Soproni Tavasz Budapesten

A Soproni Borvidék újra megmutatta magát, ez volt a Soproni Tavasz Budapesten

Bertalan György írása

Megkóstolsz, és már ismersz is?

A Welhello örökzöld slágerének parafrázisa talán jól összefoglalja azokat a gondolatokat, melyek a Soproni borvidék által szervezett, Soproni Tavasz Budapesten című rendezvényen járva kavarogtak bennem. Sopronról sokan tudják, hogy jó borok készülnek arrafelé, a legtöbben elsőként talán a kékfrankost említenék, mint a borvidék fő fajtáját. De mi van ezen túl? (már három éve tart a megújulás, 2020. májusi cikkünk, katt ide!

Mely pincészetek készítenek figyelemreméltó tételeket, és mi a közösségi koncepció? Kíváncsi voltam, választ kapok-e ezekre a kérdésekre a Stefánia Palotában eltöltött néhány óra alatt.

A Soproni Tavasz történelme a Rómaiaktól kezdve

Sopron történelmi borvidék, a római korban is termesztettek itt szőlőt. A középkorban fokozatosan nőtt a bor iránti igény, és az alkalmazott módszerek is egyre kifinomultabbá váltak. Sopron és a bor viszonylatában mindenképp érdemes megemlíteni a poncichterek nevét. A német babtermelő (Bohnenzüchter) szóból eredő elnevezés azért ragadt a helyi szőlőművelők nagy részére, mivel a tőkék és sorok között zöldségeket, elsősorban babot növesztettek. A filoxéra itt is átalakította a termésszerkezetet, a trianoni békeszerződés pedig három részre szakította az addig egységes Ruszt-Sopron-Pozsony borvidéket. Az utóbbi évtizedekben a kékfrankos került a középpontba ezen a környéken, folyamatos versengésben állva a határ osztrák oldalán készülő Blaufränkisch-ekkel.

Mit kínál most a Soproni borvidék?

Ez volt tehát a múlt, de hogy fest a jelen? Mit kínál most a Soproni borvidék? Ezt próbáltam felmérni a pincék képviselőivel beszélgetve, boraikat kóstolva. Kiderült, hogy mindenütt nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok ápolására, fontosnak tartják kiemelni a borászatok poncichter gyökereit, a pincék korát, a nemzedékekre – sőt, akár évszázadokra – visszanyúló családi tradíciókat. 

A Soproni Legendákról

A soproni legendák közül az egyik legismertebb talán az, hogy a napóleoni háborúk idején a helyi borászok és kocsmárosok csak az értékesebb, kék frankért voltak hajlandók vörösbort mérni a katonáknak, és innen ered a kékfrankos fajta neve.

Ezt a történetet ugyan sok soproni pincében mesélik el nagy átéléssel, ám valóságalapja vajmi kevés lehet. Napóleon seregei ugyanis a filoxéravész előtt jártak ezen a tájon, márpedig akkor itt döntő részben fehérszőlőt, azon belül is furmintot termesztettek. Igen, a tokaji borok gerincét alkotó fajta egykor Sopronban is központi szerepet játszott, és néhányan megpróbálják feleleveníteni ezt a hagyományt.

STEIGLER

Steigler Furmint igazol

Az immár teljes területén organikus művelést alkalmazó Steigler Pince furmintja igazolja, hogy nagyon is van értelme foglalkozni ezzel a fajtával Sopron környékén. Varga Tamás, a birtok borásza elmondta, új és izgalmas projektként tekint a furmint visszatelepítésére. A semmivel össze nem téveszthető, különleges, csillámpala szülte bor, a soproni Steigler Furmint sokkal kifejezettebb illattal bír és egészen más erényei vannak, mint vulkanikus talajokról származó társainak. A könnyedebb borok kedvelőinek a Steigler Pince 2022-es – természetesen szintén bio minősítésű – sillerét ajánlom. A zweigeltből készült bor friss, gyümölcsös, ízében ribizlit és ringlót idéz. Jól behűtve fogyasztandó. Vigyázat, könnyen csúszik!

STUBENVOLL

Stubenvoll pince, magas minőség és szakmai hozzáértés

A Stubenvoll Pincénél szintén az 1700-as évekig visszatekintő hagyományokra alapozzák a borkészítést, és ennek meg is van az eredménye. A náluk kóstolt pét-nat, a szűretlen rozé (melyből összesen 600 palack készült), valamint a 2021-es zöldveltelini és kékfrankos egytől egyig magas minőségű, nagy szakmai hozzáértésről és jó ízlésről tanúskodó bor. Érdemes egy próbát tenni velük.

HEINER

Heiner Pincészetnél habzik az olasz

A 11 hektáron gazdálkodó Heiner Pincészet standjánál zöldveltelinit, chardonnay-t és kétféle rozét – kékfrankos, illetve pinot noir – kóstoltam, mindegyiket a 2022-es évjáratból. Üde, jól iható borok, remek ár-érték arányban. A spumante technológiával készülő olaszrizling habzóbort is kifejezetten ajánlom, igazi csajos bubis, a nyár kedvence lehet.

KOLONICS

Soproni Vörös Kolonics

A Kolonics Pincénél a vörös vonalat vettem fel. A syrah is ritkának számít ezen a borvidéken, de az igazi különlegességet a dornfelder szőlőből készült 2022-es bor jelentette számomra. Ez a viszonylag fiatal, 1955-ben létrehozott fajta kirobbanó gyümölcsösséggel, lendülettel és szép savszerkezettel hódít.

Ők is elhozták a Soproni Tavaszt

A fentieken túl, a teljesség igénye nélkül szeretném a Soproni borvidék hírnevét öregbítő borként kiemelni a Pfneiszl Pince Tango nevű házasítását, a Bónis-Reitter Borászat Muskata fehér cuvée-jét és a Grosszfatert a Gangl Pincészettől.

A nem annyira napfényes oldalról is…

A kóstolón akadt néhány olyan tétel is, ahol kissé eltúlzottnak éreztem a hordóhasználatot, máshol pedig a szüretelt szőlő lehetett túlérett, ami némiképp nehézkessé tette a borokat. Mindezekkel együtt is úgy érzem, a borvidék jó úton halad, hiszen túlnyomó többségben jól érthető és iható, a gyümölcsösséget előtérbe helyező, az északi elhelyezkedésnek köszönhetően általában feszes savszerkezetű borokat készítenek, melyek könnyen közkedveltté válnak a fogyasztók körében. A régi-új furminttal folytatott kísérletek pedig már a habot jelentik a Soproni borvidék tortáján.

Köszönjük a meghívást a Soproni Borvidéknek!

Résztvevő Borászok🍷:

Bónis-Reitter Borászat
Etyeki Kúria
Fényes Pince

Gangl Borászat
Heiner Pincészet
Horváth Borászat
Kolonics Pincészet

Pfneiszl Birtok
Steigler Pince
Stubenvoll Pince
Taschner Bor- és Pezsgőház
Vincellér Borbirtok – Fertőboz
Winelife Borászat
Zachár Winery

További résztvevők:

Alpokalja Sajt
Erhardt Pékség
One Eleven

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )