2012. április 5. – Iványi Bianca és Karmacsi Andrea
Iványi Bianca
A tavasz, nem csupán Somlói változatában, de ismét Pesten jár. Ha nem is szó szerint legüdítőbb, ám legfrissebb megnyilvánulása nekem mégis a hagyománnyá ért Somlói évjárat bemutató, mely immár megingathatatlanul villantja a hordók mélyéről, olykor tartályfalakról a szinte spirituális jelentőségű hegy termését. A tavalyiét. Mondhatjuk, hol van már az a hó, a tőkegyökerek sem szippantják már régóta, sőt, virágzik az a boranyag, melyet majd jövőre, ugyanitt vizsgálunk így először, kollektíve. De a tavalyi szőlő most itt van, a poharunkban, és még nagyon friss (néha ress).
De jobbára ígéretes – ezért is varázsoljuk ezt a tavaszköszöntő, új évekre, életre mutató, azt jövendölő bor-attrakciót. Én először nagy hóban jártam a Somlón, mely mégsem volt zord, hanem egy sokfényű mesevilág sziporkái ejtettek ámulatba, ahogy maguk a somlai borok is azóta, így előre drukkolok minden évnek és erőfeszítésnek. Vártam is áhítattal ezt a bemutatót, seregszemlézni megint olyan, ismétlődő, múlhatatlan dolgokat, melyek mégis – és ebben is egyedi a szőlő és a bor, valamint a teremtő emberi tényező – múlandók, változók, ingatagok olykor. Viszont kétség is férkőzött a szívembe, melyben persze mindörökre ott marad a Somló: miért hat kicsit erőltetetten – minden erénye, minősége mellett – ez az örökös tavalyi évjárat bemutató?
Ezt a kérdést boncolgattam, miközben a borokat is a poharamban, mégsem akartam ízekre szedni az eseményt – jóval inkább a bort -, hanem inkább magamba szívni a hangulatát, átélni egy magasztos élményt. Ez jóformán teljesült, csak ez a kérdés ne motoszkált volna – de többen mondták már, meg is írták, így nem újdonság ez a kritika: miért, vagy miért csak hordómintákat kell kóstolgatnunk, főleg ugye Somlóról? A szép, beteljesült vagy legalábbis kerekedő tételek, az Igazi Somlói hiányát érezzük szinte minden kortyban, jobb indulattal az ígéretét.
Mert a masszív boranyag azért ennek előszelét árasztja: a hordóminta jó alapanyaggal telve valóban reprezentatív mintát szolgáltat arról, mi várható 2-3 év múlva – minimum – ebből a „nyers anyagból”. De mit kezdjünk az élvezhetetlen, szinte tesztelhetetlen, belülről maró savakkal, és azokkal a kijelentésekkel – itt s most hangzott el -, hogy ugyan, ezt még ne vedd kész… bornak, még kénezzük, kerekítjük. Akkor fából vasbor? Tarthatnánk például egy 2009-es közös szüret-bemutatót, ha nem is premiert persze, mint most itt.
Mert mindezek ellenére, az újdonság és a meglepetések varázsa hat és idevonz Somló mágnesével minden borbarátot, borszerelmest, szakembert és kíváncsiskodót. Kicsit szakrális, beavatás-szerű rituálé ez a körkörös évjárat bemutató, jöttem itt rá akkor erre. Kell ez, mert megmutat egy erőfeszítést, összefogást, meg egyáltalán, Somlót – bár bizonygatni nem kell helyét – folyvást ki-kijelöli masszívan az időnként cseppfolyóssá váló bortérképen. Jó ötlet lenne azért szerintem egy 2-3 éves és tavalyi tétel-komparatisztika – ilyen volt és ilyen lesz, lett, és néha meg a tanulsággal, hogy miért nem. Ez nyilván didaktikusabb is, de talán még izgalmasabb.
Visszatérve a délutánra: a hangolódás a Borfolk zenekarral – közben is játszhattak volna, mert kellő hangalapot szolgáltattak –, a tágas tükörtermek szép és méltó atmoszférát teremtettek. Ezt az ünnepélyességet vártam. A köszöntő, Baráth Sándor méltatása a tavalyi meleg évjáratról és annak számottevő, beérni vágyó terméséről, Mészáros Gabriella lelkesült, de tényszerű tanító szavai türelmetlenné tettek: megkezdtem a cirkulációt a borászok standjai és jobbára még címkézetlen palackjai között. A jóleső kortyokban – melyeket jó alapanyag, terméshozam, hordóhasználat, pár illatosabb reduktív tétel jellemez – finom, pezsgő savak, melegedő, érő gyümölcsök, a fel-felsejlő ásványosság, masszív, karakán test és szerkezet voltak felépülőben: Somló ígérete jött el hozzánk. Nem sorolom, nem aprózom el, ezt kollégáim megteszik az egyes tételekkel, de iskolapéldák hatottak és győztek meg Fekete Béláék, vagy a harmónia győzhetetlen erénye a Hollóvárnál, Takács Lajosnál, a kreativitás vonzereje némi sóelemmel fűszerezve nemcsak a borban Kolonics Károlynál, meglepetések, mint a Dénes Hegybirtok félédes traminije esetében, és az ígéret üdesége és ambíciója a szintén meglepetés Csetvei Krisztinánál. Spiegelberg Stefán hiányzott.
A szórás széles volt, nagy volt a merítés, mely Somló esetében – több mint 60 tételnél – keményen (oda)hat, sőt, meleg is volt. Hiába szellőztettek, a borok melegedtek, az arcok pirosodtak, a magas alkoholfokok dolgoztak. Megdolgoztattak mindenkit. Mégis, megérte, ahogy folyvást-folyvást érdemes visszazarándokolni: télen a havas Somlóra, a Somlói tavaszra fel, nyáron, ősszel és ismét télen és újból tavasszal ide is, a Petőfi Irodalmi Múzeum Károlyi-palotájába. Jövőre Veletek – ugyanitt?
Karmacsi Andrea
Ott voltunk, szagoltunk, kortyoltunk, köptünk is, nyeltünk is ízléstől és alkoholtűrő képességtől függően. – Kóstolás előtt elöljáróban néhány dologra felhívták a figyelmünket. A Somlói lévén lassú érlelésű bor, távol sem virágzó énjét mutatta még meg, sokkal inkább bimbózó vagy még inkább rügyező állapotában kaptunk ízelítőt ezen nedűkből. A 2011-es szüretre jellemző, hogy sokan hetekkel előbb szedtek, mint általában, a sav-alkohol arány ideális megtartása miatt – ezáltal némi koraiság fedezhető fel a borokban. Az igazi komplex jegyek a tejes érés idejében történő szüret esetén alakulnak ki, ettől függetlenül 2011-es évjáratban nagy potenciált látnak a szakértők.
Új, említésre méltó nevek a tájon: Csetvey Krisztina amúgy móri borász bemutatta Somlóról származó tételeit – nem kevés sikerrel, továbbá Ember Sándor nevét is érdemes megjegyezni, leginkább hordókísérletei miatt- azt vizsgálja, hogy a bor minőségét hogyan befolyásolja a hordóhasználat.
A poharamba került néhány tételről, néhány szóban:
Egy kóstolón jellemzően van egy belövő tétel, ami letisztítja a palettát és felkészíti érzékszerveinket az előttünk álló feladatra. Fekete Béla 2011-es Juhfarkának jutott ez a szerep az én esetemben – soha rosszabb kezdetet.
Ezt követte Takács Lajos Hollóvár Juhfark-ja, majd ha már ott jártam az Olaszrizlinget sem hagytam ki, így könnyen megfigyelhető volt, hogy a két szőlőfajta mennyire másként viselkedik, leginkább mennyire másképp fejlődik. A Juhfark még épp hogy csak cseperedett, míg az Olaszrizling egy sokkal fogyaszthatóbb állapotát mutatta már most.
Tornai Aranyhegy Juhfark –már az illatában hozza a terroir-t, ízében érezhető a kialakulóban levő komplexitás, jó potenciálú tétel.
Laposa Badacsony – könnyű, friss, a reduktív készítést szépen tükröző gyümölcsös leginkább almás és körtés ízek uralkodnak a szájban. A Juhfarknál leginkább a fajtajelleg érezhető, míg az Olaszrizlingben enyhe sörre emlékeztető jegyek jelentek meg, a Laposa Príma Hárslevelűnek pedig a pici maradékcukor szinte mustos ízeket kölcsönzött.
Kreinbacher-ék Juhfarkában a szőlőfajta és a terroir jegyei szép harmóniában jelenek meg, élvezetes mineralitással.
A somlói vörösek eddig valahogy kimaradtak az életemből, sőt azt kell mondjam nem is nagyon találkoztam vörössel Somlóról ezelőtt. Később megtudtam a filoxéra előtt Somló környéke bővelkedett kékszőlőben. Egy 1805-ös fajtaismertetésben többek között a Csókaszőlő, Kék Kadarka, Cigányszőlő, Tüskésseggű fekete és a Bakator is fel van sorolva az ottani fajták között. Egy 2003-ban telepített tőkékről származó Syrah-n keresztül nyertem betekintést a somlói vörösök világába. Szép feketegyümölcsös, barátságos, kedvelhető tétel volt, szívesen fogyasztanám a jövőben is.
Nagy általánosságban elmondható, hogy a kóstoló során az illatok sokszor hullámzó intenzitást mutattak, hol lecsendesednek, hol felerősödnek. Valószínűleg a fiatalságnak és a hordómintáknak köszönhetően többször is sörre emlékeztető jegyeket véltem felfedezni egyes tételeknél. Erősen el kellett vonatkoztatnom, hogy ne erre koncentráljak és a háttérben megbúvó illatokat, aromákat kiérezzem. Évjáratkóstolókon ez már csak így van, sok mindent a képzeletünkre kell bíznunk, hogy amit a kóstolás pillanatában érzünk, az mennyire fog pozitív vagy negatív irányba fejlődni a jövőben.
(Szerk.) Legyen Somlói Évjárat-kóstoló! Viszont mi lenne, ha mint az aszúknál, visszamennénk egy jó pár évet. Mondjuk, jövőre (2013-ban) lenne a 2009-es évjárat-kóstoló, (ahogy ezt Iványi Bianca is említette) ám természetesen megértem a játékosságot is, hogy képzeljük bele a hordómintákba a majdani nagy borokat. Fantázia az kell, majd az idő választ ad arra, hogy szükséges-e zigóta-állapotú somlóit kóstolni. Hajrá Somló, legyen minél több kóstoló, mert szeretjük boraidat!
