KavebarBazar2017

KávéBár Bazár 2017 – Február 18-19.

 

Imádjuk a KávéBár Bazárt, és már 8 éves a történet. Február 18-19-én rendezik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseményét, ez a KávéBár Bazár, melynek idén új helyszín, a Kazinczy utcai TESLA Budapest ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával negyven kiállító termékeit – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatnak meg. A kiállítás nemcsak a szakmabeliek, hanem a fogyasztók részére is rengeteg újdonságot, ínyencséget és látványos programokat kínál.

 

A kétnapos KávéBár Bazár látogatói bepillantást nyerhetnek a szakma fortélyaiba.

Elsajátíthatják, hogyan kell profin készíteni a kávékat vagy koktélokat, s rengeteg izgalmas terméket fedezhetnek fel. Az egykori Elektrotechnikai Múzeum első emeleti Loft termében ismert márkák és a piac új szereplői egyaránt jelen lesznek, s előadások, bajnokságok kísérik a hétvégi rendezvényt.

A baristák és bártenderek munkája legalább annyira kreativitást és kihívást jelenthet, mint a séfeké, s itthon is egyre népszerűbb a pult mögött alkotni. Nemcsak az éttermi konyhákban zajlik látványos fejlődés, nemzetközi színtéren is számon tartott bárjaink, kávézóink vannak, nem is beszélve a világbajnoki címeket és hírnevet szerzett magyar barista és bártender szakemberekről.

kávé

A kávé- és italszakma legjobbjai is jelen lesznek a KávéBár-hétvégén, ugyanis a két nap során öt országos bajnokság zajlik: a baristák a Coffee in Good Spirits és a Latte Art versenyeken mérkőznek meg, s a nyertesek júniusi, Budapesten  zajló világbajnokságon képviselik hazánkat.

A Magyar Koktél- és Flair Bajnokság vasárnap délelőttől estig tart a földszinti Klubban, s a klasszikus és flair kategória győztesei Koppenhágában mutathatja meg tudásukat az őszi VB-n.

Ugyanezen a napon lesz a Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntője is, ahol a pezsgő felszolgálástól a hibás borlap javításán, italajánláson keresztül a dekantálásig kell számot adni felkészültségükről a versenyzőknek. A sommeliere-ek országos megmérettetésének fővédnöke idén is Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, s a 14:30-kor kezdődő nyilvános döntő előtt a szövetség által alapított Par Excellence- díjátadó zajlik a TESLA Budapest második emeleti Teátrum termében.

 

A versenyek mellett számos előadásnak is helyt ad a rendezvény szombaton, exkluzív kóstolókkal összekötve. A különleges termőterületekről származó kávék mellett csúcsminőségű teák, japán párlatok, tokaji különlegességek is a kóstolópohárba kerülnek az előadások alatt.

 

A két nap során a korlátlan kávékóstolás mellett borász kiállítók is kóstoltatnak a rendezvényen, így bor- és pezsgőkóstolót, valamint pálinkák és párlatok kóstolását is tartalmazza a belépőjegy ára. A kortyolgatás mellé kísérőfalatokból sem lesz hiány, s a vendégeket számos kiállítói stand várja a nagyszabású italhétvégén a TESLA Budapest három emeletén.

 

Elővételes napijegy: 3000 Ft

Elővételes kétnapi jegy: 5500 Ft

Napijegy a helyszínen: 4000 Ft

 

A programokkal és a jegyvásárlással kapcsolatban a www.kavebar.hu oldalon, és a rendezvény FB-eseményoldalán https://www.facebook.com/events/1014565888655552/

található bővebb információ.

 

 

 

PROGRAM

 

Február 18., szombat

KLUB // COFFEE LOUNGE

12:00-től Latte Art Bar
13:00 – 14:30 The Coffee Man film
15:00 – 16:00 Daráló Podcast élő adás – Antalóczy Görgy, Csordás Gergely
+ szervezzük, hogy a Latte Art bajnokság zsűrijében is részt vevő Michalis DIMITRAKOPOULOS, a 2016-os Coffee in Good Spirits világbajnok előadás tartson, ez az időpont még nyitott. És készülünk még egy meglepetés előadással, bővebb infók hamarosan.

 

LOFT // KIÁLLÍTÓ- és VERSENYTÉR 11:00 -19:00 között

Latte Art országos bajnokság elődöntője

+ Kiállítótér

 

TEÁTRUM // ELŐADÓTEREM 13:00 – 18:00 között

13:00 Tea cupping, avagy terroir a csészében
Kóstolóval egybekötött előadás – Mihályi Zoltán/Dilmah

14:00 Alkoholhatás – ízek, illatok és az érzékelés mágiája

Kóstolóval egybekötött előadás – Csíki Sándor/Food&Wine
15:00 Magyar pezsgők francia módra
Kóstolóval egybekötött előadás – ea egyeztetés alatt
16:00 Japán italkultúra, avagy sake, choya, shochu, umeshu
Kóstolóval egybekötött előadás – Vörös Attila/Intercooperation Zrt, Kiss-Széchényi Antal párlatszakértő
17:00 Tokaji a koktélpohárban
Exkluzív kóstolóval egybekötött előadás és versenyfelhívás – Borsos Gergely/Buddha-Bar, Mészáros László/Disznókő Tokaj

+ Kiállítótér

Február 19., vasárnap

KLUB // 12:00 – 20:00 között
Magyar Koktél- és Flair Bajnokság

LOFT // 11:00 – 19:00 között
Latte Art országos bajnokság döntője
Coffee in Good Spirits országos bajnokság

+ Kiállítótér

 

TEÁTRUM // 14:00 – 19:00 között
Magyar Sommelier Bajnokság országos döntője

+ Kiállítótér

kvb

A szerencsés nyertes a facebook-os játékunkon: Kitzinger Adrienn