Vulkanikus Borok Fesztiválja Gyöngyöspata

Vulkanikus Borok Fesztiválja Gyöngyöspata vagy Vári Pincék Napja? Minden (is) volt!

Balla Ágnes és Nyulasi Gábriel István írása

Annyi élményt nyújt ez a fesztivál, hogy közösen írt cikkünket két részre bontottuk. Fogadjátok szeretettel az első részt… És itt a második rész is: katt ide!

apraja-nagyja

A eseményen készült fotóalbumunk itt érhető el!

V. Vulkanikus Borok Fesztiválja, így volt hirdetve…

Szeretjük a hegyeket, főleg a vulkánok tevékenysége folytán kialakulókat. Pár millió év után kivételes ásványossággal örvendeztetnek meg az ilyen tájékon születő borok. Sajnos a vírushelyzet miatt tavaly elmaradt a rendezvény, ám 2019-ben már jártunk ezen a pompás fesztiválon. A Szervezők a Vulkanikus Borok Fesztiváljára hívtak meg, viszont a kis táblácskákon (a pincék előtti krétával kiírva) a Vári Pincék Napja szerepelt. A facebook és a valóság kicsit szétvált talán, a kommunikáción lehet csiszolni, legközelebb eldönteni, hogy minek nevezzelek. A borok ettől még ugyanúgy jók voltak, természetesen. 

Kézdy Dániel, a New Mátra megálmodoja is kiállított

Vulkanikus csoda, Mátrában járunk…

Minden év augusztusának utolsó szombatja ad helyet a Vulkanikus Borok Fesztiváljának Gyöngyöspatán. Most vegyétek is elő a naptárokat és jelöljétek be a következő esedékes fesztivál idejét. Idén ötödik alkalommal rendezték a találkozót. Hazai, azaz patai borászok mellett vendégborászok borait is kóstolhattuk Sümegtől Királyhelmecig.

Csak kóstolómennyiséggel…

Egy busz pestivel…

A budapestiek számára transzferbusz biztosította az oda-vissza utat, a többiek jöhettek tömegközlekedéssel, autóval, biciklivel, gyalog a falvak határain át. Szép számú vendégsereg kerekedett. A borok mellett a hagyományos pincepörkölt főző verseny és a helyi lakosok sütés- és főzéstudományának remekei segítettek csillapítani az éhséget. Életemben először itt ettem kézműves kapros-sajtos lángost. Nagy szívfájdalmam az, hogy a fesztivál csak egynapos, így sok jó bor maradhat a közönség számára kóstolatlanul.

Nem tudjuk, hogy hányan énekeltek Losonciéknál…

A  vulkanikus fesztivál megálmodói

A borospoharak és kellő számú kóstolókupon beszerzése után az irányt a Losonci pince felé vettük. A Losonci házaspár szellemi ötlete volt a fesztivál, mindannyiunk nagy örömére. (A szervezésből idén picit hátrébb húzódtak.) Budapestről költöztek Gyöngyöspatára és itt művelik a 6,2 hektáros családi birtokukat. A pincétől a Syrah bort kóstoltuk. Piros bogyós, málnás, meggyes, vaníliás illatokat éreztem, amelyet tökéletesen visszaad az íze. Tökös, tanninos bor, hosszú lecsengéssel. Ez a bor nagyon hamar elfogy a piacon, érdemes résen lenni. 

Szentesi Pince Tihanyi Kék

Nem hagytuk ki Szentesi József munkásságát sem, ő kóstoltatott Losonci Bálint mellett. Sok-sok régi magyar fajta köszönheti újjászületését Szentesi mesternek. Szép sort hozott ki a fesztiválra is, itt a Tihanyi Kéket emlegetnénk. Kirobbanó fűszeressége most leginkább egy folyékony borsmalomra emlékezetett. Feketebors orgia mellett a többi színes borsot is felfedeztük magunknak a borban. 

Úton

Bivalyok és szamarak

A borkóstoló után az udvarban bivaly- és szamár szalámit kóstoltunk a Mátrai Bivalyrezervátum jóvoltából. A Rezervátum egyedi programokat szervez kisebb-nagyobb családoknak, baráti társaságoknak, sőt céges csapatépítő tréningek megtartásában is segítenek. A húskészítményeik a helyszínen vagy webshopban is megvásárolhatóak. 

Juhász René tölt

Nyári alma és Boldogasszony szilvája

Másodikként betértünk Juhász Renéhez, aki Gyöngyöstarjánból érkezett. Az ő borai közül már kóstoltam a Tisza-tavi sulyomos csokoládéhoz nagyon passzoló narancsbort. Most olaszrizlinget és syrah-t kóstoltunk. Az olaszrizling gyönyörű, gyümölcsös, édes illatú bor, szerencsére nem érezni az élesztőt, ami számos olaszrizlingből készült borra jellemző. Ízében a lédús, édes- savanykás nyári alma fedezhető fel, ami olyan kiváló szomjoltó a forróságban. A syrah gyümölcsös, kerek bor, felfedezhető benne karamella valamint a Boldogasszony szilvája illat is. A 2015-ös kékfrankos is szépen összeért, nem beszélve a csak a pincénél kapható Othellóról…

Szignárovits-Maka bor

Furmint a Mátrában is

A furmintrajongók nagy boldogságára nem kell elmenni Tokajig, ha jó furmint borra vágyunk, hanem elég betérni a Szignárovits-Maka pincébe. Tiszta, aranysárga színű, a gyümölcsök közül inkább a barackra emlékeztető illatú bor. Kerek, kiváló alkohol-sav egyensúly jellemzi. Kortyolva a barack mellett mézes ízjegyek is felfedezhetők.

Férfiak a pult mögött…

Buborékba zárt gyümölcsök

A meglepetés furmint után a kékfrankosból készült pét-nat felfedezése következett.  A Soós István borászati iskolából két osztálytársam vállalkozó szellemének terméke ez a bor a HOOP WINES projekt keretében. Egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy ilyen sikerük van, mert már a közös borászati tanulmányok során lehetett érezni rajtuk, hogy itt valami kiforr úgy, mint a pét-nat a palackban. Mit is takar ez a rövidítés? Pétillant naturel (természetes pezsgő) a méthode ancestral, tehát az ősi módszer szerint készült habzó ital. A bor az erjedés befejeződése előtt kerül a palackba, és a fermentálódás során az alkohollá alakuló cukor mellett megjelenő szén-dioxid buborék a borban marad és palackba zárul. Tulajdonképpen a pezsgő eredetéhez visz vissza minket ez az eljárás. A buborékos ital sokkal jobban megőrzi a gyümölcsös aromákat. Gyönyörű lazacszíne jelenik meg a Pink fantázianévben. Családi és baráti eseményeken (vagy bármikor) a pezsgő helyett próbálják ki a jól behűtött Pink bort.

A másik bor, amit kóstoltam a HOOP WINES-tól, Németi Zoltán 2019-es kékfrankosa. Aszalt szilva, érett meggy, dohány, csokoládé illatjegyeket fedezhetőek fel benne. Hosszú lecsengésű, kerek bor, krémes tanninossággal. 

Kutyákkal a fesztiválon…

Itt és Most az Orsolyával és Zita food

Az Itt és Most Pince szép sorral készült a fesztiválra. Őszinte és tudatos borkészítést vállalt a szimpatikus házaspár Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor. Sergő 2019 rizlingszilváni, olaszrizling és zöldveltelini házasítása, tartalmas és ropogós savakkal, kellemesen fűszeres és jóivású. A kékfrankosok sora is igazán jól sikerült kezdve a 2020-as sillerrel, majd a vörösök is megyőzőek voltak. A 2017-es kékfrankos egy könnyebben érthető meggyesen gyümölcsös tétel. A 2018-as kékfrankosok egy évjárat két variációja. Az „Ideje Van” tétel 225 literes francia hordózás 13 hónapig, a másik 500 literes Európai Kádárok hordózás 26 hónapig. Két hordózás, két arc, francia elegancia és magyaros kraft, illetve két jó kékfrankos egyúttal.

Az Itt és Most Családi Pince

Zita food-ot is fogyasztottunk, Bartal Zita érti a csiziót, ha gasztronómiáról van szó. A rendezvényre színes quiche választékkal készült. Mozzarellás paradicsomos, camembert+alma, kékszőlő+kéksajt, krumplis+lilahagymás és még egyéb ízkombinációk várták az éhes borkortyolókat. A csemege jó volt hidegen is, de még jobb lett volna, ha frissen kerül ki a kemencéből. Sebaj, majd jövőre talán lesz rá logisztika!

Zita Bartal a Zita food quiche választékával

A 23 éves Orsolya Pince boraival már elég régen találkoztunk. Az egri borvidéken az 5 hektáros birtok ostorosi központtal rendelkezik. Örömmel kortyoltuk végig a sortimentet, sokaknak a különleges sangoivese bor tetszett, a mi szívünket a 2018-as Kadarka #2 dobogtatta meg jobban. Számunkra talán az év egyik legjobb kadarkája. Fűszeresen elegáns, érett szamócás jegyekkel, penge savakkal, lágy tanninokkal, réteges élmény…

Orsolya kadarka

Folytatása következik, újabb termelőkkel és belemegyünk jobban a Mátra sűrűjébe…

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )