Döntsd el, melyek Magyarország legszebb borai! Ez a Vince díj

Most te döntheted el, hogy melyek Magyarország legjobb borai…

Már ki vagyunk éhezve a Vince rendezvényekre…

Sajnos a 2020-as esztendő szinte teljesen ment a kukába, sok-sok rendezvény elmaradt. Nem sikerült megtartani a nagy Vince Budapestet, a világraszóló Wineshow-t. Hiába próbálták átstartolni a nyárra az eseményt, a helyzet addigra sem változott érdemben. Témába vágó cikkünkért: katt ide! Hiányzott is, és bizony hiányzik most 2021-ben is, mert a járványgörbe, az oltottság és egyebek miatt idén tavasszal sem volt Vince… Sebaj, kicsit kárpótolnak minket, jön a Vince díj és a Vince Gála!

Egy régebbi VinCE

Van kedvenc magyar borod? Jön a Vince díj!

Van kedvenc magyar borod? Szavazz rá a Vince díj közönségszavazásán, ahol 2021 legkiválóbb hazai borait, páralatait és borbárjait keressük. A szakmai és közéleti zsűri mellett idén a borfogyasztók is lehetőséget kapnak arra, hogy 8 kategóriában 84 tétel közül voksoljanak a kedvenceikre. A szavazás október 31-ig tart: Nyitólap – Vince díj 2021

Kóstoltál az elmúlt egy évben olyan borokat, amikre azóta is emlékszel? Jártál olyan borászatban, ahol igazán jól érezted magad? Beszélgettél már személyesen olyan borásszal, akiknek a munkáját nagyra tartod? El sem tudsz képzelni egy ünnepet a pezsgő nélkül, amit a családból mindenki szeret?

Vince 2019

Ez az egész országnak szól!

Az egész országot szavazásra hívja a Vince díj, itt a lehetőség, hogy megkeresd ezeket a számodra emlékezetes tételeket a listán és szavazatoddal hozzájárul a borkészítők és vendéglátásban dolgozók munkájának elismeréhez. Az online szavazás neked csupán pár perc, de lehet, pont ez a pár kattintás hozza el kedvenceidnek november 5-én a Vince díjat.

VinCE 2019

Különlegességek a shortlisten


“A kialakult shortlist jól reprezentálja a minőségi és az elérhető borok arányát Magyarországon. Kis, közepes és nagyobb pincészetek egyaránt megtalálhatóak a listán mindegyik borvidékről, a tételek között kevésbé ismert borok is szerepelnek, és nem hiányoznak a hazai és nemzetközi szinten díjazott borok sem.”– mondta el Vancsik Ivett, a Vince Magazin főszerkesztője. Ilyen például merlot kategóriában a Jammertal Borpince 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja, amely júliusban megszerezte vörösborok között a Concours Mondial de Bruxelles 2021 abszolút első helyét, vagy az Eszterbauer Borászat többszörösen aranyérmes 2017-es Tivald Cabernet Sauvignon-ja.

A listán jelöltek között olyan borkülönlegességek is helyet kapnak, mint a Gyukli Pince 2019-es Solaris Biója, ami egy rendkívül ritka, gombás betegségeknek ellenálló, korai érésű szőlőfajtából készül. A Mészáros Borház 2018-as Grandiózus Malbec-je, ami bármelyik nemzetközi társaival is felvenné a versenyt, vagy az egyik legrégebbi pezsgőkészítési eljárással készült, pét-nat PINK Kékfrankos 2020 egy kisebb pincészettől, a Hoop Wines-tól.

VinCE 2018

A shortlist szakmai és közéleti zsűrije

A shortlisten szereplő borok kiválasztásában neves hazai borszakértők és ismert közéleti személyiségek is részt vettek. A szakmát többek között Romsics László, a Vince szakmai lektora, Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivált is szervező cég ügyvezetője és a Magyar Bor Akadémia elnöke, Herczeg Ágnes borszakértő, Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, számos szakkönyv szerzője és Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus és tanácsadó képviselte. Közéleti nagykövetként Eke Angéla, Csányi Sándor, Juhász Anna, Kárai Dávid, Lakatos Márk, Miklósa Erika, Szauer Judit, Szentesi Éva és Vitáris Iván is jelölt kedvenceket.

Eredményhirdetés a Vince Gálán!

Magyarország kedvenc borait november 5-én, a Vince Gálán, ünnepélyes keretek között hirdetik ki az ötcsillagos Marriott Hotelben, ahol kóstolókkal, és workshopokkal is várnak minden érdeklődőt.

Link a szavazáshoz: Nyitólap – Vince díj 2021


A VINCE DÍJ 2021 SHORTLISTJE

Fehérbor / Sauvignon blanc Etyeki Kúria Sauvignon blanc 2019 Bárdos Pincészet Sauvignon blanc 2020 Nyakas Pincészet Budai Sauvignon blanc 2020

Fehérbor / Szürkebarát Béla és Bandi Pincészet Pinot Gris 2020 Bussay Pince Kövecs Pinot Gris 2018
Centurio Szőlőbirtok Szürkebarát 2017

Fehérbor / Hárslevelű Gizella Pince Barát Hárslevelű 2019 Kikelet Pince Lónyai Hárslevelű 2019
Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Terézia Hárslevelű 2018

Fehérbor / Olaszrizling Figula Pincészet Sóskút Olaszrizling 2018 Jásdi Pince Lőczedombi Olaszrizling 2019
Szászi Birtok Szent György-hegyi Olaszrizling 2019

Fehérbor / Rajnai rizling Cseri Pincészet VII. Septimus Pannonhalmi Rajnai rizling 2017 SVilla Sandahl Oh deer Rajnai rizling 2018 Gilvesy Pincészet Tarányi Rajnai Rizling 2019

Fehérbor / Chardonnay Kamocsay Prémium Chardonnay 2019 Kovács Nimród Borászat Chardonnay Battonage 2016 Villa Tolnay Panoráma Chardonnay 2019

Fehérbor / Furmint Balassa Pincészet Tokaji Furmint Mézes-Mály Villő 2018 Oremus Pincészet Mandolás 2019 Szepsy István Úrágya Furmint 2017

Fehérbor / Irsai Olivér Frittmann Borászat Irsai Olivér 2020 Lantos Pince Irsai Olivér 2020 Belward Pincészet Irsai Olivér 2020

Fehérbor / Sárgamuskotály Tokaj Nobilis Sárgamuskotály 2020 Patricius Borház Sárgamuskotály 2019 Söptei Pincészet Hangulat Sárgamuskotály 2019

 Fehérbor / Cuvée Barta Pince KVG Tokaji Furmint-Hárslevelű 2019 Konyári Pincészet Loliense 2020 Pannonhalmi Apátsági Pincészet  Hemina 2020 

 Fehérbor / Egyéb fehérbor Gyukli Pince Solaris Bio 2019 Tornai Pincészet Top Selection Aranyhegy Juhfark 2019 Steigler Pincészet Zöldveltelini 2020 BIO

 Rozé Lajver Borbirtok Premium Rosé 2020 Szentpéteri Borpince Cabernero 2020 Feind Cabernet Franc Rosé 2020 

 Vörösbor / Kadarka Balla Géza Sziklabor Kadarka 2017 Heimann és Fiai Porkoláb-völgy Kadarka 2019 Vida Borbirtok Bonsai Öregtőkék Kadarkája 2019

 Vörösbor / Kékfrankos Luka Enikő Kékfrankos 2019 Vida Borbirtok Hidaspetre Kékfrankos 2016 Takler Borbirtok Szentahegyi Kékfrankos 2016

 Vörösbor / Cabernet sauvignon Eszterbauer Borászat Tivald Cabernet Sauvignon 2017 Csányi Pincészet Kővilla Válogatás 2017 Vesztergombi Pince Szekszárdi Bodzás Cabernet sauvignon 2017 

 Vörösbor / Cabernet franc Riczu Tamás Villányi Franc 2018 Vylyan Szőlőbirtok Mandolás Cabernet Franc válogatás 2016 Szemes Pincészet Villányi Franc Super Premium 2017

 Vörösbor / Merlot Gere Attila Solus Merlot 2018 Kiss Gábor Enigma Merlot 2017 Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015

 Vörösbor / Pinot noir Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir 2020 Sauska Pinot Noir Birs 2018 Haraszthy Pincészet Pinot Noir 2018

 Vörösbor / Bikavér Gál Tibor Pincészet Egri Bikavér Pajados Grand Superior 2017 St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet Merengő 2017 Sebestyén Pince Iván-völgyi Bikavér 2017

 Vörösbor / Syrah Kovács Nimród Borászat Soul Syrah 2016 Takler Borbirtok Syrah Prémium 2017 Gere Attila Syrah 2018

 Vörösbor / Cuvée Pannonhalmi Apátsági Pincészet Hemina Vörös 2019 Gere Attila Kopar 2017Konyári Pincészet Páva 2017

 Vörösbor / Egyéb vörösbor Németh János Pincészet Zweigelt 2019 Mészáros Borház Grandiózus Malbec 2018 Heimann Pincészet Barbár 2017

 Buborékos / Tradicionális eljárással készült pezsgő Hernyák Birtok BrutKreinbacher Birtok Brut Classic Sauska Pincészet Brut

 Buborékos / Egyéb buborékos Hoop Wines PINK Kékfrankos 2020 Etyeki Kúria Pláne Frizzante RoséHungaria Grande cuvée brut

 Természetes édes borok (késői szüretelésű borok, szamorodnik) Balassa Pincészet Betsek Édes Szamorodni „Kvarc” 2017Mad Wine Sweet by Tokaj 2018 Dobogó Pincészet Mylitta 2017

 Aszú Barta Pince Öreg Király Dűlő Aszú 2016 Pajzos Tokaji Aszú 5 puttonyos 2016 Szepsy István Aszú 2013 

 PÁRLAT / Pálinka Bestillo Gönci Barack Pálinka Brill Jázmin Szőlőpálinka Egy CSEPP Pálinka Feketecseresznye-Málna pálinka

 PÁRLAT / Gin MRS. MILLICENT Gin Seven Hills Tokaj Opera Gin

 Borász életműdíj: Bock József – Jásdi István – Szepsy István

 A legjobb borcímke Grand Vin de Barnag pét-nat sorozat Hold and Holló Dry Bolyki Egri Csillag 2020

 A legjobb borbár / borétterem DropShop Borbár és Borszaküzlet – Eleven Borbár Pécs – St. Andrea Wine & Sky Bar

 A legjobb borászat, pincészet Gizella Pince – Pannonhalmi Főapátság Pincészete – St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet

 A legjobb bor-/szeszesital-kereskedés Bortársaság – Ab Ovo Borkereskedés – Artizan

sajtóanyag alapján (x)

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )