tép… 

Valahogy a gazdasági világválság közepette 2009-ben jött az első csapás, a borhamisítási botrány. Olyan volt ez mint a kabátlopás esete, végül már mindegy is volt, hogy mi történt, de az egri borok hírnevén folt esett. Szóval, megtépázta őket Vincze Béla (Az Év Bortermelője 2005-ben) borbotránya.  Majd 5-6 évre rá pedig a dohosságra jött egyre több panasz, (2015 őszén) jelentek meg ezzel kapcsolatban írások és ezután már boldog boldogtalan kereste a rohadt krumplit az egri borokban. Hogy addig is volt doh, csak nem vettük észre? Miért is gyűlt ez így össze, és tényleg segített a pincék tufarétegének legyalulása? Ezek is jó, szinte költői kérdések. Pedig Eger többet érdemel, és sokan vannak itt akik csúcsminőségben készítenek bort. Nagy és közös kicsiket és nagyokat egyaránt összefogó szervezetük igazán annyira nincsen, bár van már egri palack (lassan négy éve katt ide!), amely szépen néz ki, és működik az Egri Borműhely

 

Folytassuk az Egri Borműhellyel…

 

Ők kilencen Egerben most!

Egerben most, kilencen fogtak össze, egy borászat kiesett a csapatból. Ők a nagyobbakat jelenítik meg, hiszen évi 100.000 palack a belépő minimum a szervezetbe. Az Egri Borműhely összesen kilenc borászatot fog össze: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet. Ezt a kilenc borászatot az Egri Bor Most -on keresztül marketingeli a Wineglass Communication

Petrény 47-es pince

Petrény 47-es pince

Petrény Pincészet az 1600-as évek óta

Mi is kirándultunk az Egri Borműhely jóvoltából és eljutottunk a Szépasszony-völgybe is katt ide: Már nem kell félned az egri Szépasszony-völgytől  Kortyoltunk itt Petrény borokat is és szinte hasonló volt a véleményünk az egyik borukról a mostani cikkünkben. “A Petrény család története és az egri borvidék kapcsolata több évszázados múltra tekint vissza. Dokumentumok igazolják, hogy a Petrény család már az 1600-as évek eleje óta foglalkozik szőlőműveléssel és borkészítéssel Verpeléten”. www.petrenybor.hu/  A borászat modern fejlesztése 2002-ben indult és több, mint 155 hektáron gazdálkodnak. Vendégeket fogadnak a völgy 47-es pincéjében, az egri Dobó téren nyitottak egy Borbankot, és a színvonalas panziójuk mellett még esküvőket is tudnak rendezni.

 

Mikro-interjú a Petrény Pincészet vezetőjével…

 

Petrény Norberttel beszélgettünk

Norbert a pincészet borász/tulajdonosa, aki amúgy – ahogy ez gyakorta megesik – univerzális problémamegoldó a pince tájékán.

-Kezdjük a címkékkel, milyen az arculat kialakítása, van címkestratégiátok?

-A címkéket már a kezdetektől fogva Bognár Rudolf budapesti grafikus tervezi. Három különálló címkecsalád volt eddig. A Silver, Gold és Superior. A Silver címkecsalád a reduktív borok és a gyorsabb kiforgású borokat tartalmazza. A Gold az évjáratos fajta és felöleli a bikavér-csillag duettet. A harmadik a superior (fehér és letisztult címkecsalád) amiben a különleges évjáratok legjobb hordóit válogattuk össze. Eddig a 2011-es és 2013-as és most a 2016-os év adta ezeket a különleges minőségű tételeket. Először 2013-ban mutattunk mintákat ebből a szériából, de csak a 2014-es év végén kerültek forgalomba, addig palackban pihentek.

-Mit gondolsz az Egri Borműhely tevékenységéről?

-Az Egri Borműhely szerintem egy igazán reményteljes kezdeményezés, megfelelő célokkal. Ami nehézséget okoz, hogy minden pincészetnek saját stílusa, ízlésvilága van, ami csak rá jellemző és a szervezetnek az egyik célja, hogy az egri bikavért és a superior borokat (kóstolások, megbeszélések és kompromisszumok segítségével) egy közös mederbe terelje. A cél, hogy az egri borok megkapják azt a szintű elismerést amit megérdemelnek, csupán a múlt árnyékából nehéz kilépni. Ennek a munkának a gyümölcse az egri palack is, ami a Borműhely tagjainak a vívmánya. Megállapodtak és ezt a bizonyos szabályozást be is tartja mindenki. Ezek az első lépések, ám nagyon messze még a vége. Úgy gondolom, hogy az irány jó és a résztvevők eltökéltek, így sikeres lesz a borműhely és az így kialakult egri boros közösség.

Petrény borok

Petrény borok

-Rettenetes volt ez a 2020-as esztendő többek között borkereskedelmi szempontból is, mik a tapasztalataid?

-A mostani, pandémiás helyzetben furcsán alakul a borvidék. A nagyok tovább bővülnek a kicsik sajnos tönkremennek röviden. Akik a hálózatokba tudnak (szerk.:A Petrény Pincészet jelen van az Auchan, Spar, Lidl hármasban) szállítani, azoknak kisebb a kiesése vagy akár még növekedni is tudtak. A kisebb családi pincészetek vagy a kistermelők viszont már egy karton eladott bornak is nagyon örülnek. Mi palackozunk és igyekszünk előre menni. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a nagykerekkel és a hálózatokkal, hogy a leghatékonyabban, maximális mennyiséget tudjuk beszállítani. A vendéglátós kollégákkal is igyekszünk átvészelni az időszakot, hogy megtartsuk őket, ők most a pincében, szőlőben vagy éppen a panzió felújításban vesznek részt tevékenyen.

 

Főleg superiort kaptunk…

Pakkot kaptunk, méghozzá egy karton bort, vagyis 6 palackot. Impozáns palackokat tartalmazott a csomag, a címkék is kiegyensúlyozott eleganciát sugároztak. A régi pince részletet ábrázoló kicsit zsúfolt címkénél egy sokkal elegánsabb és letisztultabb címkesorozat a superior borok címkéi. (Már a papír minőségén is érződik, hogy komoly tételeket szeretnének megjeleníteni.) A címke letisztult és elegáns, nagyméretű aranybetűkkel jelenik meg a pincészet neve. Fehér, arany, fekete és vörös a címke színei a hangsúlyosság sorrendjében. Ízlésesen jelenik meg a Petrény Pincészet címere vörös színben a szőlő és a P-betű ötvözete. 

 

Jöjjenek az egri Petrény borok sorban… A hatos karton tagjai…

Petrény Pinot Noir Nyerspezsgő 2015

Petrény Pinot Noir Nyerspezsgő 2015

Petrény Pinot Noir Nyerspezsgő 2015

Itt írtunk már róla: katt ide! “A nyerspezsgő Pinot Noirból készült 100%-ban. A 2015-ös évjárat, 2016-ban lett palackozva és idén szeptemberben lett degorzsálva, ez az első rozé pezsgőnk, előzőekben volt muskotály nyerspezsgőnk, azóta 2016-ban is készítettünk muskotály nyerspezsgőt. Folytatjuk a pezsgők iránti elköteleződésünket még tudatosabban mint eddig.”Petrény Norbert 

 Belekortyoltunk ebbe a nyerspezsgőbe és ezt tapasztaltuk: szép rózsaszínbe öltözött, kis naracsos villanásokkal, ennyit a vizuális élményről. Az illata elegáns, réteges és intenzív gyümölcsösség, egy igazi fergeteges gyümölcsbomba. Nézzük a rétegeket: málnás, cseresznyés, epres, ribizlis koktél. Pici ásvány és légies élesztő még az orrban csak a díszítés kedvéért. Szájban jönnek a zamatok, az érlelési aromák is, de gyümölcs uralta buborékkomplexumot kapunk. A buborékszerkezet is megfelelően kecses, közepes finomságú. A savak rendben, ahogy kell és nagyon-nagyon jóleső a korty. Ha két szóval jellemezném ezt az italt, jóivású és gyümölcsös.

Petrény Astra 2016

Petrény Astra 2016

Petrény Astra 2016 – Egy egri csillag superior, a fajták és hordózás megoszlása a következően alakult: hárslevelű 20 hónap, chardonnay-battonage 12 hónap, szürkebarát 20 hónap, olaszrizling 20 hónap, 500 literes hordóban érleltük, a hordózást követően házasították, ez a bor már forgalmi tételként elérhető. Látszik, hogy sok fajtából épül fel a csillag, különböző hordózási stílusokkal, kezelési technikákkal. Már a külseje is főúri, mélyebb tónusú szalmasárga, kristálytisztasággal. Az illata elegáns, kicsit visszahúzódó, lassan nyíló fajta. Citrusok versenyeznek némi ásványossággal, a sokféle hordó szépen integrálódott, porosság, olajosmagvakkal, háttérben kis herbacsokor, benne hársas vonulat, a citrusokból leginkább a grapefruit emelkedik ki. Kortyban is jönnek a már fent említett elemek, az olaszrizling kesernyéje, a chardonnay krémessége. Az egyensúly számomra több savat is elbírna, de ez nem jelentős a történetben, hamar túl tudunk rajta lendülni. A textúra masszívabb, szép a test, közepes hosszúságú lecsengéssel, az alkohol dorombol, de nem túlzó.

Petrény Fúria 2017

Petrény Fúria 2017 – Egy 100 %-os fekete leányka, szinte szűztermés, mivel a 2017-es volt az első tényleges termés. Szép hordózást kapott: 24 hónap, első és másod töltésű 225 literes hordókban érlelték. Ebben a fajtában olyan potenciált látnak, hogy a vörösbor szortimentet bővítik vele illetve a bikavérekben is egy új szereplő lehet. Superior minőségű, a Fúria tényleg fúriaként rohan le, van benne bőven minden ami a vörösbor rajongók szívét meghódíthatja. Már az orrban szembetűnő az a kifejezetten intenzív, lehengerlő gyümölcsösség, fekete gyeresznyés, áfonyás, szedres, kellemes meleg tónusú, behízelgő egyveleg ez. A fa használata bölcsen csak másodtöltésű volt, ezért igazán jól integrálódott a kortyolás időpontjára. Belekortyolva is mutatja magát az ital, hogy ez egy nagy bor, nem apróz el semmit, de mégis nagyon jól itatja magát, gördülékeny a lehengerlés. Lendületesek a savak is, igazán izmos a textúrája, jó a test, ismét kijelenthetjük, hogy élvezet inni, úgyhogy még több fekete leánykát Egerbe! Amit megkaptunk illatban, az zamatban sem marad el, ugyanazok a gyümölcsök és kerek tanninokkal karöltve a savakkal egy elég hosszú lecsengést biztosítanak. Egyensúlyban van a tétel, tehát fekete leányka forradalmat Egerbe! 

Petrény Cabernet 2016

Petrény Cabernet 2016

Petrény Cabernet 2016 – első egri palackos boruk, 50% cabernet sauvignon és 50% cabernet franc 24 hónapig, másod töltésű 225 literes hordókban érlelve. Az illata buja és réteges, szépen érett tétel, csipetnyi ánizs a jól ismert áfonya és szeder duett mellett étcsokis jegyek. Puha, bársonyos a korty, mint egy kényelmes fotel a tanninon simogatnak. Egy gömbölyű, selymes bor, a két éves érlelés megtette a hatását. Olyan ez a bor, mint egy sűrű szövésű brokát ruha, de nem nehezül rá az emberre. Több savval picit feszesebb lehetne a textúra, de így is kiemelkedő a harmonia. 

Petrény Big Band 2015

Petrény Big Band 2015

Petrény Big Band 2015 – egri bikavér, hasonlóan a Padok dűlőhöz, kis terhelés, és kékfrankos, cabernet franc, sauvignon, merlot, syrah házasítás, 24 hónap hordózás, 225 és 500 literes hordókban. Gyümölcsös és édes fűszeres illat, nem egy zord bikavér, hanem határozottan kedvesen fogadja a fogyasztót. Az érettség uralja az illatot, az édesség némileg lekváros vonalakba hajlik. Érett meggyes, olyan ami szinte már cukrozottan édes, fekete cseresznyés, a hordófűszereket sem lehet kihagyni az illatból ott vannak de nem túlzóan. Ez egy telt bor a maga érett gyümölcseivel, biztos, hogy van némi maradék cukor vagy az alkohol édesség tesz rá egy lapáttal az érzékeinkre. Selymes tanninszerkezettel, külsőre már van egy kis barnás széle a pohárban, van még azért itt potenciál bőven. Gyümölcsmártásos, nagyvadakhoz is el tudnánk képzelni egy asztalon. Jól muzsikált ez a csúcsbikavér! 

Petrény Padok 2013

Petrény Padok 2013

Petrény Padok 2013 – A Padok Verpeléten a tó fölötti legfőbb dűlőjük, ahonnan a prémium boraikat évek óta sikeresen készítik. A pincészetnek ezen a területen csak kékszőlője terem, tudatosan bikavér készítéséhez illetve a PADOK cuvée mindig cabernet sauvignon, franc és merlot 33-33-33% azaz bordeaux blend. Bár több, mint hét éves mégis virgonc a bor, nem érezni rajta, hogy az idő vasfoga kikezdte volna. Természetesen az érettség is van benne, de alapvetően hűvös karakterű a bor. Friss meggyes áramlat, eukaliptusz és menta, csipet fűszerpaprika csak nyomokban az orrban, és újra meggyesség, némi eper, dohány és szilva, ribizli a szájban. Szikár feszesség, ami betölti az ajkat, izmos a bor, a tannin is jelen van, de érett, kerek. A savszerkezet a kulcs a bor megértéséhez, ezek a lendületes savak tartják fiatalon ezt a házasítást. Gyönyörű, hűvös elegancia jellemzi a hosszú lecsengésű tételt.  

 

Lassan kortyoltuk végig ezt a karton bort, nem siettünk vele. Bár lehet, hogy jobb lett volna egy szép kis belsős kóstolót összerakni meghívni rá pár cimborát. Sajnos nem lehet igazán összegyűlni mostanság, tilos a tömörülés… Köszönjük a Pincészetnek ezt a bemutatót, a küldött borok egyöntetűen jó, sőt kimagasló minőségűek. Ezt mondjuk el is várhatjuk a superior kategóriától, jó volt a visszaigazolás, hogy működik a besorolás. Nekünk ez egy karton egri boldogság volt a Petrény Pincészettől…

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )