Gere Attila, Villány nagyágyúja

2010. február 18.

A hazai borvilágban tett zegzugos utazása után Tokajból Villányba került a borstaféta. Gere Attilát nem kell bemutatni a borbarátoknak, a rendszerváltás után elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar borászat felemelkedésében, majd 1994-ben munkája elismeréseként az “Év Borásza” megtisztelő címmel tüntették ki. Ekkor akár hátra is dőlhetett volna, ám nem így tett, és 1997-ben létrejött a magyar bor egyik ikonja, a Gere Kopár csúcsbor.

A megújulásra, kísérletezésre való kedve máig sem hagyta el bortermelőnket, többek között a tempranillo fajta meghonosításával, és ősi magyar borszőlőkkel is foglalkozik. Villányi birodalmának presztízsét emeli a 2008-ban CROCUS GERE BOR HOTEL**** néven megnyitott négycsillagos családi bor-, és wellness szálloda is. A napi gondok, az ágazat problémái sem hagyják hidegen, az alábbiakban erről is nyilatkozik Az ihatóbb Magyarországért mozgalomnak.

– Mi foglalkoztatja Önt mostanában?
– Ami leginkább foglalkoztat és bosszant, hogy nem hagyják a borászokat – és nemcsak őket – a szakmával foglalkozni. Nyomasztó és emberpróbáló a bürokrácia és a rengeteg adminisztráció. Elveszi a figyelmet attól, amivel foglalkoznunk kellene, és amivel foglalkozni szeretnénk, vagyis a szőlőről és a borról. Mindig minden csak bonyolódik, pedig egyszerűsödnie kellene. Ilyen-olyan burkolt adókkal mindig többet és többet vesznek el a vállalkozóktól, nehezítve ezzel az életünket.


Várunk egy kiszámítható jövőképet, hogy végre tervezni lehessen. Ma minden folyamatosan változik, csak kapkodjuk a fejünket. Mindenki próbál biztonsági tartalékokat képezni, hogy a kiszámíthatatlanságban rejlő veszélyeket némiképpen csökkentse. Reméljük, az új kormány megszabadít mindettől bennünket és a kollégákat, és hagy szabadon, önállóan dolgozni, hogy még több értéket teremthessünk az országunknak.
Több tervünk is van szőlészeti téren, de ezekkel csak akkor tudunk majd igazán foglalkozni, ha egy-két teher lekerül a vállunkról. Szeretnénk már fellélegezni.

– Mit üzen Az ihatóbb Magyarországért mozgalomnak?
– Igyanak bort, sokat és jót, keressék az értéket. Legyen minél több jó bor és borszerető ember az országban, akkor leszünk újra kultúrnemzet.

– Kit említene meg, mint borászt, vagyis kinek adná tovább a szót?
– A stafétát Takler Ferencnek szeretném átadni, mert tudom, hogy neki lesz mondanivalója.

Kategória Egyéb