Etyeki bortúránk beszámolója – Egy jó sonkás, Kattrás vasárnap…

2010. április 2. – Kaiser Zoltán és Nyulasi Gábriel

A világháló a sok kártékony dolog  mellett sok örömet is okozhat, hiszen e sorokat sem olvashatnánk.  Kaiser Zoltán (Kajzi) ürömi hobbiborász, az interneten talált meg engem, és Az ihatóbb Magyarországért mozgalmat. A levelek váltásából borbarátság lett, és azóta már több közös program is van a hátunk mögött. Ezúton köszönöm, hogy gondolataidat megosztottad velünk blogodon (http://kajzi81.blogspot.com) ahonnan a következő sorokat is vettük néhány szerkesztői kiegészítéssel. 

Február utolsó napján, vasárnap az Ihatóbb Magyarországért lelkes bortúrázós csapata Etyek felé vette az útirányt. 9 óra 15 perckor találkoztunk az Etele-téri Volánbusz állomáson, majd buszra szállt 24 fős csapatunk, és irány Etyek. (szerkesztő megjegyzése: még 2 fő csatlakozott hozzánk helyben a pincészetnél.)

Megérkezésünk után zsebemből kihúztam egy úgymond meglepetés italt, mivel új tag voltam a klubban, gondoltam valahogy csak be kell mutatkoznom… A bemutatkozásomat egy 2009-es Chardonnay törkölypálinka segítette elő.(szerkesztő megjegyzése: soha rosszabb belépőt, mint ez a kis pálinka, mely kedélyesen melengetett minket az etyeki szelekben) Első állomásunk az újhegyi pincéknél volt, ahol egy sonkakóstolóra tértünk be egy kis pincébe. (szerk.: Árpás László sonkamester fogadott minket csodálatos, sonka remekeivel. A gondolatukra most is felbizseregnek az ízlelőbimbóim!)

Bor helyett jóféle házipálinkával kínáltak bennünket. A házigazda szeletelte nekünk a szebbnél szebb sonkákat, volt köztük 1 éves, 2 éves, mangalica, stb. A pluszt nekem az jelentette, hogy mindezek tejfölös kenyéren(!!!)voltak szervírozva. Az ínyenceknek megjegyzem, hogy erre még egy pár csepp balzsamecet, és már az egekben szárnyalunk az ízkavalkádtól. A sonkakóstoló után egy szép kis séta következett, megvilágosodott bennem, hogy miért is hívják, ezt az általunk folytatott tevékenységet bortúrának.(szerk.: csak, hogy kezd derengeni Kajzikám! Egy kicsi mozgás mindig kell a bortúrázónak, bár vannak olyan elvetemült népek, akik legszívesebben ki sem szállnának a buszból, hanem egy slagon keresztül, mint egy köldökzsinórszerűen kötnék össze magukat a pincékkel.) Csöppet sem akarok panaszkodni, csak rá kellett döbbennem, hogyha autója van az embernek, mennyire el tud kényelmesedni. Lényeg a lényegben: Etyek egyik végéről „átdzsesszeltünk” a másik felére, érintve a Kecskegödröt és a Körpincét, mert voltak velünk holland túrázók is, nekik meg kellett mutatni miről is szól Etyek.(szerk.: azért jó az ismétlés a hazai bortúrázónak is, szívünk szeretettel telik meg az emlékek hatására az etyeki dimbek-dombok között)

Kissé kifújt bennünket a kissé csípős szél, mikor elérkeztünk a Kattra pincészethez. ( szerk.: Immár 3. alkalommal léptem át Kattra Imre pincészetének küszöbét nagyobb csapattal, és ismét nem csalódtam, ételben italban mindenki megtalálta a maga örömeit.) Fő a változatosság, itt is pálinkával nyitottunk, azaz javítanék, nem pálinkával, hanem borpárlattal, Cserszegi Fűszeresből és Cabernet Sauvignonból. Az első bor egy 2009-es Szürkebarát, majd utána Olaszrizlinget kóstolunk. Őszintén szólva, illatában kissé visszafogottnak találtam mindkettőt, a Szürkebarát ízében is zárkózott volt még, az Olaszrizling hozza a tőle megszokott jegyeket, a végén a keserű mandula lecsengéssel. (szerk.: Az olaszrizling buja szőlőgyümölcs és virágillattal nyitott, szinte már kissé parfümös kivitelben, ízben alma és citrusok tobzódtak.) A harmadik borra különösen kíváncsi voltam, ez a 2008-as Chardonnay volt, és mivel nekem is ez van, legalább volt összehasonlítási alapom. Megjelentek a különbségek! Eleve már az érlelés, az én Chardonnay-m fahordóban pihent, Kattra úr Chardonnay-ja viszont reduktív, ugye nem kell magyaráznom, hogy ettől sokkal frissebb, nem is beszélve a kellemes szénsavról…

Az enyém viszont érettebb, és karakteresebb a hordó miatt, de megfogadtam, idén a fahordó kilőve a fehérbornál! Jaj, majd el felejtettem, a Chardonnay előtt bizony némi meleg ételt vettünk magunkhoz, Kattra úr sóletje olyan jól sikerült, hogy kis étkű társaságunk még az aranytartalékot is elfogyasztotta. (Nem is csoda, arra a pálinkamennyiségre és borra jól esett a meleg étel.) Következő bortételünk egy Pinot Noir Rozé 2009-es, amiben megint az illatanyagok szerényebb voltát éreztem. Bár pinot rozét idáig még nem kóstoltam a rozékról (szerk.: Kajzikám valami történt az orrlyukaiddal, mert bizony ez a rozé, egy pompás darab volt, már illatban is gyönyörűen hozta az elvárt szintet, sőt alaposan túlszárnyalta a málnás, epres, ribizlis tobzódással, kis selyemcukkedlivel a végén. Ez a bor méltó testvére az általam magasztalt 2007-es évjáratnak) mert általánosságban elmondható a málnás, epres, gyümölcsös jegy, ebben némi gyümölcsösség érződött, ízében kellemes savhangsúly. A rozé elfogyasztása után belevetettük magunkat az acéltartályok hideg és óriási útvesztőjébe… Kattra úr bemutatta nekünk pincéjét, ami nem is annyira pince, hanem egy hűtött helység. Úgy éreztem bent magam, mint Duchemint(Louis De Funes), amikor a Szárnyát vagy combját című filmben bejut Tricatel gyárába az acéltartályok közé. Ennek a bortúrának utólag azért is örülök annyira, mert végre olyan bort is kóstolhattam, amit eddig még nem, ez nevezetesen a Királyleányka volt. Aromás illatával és ízével be is lopta magát a szívembe.

2009-es Chardonnay-t csapolt ezután vendéglátónk, ami még kissé zavaros volt, vár még rá a letisztulás. Illatában zöldalma és ananászos jegyek játszottak, ezek később az ízében is kiérződtek. A nap másik favoritja következett ezután, egy 2009-es Merlot, ami egyszerűen elvarázsolt. Vizuálisan elképzeltem, hogy iszogatjuk ezt a bort a baráti társaságban, angyalszárnyakon megjelenik Merlot tündér, és varázspálcájával kis csillámokat szór mindenki fejére. A borsort egy 2007-es Cabernet Sauvignonnal zártuk, ami nekem kerek perec olyan a végén, mint egy lórúgás. Nincs vele baj, félre ne értsék, csak az előző lágyan játszadozó fehérek-rozé-merlot után úgy tört be az ajtón, mint egy hívatlan vendég. Ha jól emlékszem 14% körül van az alkoholja, barrique hordóban érlelődik. Érezni rajta, hogy nehéz bor. Lassan nyílik, csokis-szilvás illat és ízjegyek, ami azért furcsa, mert nekem  ez inkább a Cabernet Franc-ra jellemző.
Indulás előtt még magunkhoz vettünk 2 l Királyleánykát, ami sajna nem ugyanaz volt, mint amit a tartályból kóstoltunk, de avval sem volt hiba, leszámítva, hogy félszáraz volt. Összegezve a dolgokat: kellemes túra volt, aktívan töltöttünk el egy kellemes vasárnapot.

Sonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás KattrásSonkás Kattrás
(Hangulatvideónk a Kattra Pincészethez való megérkezésről, itt érhető el)

Kategória Egyéb