Günzer Tamás harminc éve – GT30

Günzer Tamás harminc éve készítette el az első borát, megünnepeltük…

Nyulasi Gábriel István írása

Harminc éve a pályán

Günzer Tamás 30 év munkával Villány élvonalába küzdötte fel magát! Kerek három évtizede készítette el első borát és ezt a jeles évfordulót ünnepeltük meg a pesti, 16. kerületi Submarine Station Étteremben. Az est levezetését Dlusztus Imre (a film forgatókönyvírója és rendezője) végezte, aki stábjával a jeles alkalomra egy mozgóképes alkotást is készített. 

Dlusztus Imre és Günzer Tamás

Boros mozgóképek…

Nem könnyű műfaj a jó boros filmecske elkészítése. Min legyen a hangsúly? A borokon vagy inkább a szőlőn? Kortyoljanak benne az emberek és beszéljenek a borról, elemezzenek vagy csak élvezzék a dolgot? Miről is szóljon az egész, milyen legyen a ritmusa, hogy épüljön fel, hogy az egész ne fulladjon érdektelenségbe… Nehéz kérdések ezek, a zsűri mindig nehéz helyzetben van ilyenkor, hiszen részt vettem anno a BorTárs Filmfesztiválon a bíráló bizottság munkájában.

Rozékép

Felérni a Nagy Öregek szintjére

Áthallások, ez az alkotás címe (8 perces) és rögtön a pincészet Mátyás borának névmagyarázatával indít, mely az 1991-es Édesapjától (Günzer Mátyás) kapott 0,3 hektáros szőlőterület pályaindító motívumát köszöni meg. A következő képsorokban Günzer Tamás a pincében kóstolja hordóból a borokat és közben a narráció azt taglalja, hogy felért a villányi Nagy Öregek szintjére. Kik is ők? Gere, Bock, Tiffán, Polgár a szupernégyes, róluk szólt a rendszerváltó villányi borcsoda. Ez látható az Év Bortermelője címekből is: rögtön az elsőt, Tiffán Ede (1991) nyerte, majd követte Gere Attila (1994), majd jött a duplázás, amely egyetlen más borvidéknek sem sikerült a díj életében Polgár Zoltán (1996) és Bock József (1997).

Áthallások 2018

Günzer Tamás lehet a következő Év Bortermelője

Bizony a szupernégyes 1990-es évekbeli menetelése óta senki nem ért fel a csúcsra. Azóta, immár lassan negyed évszázada a borvidékről nem avattak Év Bortermelőjét. Ám itt az új villányi trónkövetelő,Günzer Tamás (Év pincészete 2019), aki már 2019-ben és 2021-ben is a jelöltek között volt. Tehát igaz a megállapítás, már ott van a Nagy Öregek mellett, nemcsak a borfogyasztók, hanem a Magyar Bor Akadémia is látja a potenciált benne.

Vendégek

A film forog tovább, irsais almaharapás

Az első gondolatom az volt, hogy nővel mindent el lehet adni. Vagyis a filmben hirtelen a pamlagra zuhan egy palack bubis irsai, majd egy hölgy tölti a flöte pohárba az italt. Kicsit elkalandozik, vagy éppenséggel a buja szertelenséget akarván kifejezni, bőven kihaboztatja a pohárból az italt vagyis túltölti. Majd kontrasztként a model ajkával egy zöldalmát érint, de abba nem harap bele. Bevallom nem értettem, hogy egy komolyan induló, 30 évet összegző alkotásba ez a kissé erotikus pajkosság, hogy kerül bele, de a film forgott tovább. A rendezőnek biztos megvolt a szándéka…

2017

Koch Csabával mentünk tovább…

Szép szőlőültetvényes külső felvételek és közben Koch Csaba (Év Bortermelője 2019) méltatja Günzer Tamás munkásságát. Ezek után újra egy csinos hölgy tölti túl a poharat a pincészet Céókettő borával, majd egy piros almát érint ajkával. Aztán a pincészet csúcsborai kerülnek vágóképbe: Boczor Pinot Noir 2019, Grandior Merlot 2017, Mátyás 2018. Ezután egy higgadt (a bor a pohárban marad) vörösbor töltés következik pohárba és ebbe már a hölgy bele is kortyol. Azért önazonosak maradtak a készítők, mivel a kéksajtot csak érinti a model, jelezve, hogy ilyen borokhoz milyen étel dukál.

Günzer csúcsvörösök

A családi alapok meghatározóak Günzer Tamás életében is 

A filmben egy virtuális családi fotóalbum kerül bemutatásra megismerjük az Ősöket képekről. Majd egy frappáns drónrepüléssel (így mutat legjobban a szőlő) a már említett Jammertal dűlőben található 0,3 hektáros (ahol minden kezdődött) Günzer Tamás emlékezik, az Édesapja által épített asztalnál. A kis területből egy 70 hektáros nagybirtok lett… A poharában egy Mátyás cuveé (mellyel kezdődött a film) van, megköszönve a pályán való elindítást. 

Korty rozé

Jekl Béla és Polgár Zoltán is nyilatkozik

Fekete fehér képkockák következnek: diók, kannák, prés, présház, majd egy színessé váló drónfelvételen már Jekl Bélát (Jekl Borászat, Villány) láthatjuk nyilatkozni. Jekl Béla a fehér fajták visszatelepítése miatt dicséri Tamást, mivel a fiatalok a könnyed, illatos borokat kedvelik. Polgár Zoltán (gyönyörűen megvilágított pincében) örömmel üdvözli  ünnepelt borászunk csatlakozását (az elején említett) a nagyok közé.

Vendégek

A szomszédvár is beköszön!

Néhány családi munkás kép után, a familia kóstol a pincében illetve palackozik, megjelenik a vásznon Posevitz Ilona a zombai Szent Gaál pincészet főborásza. Rétegzettség és sokrétűség, ezek jutnak eszébe Günzer Tamás borait kortyolva. Értékteremtő családi borászat, ez Ilona gondolatainak zárása. 

Grandior Merlot

Günzer Tamás minden hangszeren játszik 

A narráció Günzer Tamás sokrétűségét taglalja: Az illatos fehérektől, krémes fehér, rozé, harapható gyöngyöző, jóivású vörösök, vastag vörösök – ezekben a műfajokban a profik megbízhatóságával és a művészek szenvedélyével alkot. 

Günzer Tamás

Családi tablóval búcsúzunk

Ördögárok, Boczor, Grandior szavakra a családtagok beállnak Günzer Tamás mellé. Ez a szerelem! Kiált fel borászunk és Grandior Borbisztró és a Borászat vágóképeivel búcsúzunk. 

Günzer Tamás: A covid sem lehet akadály!

Annyira belementünk a filmbe, hogy az ünneplésről alig esett szó. Günzer Tamás kifejtette, hogy az immár 70 hektáros birtok évi 700.000 palack borral menetel előre. Olyannyira, hogy covidhelyzet sem vetette vissza őket, hanem még 25%-os bővülést tudtak elérni.

Günzer vörös

Kortyoltunk az este

A 2021-es Irsai friss, szőlős, virgonc bor, szerencsére nem az a tolakodó illatbomba, hanem az elegánsabb fajta. A rozé legyen pinkes és 3,2-es ph alatt már szüretelnek. A 2021-es prémium Rozé egy igazi, masszív és harsány rozé:  cikázóan friss, málna, eper savanyúcukorka, roppanós savak. Palackozás előtt visszahűtés történik és széndioxid nyeletés, ebből nem lehet eleget készíteni. A 2019-es Syrah a Boczor dűlőből egy könnyedebbre hangszerelt, jóivású vörösbor. A gyümölcs és fa szép házassága. Szilva, kis bors, mogyoró, ruganyos, jóivású. A syrah szőlőfajta most a legtöbb telepítés, hiába, a klímaváltozásra is reagálni kell. 

Megkóstoltuk a “film borát” az Áthallások 2018-es GT30-at, amely egy bordói cuveé némi kékfrankossal élénkítve. Határozott a tannin, de szép a szerkezet, még van hová fejlődnie, fiatal a bor.  Ezzel együtt kerek a történet, karamell, csoki, meggy, kakaópor, fekete cseresznye illatban zamatban szépen jönnek.Ördögárok 2018-as 100% merlot, erdei gyümölcsök, feketeszeder, áfonya, érett, eperlekvár, masszív fa de jól áll neki, érett tannin, vibráló sav, gyönyörű, hosszú lecsengésű. Mátyás 2018-as, Cabernet franc a legidősebb, hektáronként 50 mázsa terméssel, hozamkorlát nem is kell neki. Kis merlot megy hozzá. Koncentrált, mély. Vadonatúj hordóval, kávé, fűszeres, érett konyakmeggy. Nagy bor! Boczor Villányi Franc 2017 Jó évjárat volt, Trust-hordóban érlelődött, több félében. Nem kell túlzottan lekorlátozni a szőlőt, legyen meg a termőegyensúly. Kerek 24 hónapot töltött hordóban. Erdei gomba, csillagánizs, édes fűszerek, kerek, hosszú lecsengés, szép tétel nagy potenciállal. Merlot Grandior 2017 Egy igazi délvidéki nagyágyú, erős az alkohol, de nem lóg ki, fiatal ez a bor is, van még bőven ideje érni. Aszalt szilva, eper, cseresznye, mély robusztus bor. Határozottan fás, de a jó fajtából és a bogyós gyümölcsök is ott vannak csokival. 

Günzer Tamás

Összegzés, visszatérve a filmhez

A fényképezés szép, az operatőri munka és a vágás is jó. A hangtechnika is míves, a zene egy-két helyen kissé harsány. Ha nagyon kritikusak akarunk lenni, akkor az elején szereplő modell hölgy igazán nem épült be szervesen a filmbe, egy kicsit “idegentest” maradt a film szövetében. Jobb lett volna talán kihagyni, vagy talán többször szerepeltetni az alkotás második részében is. Reklámnak talán túl hosszú, filmnek kicsit kurta az alkotás. Természetesen gratulálunk Günzer Tamásnak az első harminchoz és kövesse ezt még sok sikeres évjárat.

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )