2012. július 3. – Gabrovits Lotte Karolina és Gabrovits Pál
Minden egyes alkalommal a gigászok összejövetele ez a talján borszemle. Közel 4000 kiállító és roppant élénk érdeklődés. Ez a Vinitaly, melynek minden évben a legendás olasz város, Verona, illetve annak messze földön híres kiállítási központja, Veronafiere ad otthont. Mintegy 95.000 négyzetkilométerével a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb borkiállítása.
Idén március 26. és 28.-a került sor a borkiállításra, ami éppen „kapóra jött“. Egy elzászi tanulmányi kirándulás levezetésének terveztük, életünk egy meghatározó élménye lett belőle. A város megannyi szálláshelyét idő előtt foglalták el az öt kontinens, 110 különböző országából érkező „látogató hadai“, így e tekintetben, a teremtő jóságában bízva keltünk útra 2012. március 25.-én, Elzászból, a Domaine Zind-Humbrecht parkolójából. Aznap mintegy 600 kilométert tettünk meg azért, hogy másnap a szerelmesek történelmi városában ébredhessünk, és kicsit közelebb hozhassuk a borászati üzlet eme „dolce vita“-ját azokhoz is, akiknek nem volt lehetőségük azt a helyszínen megtapasztalni.
„Amore e Vino“, avagy a szerelem és a bor. Elegáns páros, hangzatos és ütős. Verona pár napig kétség kívül a borok szerelmeseinek városává lépett elő.
2012. március 26. volt a nyitónap. Legelső benyomásom a hihetetlen perfekcionizmus és összhang volt, mely fogadott. Második benyomásként a rendezvény gigantikus volta ejtett ámulatba. Felmértük annak esélytelenségét, hogy pár nap alatt mindent megismerjünk, de már önmagában a toszkánai szekció bejárása sem lett volna reális vállalkozás, ezért céltudatosan Franciacorta vidékére fókuszáltunk.
Franciacorta egy kis borvidék Lombardiában, Brescia provinciában. Az Iseo-tó déli partján terül el 2000 hektáron. Az itt tevékenykedő 110 borászt egy közös cél vezérli, mégpedig az, hogy megalapozzák a terület hírnevét, megkérdőjelezhetetlenül csúcsminőségű, Franciacorta pezsgőjüket előállítva. Egy klasszikus eljárással készített habzó borról van szó, mely egyéniségével és megalkuvást nem tűrő, állandó, bármely pincénél kóstolva kimagasló minőségével, ma már a nagy Champagner nedűk kemény vetélytársa. A vidék közelmúltja és jelenlegi tevékenysége igazi sikertörténet, mely példaként szolgálhat számos ambiciózus borászati közösségnek, így a magyar borászoknak is. Mi a siker titka Franciacortán? Nem más, mint a közös cél, az egyetértés, és a megkérdőjelezhetetlen elkötelezettség a minőség iránt, mely nem tűr semmilyen megalkuvást.
Az első Franciacorta bort Guido Berlucchi készítette eme vidéken 1957-ben, Pinot di Franciacorta néven. 1961-ben Franco Ziliani, aki Berlucchinak dolgozott felismerte, hogy a környék adottságai a pezsgőgyártásnak kedveznek leginkább, és engedélyt kapott 3000 palack elkészítésére a tradicionális módszerrel, melyet akkor még szintén Pinot di Franciacortának neveztek el. A termék hiánycikknek bizonyult a piacon, hiszen az olasz prosecco mellett valódi igény mutatkozott egy jóval magasabb minőséget képviselő habzóbor iránt. Franciacorta ezt a rést maximálisan kitöltötte, és a szint biztosítása érdekében szigorú szabályrendszert vezetett be. A név birtokosai csupán néhány meghatározott szőlőfajtára korlátozták a termesztést, ezek a chardonnay, a pinot noir és pinot blanc. Minimálisan 18 hónapig kell a pezsgőnek a palackban érnie, mielőtt piacra kerülne. Megalkották továbbá a vidék jellegzetességét, melyet Satèn névre kereszteltek. Ez a hagyományos pezsgőktől abban különbözik, hogy a 6 helyett csak 4.5 atmoszféra nyomáson palackozzák, ezzel egy lágyabb, könnyed eleganciával rendelkező italt testesítve meg.
Az összefogás töretlen volt, a termelők 99%-a csatlakozott, és vállalta a szigorú követelményeket, hogy előállíthassa saját Franciacorta pezsgőjét, mely 1995-re DOCG minősítést szerzett és 2006-ra az éves közös termelés elérte a 6 millió palackot. Ez a vidék példa az összefogásra, a közös küzdelemre, közös stratégiára és egységes marketingre, valamint ami a legfontosabb, az ezek eredményeképpen elért közös sikerre.
Magyarországnak is valahogy így kellene cselekednie. Eldönteni, hogy mi az a néhány stratégiai szőlőfajta, amivel érdemes foglalkozni. Mi az a borstílus, ami jellemzi az egyes borvidékeket, és csak arra fókuszálni. Magyarországon az egyetértés lenne az első óriási lépés a minőség felé. Ha ez megvan, párosítva az idősebb generáció tudásával, és a fiatal generáció tenni akarásával, a magyar bor jó irányt vehet akár nemzetközi szinten is. Úgyhogy ne adjuk fel, van még tennivaló…
