Mitiszol a Westendben

Egy vadonatúj Mitiszol szaküzlet nyitotta meg kapuit a Westendben

Mitiszol – A Yettel és Watch De Luxe között 

2022 végén borszaküzletet nyitni – nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a tizenkilencre lapot húzás tipikus esete. Mi szükséges ahhoz, hogy mégis esély legyen a sikerre, az ismertség és a forgalom fokozatos növekedésére? Ennek jártam utána február utolsó napján, a Mitiszol? borbolt ünnepélyes megnyitóján. A Westend Plázában a Yettel és Watch De Luxe üzlet között nyitotta meg a borbolt a kapuit, a Mitiszolról már publikáltunk egy igazán jó kis kóstoló alkalmával: katt ide!

Bertalan György írása

Mitiszol – Előbb a munka aztán az ünneplés 

Mielőtt még a kedves olvasók közül valaki azzal vádolna, hogy már a bevezetőben össze-vissza hadoválok, tegyük helyre a dátumokat. A Westend első emeletén található üzlet valóban tavaly novemberben tárta ki üvegajtaját a vásárlók előtt, ám a karácsonyi és szilveszteri roham után mostanra sikerült szusszanni egyet, továbbá külső megjelenésben és belbecsben – azaz a felsorakoztatott italokat illetően – eljutni oda, hogy méltóképpen bemutathassák koncepciójukat a szaksajtó képviselőinek.

Mi az a Mitiszol? 

A Mitiszol? márkanév ismerősen csenghet mindazok számára, akik érdeklődnek az organikus borok, a biodinamikus szőlőművelés, valamit hasonló, természetközeli szőlészeti és borászati módszerek iránt. Az interneten évek óta elérhető az ugyanezen név alatt futó webshop, ahonnan magyar és külföldi borok, pezsgők, pét-natok gazdag választékából rendelhetünk. Magától értetődő igényként merült fel azonban, hogy közvetlenebb kapcsolatot is kialakítsanak a natúrborokkal épp ismerkedő vagy már szakavatottabb vásárlókkal.  Ennek pedig mi is adhatna jobb teret, mint egy borbolt?

Mitiszol?

Az vagy amit megiszol.

Specialista borlelőhelyként 2006 óta foglalkozunk természetes és natúr borok népszerűsítésével és forgalmazásával. Termőhelyük sajátosságainak teljes tiszteletben tartásával készült boraink elsősorban kis magyar és európai birtokokról származnak, amelyek egytől-egyig ékes bizonyítékai annak, hogy a mainstream mellett létezik az évszázadok alatt kialakult borvalóság.

https://www.mitiszol.com/rolunk

Kató András a Mitiszol atyja

Kató András, a Mitiszol? alapítója köszöntőjében elmondta, két éve foglalkoznak azzal, hogy fiatalosabbá tegyék a márka megjelenését, hisz nem titkolt szándékuk megszólítani a fiatal, borfogyasztó korba belépő generáció tagjait. A fenntarthatóság és környezettudatosság iránt fogékonyabb korosztály számára kínálnak természetes borokat. És itt álljunk is meg egy pillanatra, hogy tisztázzuk az alapelveket. Az üzletben – és a webshopon – jellemzően olyan borok kaphatók, melyek felszívódó vegyszerek és gyomirtók nélkül művelt szőlőből, a pincében minimális beavatkozás mellett készülnek. Ez általában a spontán erjedést, a szűrés és derítés elhagyását, valamint a kén visszafogott alkalmazását (esetenként teljes nélkülözését) jelenti.

Kató András és Kürthy András

Mitiszol a Westendben? 

Ilyen borokkal találkozhatunk a Westendben, melyek a vinotékákban megszokott, ország és borvidék szerinti sorba rendezéshez képest újfajta elv szerint kerültek a polcokra. A boltba belépve bal kéz felé a hétköznapok hangulatát emelő borokat találjuk, míg jobbra a különleges alkalmakat méltóképpen megünneplő tételek sorakoznak.

A megnyitón néhány bort is megkóstolhattunk a Mitiszol? portfoliójának áttekintéseként. Kató András és Kürthy András üzletvezető mellett Hollinetz Samu volt segítségünkre abban, hogy mindent megtudjunk a poharakba került italokról.

Mitiszol egy megnyitón? 

A Fidora Prosecco Spumante Brut Magnum tökéletes welcome drink volt. Kellemesen pezsgő és üde, élénk savakkal, citrusokkal az itáliai Veneto borvidékről. 83/100 pont.

A Clos Henri Petit Clos Sauvignon Blanc az Ó- és Újvilág érdekes egyvelegét mutatta. Visszafogottabb volt, mint az új-zélandi sauvignon blanc-ok többsége, ugyanakkor érett jegyeket mutatott. 82/100 pont.

A Királyudvar Furmint Sec számomra egyértelműen a legnagyobb élményt nyújtó bor volt a délután folyamán. Noha 2020-as évjáratról beszélünk, teljesen integrálódott hordót éreztem, minden egyben volt. 87/100 pont.

A Chateau Léoube Rosé Magnum klasszikus provence-i rozé, amely talán értelmezésre szorul a hazai fogyasztók számára, ám mindenképpen ott a helye a palettán. Érett tétel, amiben hiába is keresnénk a tutti-fruttit. 83/100 pont.

A Wassmann Cabernet Sauvignon egy komoly szaktudással és odafigyeléssel összeállított tétel Villányból. A fajtajelleg szépen érvényesül, meleg, gyümölcsös és fűszeres egyszerre. 85/100 pont.

Komoly a Mitiszol a Westendben 

A borszaküzlet kínálatát felmérve egyértelmű, hogy komoly szelekciót sikerült felvonultatni. Arra persze csak az idő adhat választ, sikerül-e behúzni a 21-et, de mindenkit csak arra tudok biztatni, a Westendben járva tegyen egy rövidebb-hosszabb kirándulást a natúrborok birodalmában.

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )