Megvannak az első Interwine Díj győztesei

Kell az online, jókor jött az Interwine díj…

A Hungarianwine.eu újabb gyermeke az Interwine

Az elmúlt év rávilágított arra, hogy mennyire fontos az online jelenlét. Egy jól működő honlap lehetőleg webshoppal ma már elengedhetetlen a vállalkozások számára – így van ez a borászatokkal is. A Hungarianwine.eu éppen ezért megszervezte az első Interwine Díjat, a magyar borászatok és borkereskedések honlapjainak versenyét. A kezdeményezés mellé állt az Agrármarketing Centrum és a Rekortir Cégcsoport – támogatásuknak köszönhetően a győztesek több mint 5 millió forint értékben kapnak online megjelenéseket és szolgáltatásokat. A díjátadó nagyon szűk körben zajlott a St. Andrea Skybar teraszán, maszkban, távolságtartással, több szakaszban, hogy egyszerre a teraszon is csak pár ember tartózkodjon. Nem először mozgoloódnak Németh Ágiék az online térben, szavazásokkal, díjakkal, kreatívan, péladaként a Web Wine Writing versenyt mondanánk, amely megmozgatta már többször a hazai és a külföldi borsajtót… (katt ide és ide…)

52-en neveztek be az Interwine díjra

A verseny fogadtatása a vártnál is pozitívabb volt: 52 honlap nevezett, ebből 2 határon túli borászat, 2 pedig borkereskedés. A legtöbb nevezés (11) a Villányi borvidékről érkezett. A verseny a borszerető közönséget is megmozgatta: a szavazásos szakaszban 19 500 szavazat érkezett. 

A Rekontir Cégcsoport különdíját kapta: Petrányi Pincészet (Balatonfüred) A képen Tüske Gyöngyi és Rádler Csaba

20-at zsűri 5-öt a közönség választott

Az első körben egy hattagú zsűri értékelte a borászatokat: Kriston Orsolya szerkesztő (VinCE Magazin, Wine Atlas), Tóth Adrienn borkommunikációs szakember (Wineglass Communication), Németh Ágnes szerkesztő (Hungarianwines.eu), Száraz Krisztián SEO szakértő (Chris Dry), Dobos Tamás webfejlesztő (Nemos Creative) és Sergey Smolin orosz borszakíró. Az ő döntésük alapján jutott döntőbe 20 borászat, de a borkedvelő közösség is továbbjuttathatott 5 borászatot. A döntősöket ezután nemzetközi zsűri értékelte neves szakemberekkel: Lucy Shaw szerkesztő (Drinks Business), Don Kavanagh szerkesztő (Wine Searcher), Zsiga György és Ben Franks tulajdonosok (Novel Wines borkereskedés), Andreas Larsson sommelier világbajnok (Tasted.wine), Rádler Csaba értékesítési és marketingvezető (Rekontir Cégcsoport), Nagykálnai Tamás art director (Spoti Studio), Peltan-Brosz Roland art director és alapító (Peltan-Brosz), Paul Budny és Benedicte Rigollot tulajdonosok (Lazenne).

Megérte nevezni és télen jön az újabb forduló

„Összességében nagyon magasnak találtam a döntős honlapok minőségét – igazából sokkal magasabb minőségűek, mint amit vártam. Lenyűgözött egyes honlapok tökéletes, szakmai fordítása. És ami a legjobb – mindegyik betöltötte legfőbb célját: eszeveszett kedvet csinált hozzá, hogy felkeressem a magyar borvidékeket” – írta Don Kavanagh a honlapok értékelése után. A borászatok megkapták a két zsűri értékeléseit, amelyről többen azt mondták, hogy már az értékelések miatt megérte nevezni – annyi értékes javaslatot kaptak. A pozitív fogadtatásnak és kiváló visszajelzéseknek köszönhetően a Hungarianwines.eu 2021 telén is meghirdeti az Interwine Díjat.

„A közösségi bormarketing tevékenység keretében egyik fő célunk, hogy a borászatok exporttevékenységét segítsük, amelynek rendkívül fontos része egy naprakész, informatív, felhasználóbarát weboldal, ahol a magyar borkedvelőkön túl a külföldi érdeklődök is hasznos információkhoz juthatnak a termelők borairól. Reméljük, hogy az értékes és hasznos nyeremények által olyan fejlesztéseket tudnak végrehajtani, amelyek által még hatékonyabbá, sikeresebbé tehetőek a már jelenleg is remekül funkcionáló honlapjaik” – mondta a verseny kapcsán Jármai-Németh Alíz, borágazati projektmenedzser.

Az Interwine díjátadó helyszíne

Emberközeli tartalmakkal

A Rekontir Cégcsoport értékesítési és marketingvezetője, Rádler Csaba hangsúlyozta, hogy minden innovatív kezdeményezésnek örülnek, melyek a magyar élelmiszeripar és kiemelten a borágazat fejlődését szolgálják, ezért is támogatták örömmel ezt a versenyt. „Természetesen ma már alapvető egy gyors, informatív, mobilreszponzív, lehetőleg webshoppal egybekötött honlap, de sok fogyasztónak számít a történet a háttérben. Éppen ezért öröm látni, hogy mennyi emberközeli, inspiráló tartalom is fellelhető a borászatok honlapján, mindamellett, hogy egyre erősödik az ágazat, számos nagyon ígéretes fiatal borásszal.  A folyamatos fejlődés és innováció elengedhetetlen minden cég hosszú távú prosperáló működéséhez. A beruházások megtérülésének javításához a vissza nem térítendő agrártámogatások bevonása – melyek idén is milliárdos nagyságrendben lesznek elérhetők – kulcsfontossággal bírnak. Egy jól időzített, magas színvonalú támogatási kérelem összeállításához és a biztonságos projektmenedzsmenthez egy szakértő partner bevonása nagy előny lehet” – mondta Rádler Csaba a díjátadón.

A győztesek névsora

Az első Interwine Díj győztese: Sauska Birtok (Villány / Tokaj)

A második helyezett: Tóth Ferenc Pincészet (Eger)

A harmadik helyezett: Heimann Családi Birtok (Szekszárd)

A csak magyar verziós honlapok közül a legtöbb pontot kapta: Bukolyi Marcell Wine Farm (Eger)

A csak magyar verziós honlapok közül a legtöbb közönségszavazatot kapta: Streit-Zagonyi (Villány)

A Rekontir Cégcsoport különdíját kapta: Petrányi Pincészet (Balatonfüred)

A Spoti Studio különdíját kapta: Dobosi Pincészet (Balaton-felvidék)

A Peltan-Brosz különdíját kapta: Jammertal Borbirtok (Villány)

A Wineglass Communication különdíját kapta: Tomcsányi Családi Birtok (Somló)

A Borkommunikáció különdíját kapta: Mad Wine (Tokaj)

A Chris Dry különdíját kapta: Csányi Pincészet (Villány)

A Bálint László különdíját kapta: Büttner Borbirtok (Badacsony)

A Lazenne különdíját kapta: Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány)

A Hungarianwines.eu különdíját kapta: Gizella Pincészet (Tokaj)

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )