Egri bort igyon Egri Borvidéki Palackból!

Végre megszületett az Egri borospalack! A borbarátok most már messziről láthatják, hogy melyik a jó egri bor…

 

Magas presztízs

Az Egri borvidék idén nyártól már a saját palackjával büszkélkedhet, a borkedvelők pedig nemsokára találkozhatnak is vele. Egy helyi, tradicionális üveget terveztek újra, amibe a jövőben a magasabb presztízsű egri borok kerülhetnek.

 

„A tavalyi Bikavér Ünnepen jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, hogy az Egri Borműhellyel közösen, a világon oly sok borvidéken megtalálható és a fogyasztók körében népszerű, saját palack készül Egerben is. Ez ugyan sok munkával és egyeztetéssel járt, de így viszonylag hamar, alig egy év alatt sikerült megvalósítanunk a tervet Eger város és az orosházi üveggyár támogatásával” – foglalta össze a palack létrejöttének történetét Soltész Gergő, az Egri Borműhely elnöke.
A város – és egyben Magyarország – történelmének egyik legfontosabb eseménye az 1552-es végvári ostrom, amelyben a Dobó István vezette magyar katonák sikeresen megvédték a várat a hódító törökök ellen. Ez az évszám elválaszthatatlan részét képezi Eger kulturális és történelmi örökségének, és ennek állít emléket a helyi tradíciókra épülő Egri Borvidéki Palack, amelyen az „1552 Eger” felirat található.

egri_palack_foto_Talabér Géza
Talabér Géza fotója

Azok a 30-as évek…

A formáját egy régi – az 1930-as években már használt –, szinte elfeledett egri boros üveg ihlette, amelyből már csak néhány található meg a borászatok pincéiben. Ehhez a dizájnhoz tértek végül vissza a borműhelyes tagok. A modern kori borászati normáknak megfelelően frissítettek a formán, a palack színén, és feliratot is kapott minden egyes darab.

 

Az Egri Borműhely tagjai szerették volna, ha a fogyasztók számára azonnal felismerhetővé válnának, vizuálisan megkülönböztethetők lennének a magas minőséget képviselő egri borok. A palackokba kizárólag a borvidéken készülő, a helyi borbíráló bizottság által vakkóstolással minősített tételeket tölthetnek. Ezek lehetnek fehérek és vörösek, fajtaborok és házasítások, valamint a két kiemelt borvidéki márka, az egri csillag és az egyetlen hungarikum vörösbor, az egri bikavér is. Az egyetlen kritérium, hogy az egri superior és grand superior termékleírásnak feleljenek meg. A kezdeményezés nyitott bármely helyi pincészet számára, aki csatlakozni szeretne, és megfelel a szigorú előírásoknak.

 

A Borműhely tagjai már a palack tervezésekor szem előtt tartották, hogy az környezetkímélő is legyen, így egy könnyű üveg mellett tették le a voksukat. Az előremutató kezdeményezés célja a kevesebb anyagfelhasználás volt, valamint az, hogy a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjából is megfeleljen a palack a mai kor elvárásainak.

 

Tíz éve vártunk rá!

„Az egri borvidéki palack gondolata közel tíz évvel ezelőtt merült fel először, és volt szerencsém az azóta megtartott szinte összes megbeszélésen részt venni. Sokszor éreztem úgy, hogy nem fog megvalósulni, de tavaly új lendületet kapott a projekt, és végre a kezünkben tarthatjuk ezt az egyedi, karakteres és látványos Egri Palackot. Fontos tanulság ez a közösségi munka kapcsán, hogy milyen értéket jelent a türelem és a kitartás” – meséli Gál Tibor borász, az Egri Borműhely tagja.

 

Az Egri Borműhelyt tíz egri borász közös gondolkodása, együttműködésre való törekvése hozta létre. Világos volt számukra, hogy egymással összefogva messzebbre jutnak el, és így érhetnek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében. Az irányt a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása és a legmagasabb borkategória meghatározása rajzolta ki. A gyakorlatban mindez az egri bikavér megerősítését, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack megalkotását és bevezetését, valamint azt a törekvést jelenti, hogy igyekeznek vonzóvá tenni a helyi borokat a fiatal fogyasztók számára.

 

Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Egri Csillagok Zrt., Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )