A 10. KávéBár Bazár idén a Millenárison ünnepel február 9-10-én!

Idén február 9-10-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a 10. jubileumát ünneplő KávéBár Bazár, melynek a Millenáris Park B csarnoka ad otthont.

A látogatók a belépőjegy megvásárlásával több, mint negyven kiállító termékeit; kávékat, teákat, borokat, söröket, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket kóstolhatnak egész nap a standokon.

Hazai manufaktúrák és jól ismert kereskedelmi márkák egyaránt megjelennek a kiállítók között, s a kóstolások mellett persze vásárolni is lehet. Csúcsminőségű tételek érkeznek az eseményre, s a hazai piac színe-java képviselteti magát.

 

A két nap során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Cup Tasters Bajnokságon mérhetik össze tudásukat két napon át, s a nyertes képviseli hazánkat a berlini világdöntőn. Néhány éve magyar világbajnoka lett a kávékóstolók versenyének, s idén is erősnek ígérkezik a mezőny itthon.

A „civil” kávésok országos versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság szombaton várja az érdeklődőket, s a megmérettetés a professzionális verseny szabályai szerint zajlik. Vasárnap lesz a Magyar Bártender Szövetség szervezésében a Hidegháború – Cold Brew Cocktail verseny, melyet bárkonferencia követ estig.

Ugyanakkor nemcsak versenyek, hanem előadások, bemutatók, vezetett kóstolók is színesítik a KávéBár-hétvégét, sőt, még robotok felbukkanására is számíthatunk!

KavebarBazar cold brew

Szombaton 13:00 órától kezdődnek az előadások, lesz nyerskávé-kurzus a Kilimanjaro Specialty Coffee szervezésében, indonéz kávékóstoló az Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ támogatásával, home barista workshop, kávés kerekasztal, s a napot pezsgő-mesterkurzus zárja. Vasárnap a versenyek mellett egy igazán különleges bemutatóval indul a délután, az Enjoy Budapest Café robotjai látogatnak ki az eseményre, s a kávézó üzemeltetői bemutatják, milyen az élet a robotkollégákkal.

Nem kevésbé izgalmas a The Pink Project-előadás, ahol egy új kávé-variáns kerül szóba, majd pedig elsajátíthatjuk a professzionális „kávéérzékelési” alapokat, vagyis bepillanthatunk a hivatásos kávékóstolók munkájába. Őket követi a Berlinből érkező  19grams pörkölő, amely workshop keretében is bemutatkozik, késő délután pedig egy különleges teaelőadás zajlik, kreatív teakoktélokkal kísérve.

A standokon is számos izgalmas kísérőesemény várható, lesz kávékoktél-kóstoló, saját kávékészítés különböző lágyságú vizekkel, cava és prosecco-kóstolók, és egyéb limitált kóstolóprogramok, mind a belépő árában. A specialty kávék mellett az olasz espresso rajongói is találnak kedvükre valót, de teából, sőt, teakoktélból sem lesz hiány!      

 

Idén bővített gasztro-választékkal is készülnek a szervezők; sushi, tapasok, levesek és desszertkülönlegességek is megtalálhatók a standokon. A kávék, teák, borok, buborékok, sörök és párlatok korlátlan vagy limitált kóstolását, valamint egy palack ásványvizet is tartalmaz a belépő. A nagyközönséget és szakmát egyaránt váró hétvégi esemény 11:00-19:00 között tart nyitva, s az indusztriális csarnok tereit betölti majd a kávéillat, live DJ fokozza a hangulatot, s két napon át lehet tanulni, tesztelni, vásárolni, szórakozni, társasági életet élni csúcsminőségű kávé- és báritalok kíséretében.

KBB hangulat

 

RÉSZLETES PROGRAM

 

SZOMBAT

 

Színpad

11:00-15:00 Amatőr Magyar Barista Bajnokság

15:00 – 19:00 Magyar Cup Tasting Bajnokság elődöntője

 

CAFÉ&Bar Lounge

13:00 – 14:00 Cup tasting – Ismerd fel! Mik a különbségek a kávéban, ha különböző napokon dolgozzák fel azonos termőterületről, feldolgozó-állomáson // Kilimanjaro Specialty Coffee zöldkávé forgalmazó

14:00 – 15:00 Home barista workshop //Lonkai Márton barista bajnok/Steamhouse Café

15:00 – 16:00 Indonézia – kávé és terroir // Addy Soemantry, Szongoth János/Semiramis  

16:00 – 17:00 Kávé+ Várady Tiborral

17:00 – 18:00 Pezsgő mesterkurzus // Varró-Túróczi Anett/VARROS

 

VASÁRNAP

 

Színpad

12:00 – 14:00 Magyar Cup Tasting Bajnokság döntő

14:00 – 15:30 Hidegháború – Cold Brew Cocktail verseny

15:30 – 16:00 Bacardi Legacy hazai döntőseinek beszámolója a moszkvai világdöntőről

16:00 – 18:00 Bárbeszéd bárkonferencia  

 

CAFÉ&Bar Lounge

13:00 – 14:00 Hello Robot! Találkozás az Enjoy Budapest Café robot kollégáival

14:00 – 15:00 The Pink Project // Lonkai Márton barista bajnok/Steamhouse Café

15:00 – 16:00 Kávé – ízlelés, érzékelés, kóstolás, ahogy a profik

// Nagy-Bertók Anita/WARDA Coffee Roasters

16:00 – 17:00 19grams Berlin – bemutatkozó és cupping // Bagdi Bence

17:00 – 18:00 Tea, terroir, teainspirációk – Előadás és teakoktél-bemutató

// Mihályi Zoltán/Dilmah, Oláh Richárd – StAndrea Wine&Skybar

 

STANDPROGRAMOK (a programok listája bővül)

 

La Marzocco Roasters

Naponta két vendégpörkölő mutatkozik be a standon délelőtti és délutáni beosztásban.

 

BWT Aqua Bar

Water&Coffee ROK&Roll!

A standon egy ROK Espresso gépen különböző lágyságú vizekkel készíthetnek a szakemberek a saját kávéjukból (akár helyben őrölve) espresso italokat.  

 

Agárdi Bár

Kávékoktélok és koktélkülönlegességek az Agárdi párlatokból Dreghiciu Gábor bártendertől mindkét nap 14:00-15:00 és 17:00-18:00 óra között

 

KIÁLLÍTÓK (a lista még bővül)

 

KÁVÉ

19grams-Berlin, Awaken Company, Big Ben Tea, Kávé, Whisky, Black Sheep Coffee&Micro Roastery, By Beans Coffee, Caffé Perté, Caffé Vergnano, Casino Mocca, Coffee 42, Costadoro, Dalla Corte Hungary, DeLonghi, Eureka Coffee Machine, fekete, Goosebumps.Coffee-Modbar, illy, Impresso Micro Roastery, Kávékalmár, Kultúrpresszó, La Marzocco, Lavazza, Lucky Cap Micro Roastery, Progast, ROK espresso, Steamhouse Cafe, WARDA Coffee Roasters

 

BOR/PÁRLAT

Agárdi Pálinkafőzde, Bottle Life, Büttner Borbirtok, Istvándy Birtok, Liquid Gold-DLB, Schiszler Pálinkák, Vabrik Pince, Varros & Co., Vino Castillo, ZIP’S BEER

 

GASZTRO

Chococard, Csokizóna, Cserpes, Desszertműhely, Dessert Service, Dilmah Tea, Stelázsi, Wasabi Sushi, ZIP’S – Gastro

 

VÍZ, EGYÉB

BenDa Fashion, BWT Hungária, 383 The kopjary water, PlaccON, Simpra, TADAMM

 

JEGYEK – a belépőjegy tartalmazza a kávék, teák, forró csokik korlátlan kóstolását, valamint borok, pezsgők, sörök, párlatok kóstolását, egy palack 383 The kopjary water ásványvizet, a BWT Aqua bar szolgáltatásait, s a programokon való részvételt!

 

Elővételes napijegy: 3000 Ft

Elővételes kétnapi jegy: 5500 Ft

Napijegy a helyszínen: 3500 Ft

 

Jegyértékesítő partnerek:

 

Steamhouse Cafe – 1011 Budapest, Batthyány tér 5.

ABC By Beans – 1054 Budapest, Hold u. 13.

Sock’s Coffee – 1074 Budapest, Dohány u. 1.

Online jegyértékesítés: www.jegymester.hu

 

(A rendezvény 14 éves kor alatt ingyenes)

 

További információ: www.kavebar.hu

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/events/1857403854351505/