Villány folyékony aranyai – Borjour bemutatta

Villány gyűjti az aranyakat, mármint az érmeket a borversenyeken és a Borjour csapata segített ezeket a tételeket bemutatni

Harmincon túl miért éppen Villány? 

Talán mert a mediterrán életérzés (mégha jelen esetben csupán szub-mediterrán is) mindig közel állt a szívemhez. A bársonyosság, a melegség, az érettség a vörösekben elvarázsol. Vörösbort inni, pláne tudatosan és rajongva valójában nem könnyű, ahogy mondani szokták: erre meg kell érni, kell hozzá a “kor”. Azért, hogy maga valójában értékeljük őket és a helyükön kezeljük. Már igencsak elmúltam 30, amikor valójában “jónak” találtam egy vöröset, odaillőnek, elegánsnak, rétegezettnek, gazdagnak, csak akkor ezt még nem tudtam megfogalmazni. Ez volt a Sauska Cuvée 11-es 2012-ből. (Felkerestem a Sauska pultot) Friss pirosbogyós gyümölcsökkel mellette mégis a dohány és nyersbőr bársonyosságával magával ragadott. A franc-t mint fajtát is ezidőtájt kezdtem közelebbről tanulmányozni, mit ne mondjak, rövid idő alatt barátságba keveredtünk. Volt egy franc rajongói korszak az életemben, nincs mit szépíteni románc volt ez, és nem a plátói típusú! 

Kánnai Piroska írása

fotó: Borjour facebook

Franc-függők előnyben

De a villányiak megértették az én rajongásom, hisz ők is “franc-függők” voltak, zászlójukra is tűzték, mint kiemelt fajtát, hiszen Franciaországon (Loire-völgy középső része, Bordeaux) kívül itt Villányban nyert új hazát. Persze ne feledkezzünk meg Toszkánáról és Kaliforniáról sem, mint jelentős franc termesztő régiók, bár a házasításhoz gyakrabban nyúlnak ott a borászok, mint az önálló iskolázáshoz. BorMozin volt nálunk idén villányi borász is: katt ide!

Koch pincészet palettájából szemezgettünk

2007-ben a Villányi Borvidéken is megalapítottak egy kis patinás borászatot az 1991-es indulású Hajósi után. A Koch Borászat 2014-ben elnyerte az Év Pincészete díjat, majd 2019-ben Koch Csabát az Év Bortermelőjévé választották Magyarországon. 

Ültetvényeik Diósviszló mellett találhatók, A Villányi borvidék egyik legjobb termőhelyén, ahol mély a talaj és nagyon kötött, ezért nagyon jó a vízmegtartó képessége, ami a rapszodikussá váló csapadékviszonyok miatt különösen fontos. 

Koch Pálma elárulta

A 2018-as Syrah-val kezdem a kóstolást, mely Koch Pálma első saját készítésű bora mély rubin színű, intenzíven gyümölcsös, közepes testű bor. Pálma elárulta, a franciaországi észak-Rhone vidéki Syrah stílust szerette volna megmutatni ebben az elegáns és komplex borában. A cseresznye, földes jegyek, pirospaprika, feketebors, szegfűszeg ami szinte kiugrott a pohárból. 

fotó: Borjour facebook

Klasszikus Cabernet Franc

Classicus Cabernet Franc-nal folytattam szintén 2018-ból Illatában a piros és fekete gyümölcsök vezetnek, keleties fűszerekkel:  Feketecseresznye, cseresznye, csipkebogyó, feketeribizli,rózsabors, ánizs. Magas tanninjával a szintén magas sav és 14%-os alkohol tart egyensúlyt. Ízében meggy, málna, dohány, cédrus, étcsokoládé fedezhető fel, melyeket a 12 hónap kis tölgyfahordóban történt érés is kidomborított. 

899 palackkal készült belőle

A nagyformátumú  899 Villányi Cabernet Franc lett a következő, a VinArt pincészet egyik csúcs prémium vörösbora, A remek 2016-os évjáratban is csak 899 palack készült belőle, innen a név. A 846-os sorszámú prémium bordeaux-i palackból került a poharamba. 

Magyar és amerikai hordóban is érlelődött, ezt meg is érezni a domináns fa, dohány, füst, szerecsendió és vanília jegyein. Erdei fekete gyümölcsökben sem szenvedünk hiányt kóstoláskor, mint ahogy a földes jegyekben és fűszerekben (bors, kömény) sem. Rendkívül intenzív és hosszú bor.

Grasevinát délről

Igazán inspiráló és felemelő nyitánya volt ez a sor számomra ennek az értékes délutánnak.

Ezután egy határon túli kitekintés következett, hiszen kezdetét vette a különteremben a horvát grasevinákat bemutató masterclass. 6 prémium kategóriájú olaszrizlingre azaz horvát nevén grasevinára számíthattunk, melyek Eszék, Kutjevo, Vörösmart régiójából származnak. Általánosan elmondható a borstílusról, hogy mivel magasabb napsütéses órák száma a magyar olaszrizling termőterületekhez képest, így illatában és ízében a citrusos, fehér virágos, mandulás jegyek mellett mind nagyobb arányban képviseltetik magukat a csonthéjas gyümölcsök (őszibarack, fehér húsú barack, fehér szilva) és a trópusi jegyek (licsi, grapefruit, “turkish delight” ananász, mangó) és a méz is.

Száraz, félédes és édes stílusban is előszeretettel készítik és fogyasztják, az acéltartályos erjesztésen túl hordóval, hosszabb seprőn tartással is szívesen teszik krémesebbé ezt a horvát össztermés 28%-át adó fajtát. Klasszikus horvát mondás szerint: ha vendég érkezik hozzád, és nem tudod, mivel kínáld meg, tölts grasevinát, és nem fogsz mellélőni! Valójában exportra kevéssé szorulnak boraikból (annál inkább importra!), mivel országon belül értékesítésre kerül, a jó borisszák asztalára.

fotó: Borjour facebook

Minden szőlőt dicsérj, de plavac malit ültess!

Az olaszrizling, a Plavac mali (legjelentősebb dalmát kékszőlő- extrém jól tűri a szárazságot és a perzselő napot, erre utal a híres mondás: Minden szőlőt dicsérj, de plavac malit ültess!) és a malvasia (Istarska Malvazija) fajták a teljes boreladás 75%-át képezi.

Erdut (Erdőd) Délkelet-Szlavóniában – szintén jelentős területekkel a Duna mellett-  a nyári hideg éjszakákok a páralecsapódás védi a szőlőt a kiszàradástól. Erről a területről kiemelném az Antunović boràszatot, ők egy sur lie módszerrel készült prémium gresavinával érkeztek: sós, ásványos, krémes, szépen rétegzett, hosszú korty. 

A Zlatno Brdo (Aranyhegy) borászat bio olaszrizlingje Vörösmartról: csonthéjas gyümölcsök mellett mandula, szalma, vajas és némi botritiszes zamattal válik teljessé a kortyban.

Vissza a magyar vörösök világába!

Gere 2019-es Syrah-jával tértem vissza a magyar vörösek világába, és milyen jól tettem. Egy zseniális mélysötét rubin került a poharamba, mely nem szerénykedik az erdei bogyósok, főképp a fekete ribizli és a fekete cseresznye dominanciájával csipetnyi borssal és hordófűszerekkel kísérve. Tempranillo 2020, valódi ritkaság ez a fajta hazánkban, kevesen mernek hozzányúlni (4helyen érhető el az országban). Amikor már üzembiztosan működött a pincészet az alapfajtákkal, valami újdonságra vágytak, a Kutatóintézettől kértek ősi magyar fajták oltványaiból, innen került ki a Fekete Járdovány, Franz Weninger által jutott be a pinot noir, a tempranillot Gere Attila, míg a syrah-t Gere Andrea szerette volna kipróbálni, így állt össze a ma ismert portfólió. 4-5 ezer palackok készülnek az extrább fajtákból.

A tempranillonak dolgozik az idő, hiszen a globális felmelegedés által erősödik a szub-mediterrán hatás, ami egyre közelebb hozza a spanyol klímát. Illatát az aszalt meggy, szilva, fekete bogyósok, pörkölt vanília és keleti fűszerek uralják. Maga a hosszú korty is bővelkedik gyümölcsben, tanninban és hordófűszerekben. Megérkezett a 2019-es előjegyzés alatt álló legendás Kopar! Unikális élmény volt így premier előtt kóstolni. Illatában fűszeresség, bors, pici dohány,kávé, minerális jegyek, erdei bogyósok emelkednek ki, szájban a tannin még tapad, jót fog tenni neki az idő, de már most látszik, hogy egy elképesztően rétegezett bor készült. 

A Polgárosodás útján

A Polgár pincészet standjánál három merőben eltérő karakterű borral találkozhattam. Nem hagyhattam ki, hogy egy olyan kuriózum kerüljön a poharamba, mint a Polgár Cuvée Barrique 2007. Csúcsán lévő, nagyformátumú bor cabernet sauvignon és franc nászából született vörösbor. Dohány, füst, étcsokoládé, némi karácsonyi fűszerrel lep meg minket a kortyban. Következett a 2018-as Franc, nagytestű, meggyes – szilvás jegyekkel indítja be a kortyot, majd a csokoládé, kakaó, kávé bujasága ragadja el a figyelmünk. Bőven van még benne potenciál. Dekantálás jól állt volna neki. A sorban visszafelé a RedY-hez jutottam, mely Villány másik, fiatalos arcát mutatja meg: könnyen iható, fűszeres, igazán nyárra szánt vörös stílusa a régiónak, Polgár Zoli bácsi ki is hozza a maximumot a portugieser- kékfrankos párosításból.

2020-ban 93 pontot kapott a Villányi Franc

Búcsú előtt visszatértem a bevezetőben már említett Sauska pincészet standjához. Ők ma két csúcstétellel érkeztek: Cuvée 7 2018, Franc 2016.

Cuvée 7 bordói házasítás (Cabernet Sauvignon 82%, Cabernet Franc 15%, Merlot 3%) sok izgalommal, eleganciával. Piros bogyós illatok, zöldfűszerekkel, ízében sóssággal kiegészülve, hosszú, mély korttyal. A Villányi Franc (2016) esetében nem tudnék kerekebb értékelést írni James Suckling-nál, aki 2020-ban 93 ponttal ajándékozta meg ezt a zseniális bort, így hát ideteszem búcsúzóul: „A tisztasága olyan vonzó ennek a bornak, zúzott áfonya és friss virág jegyekkel, némi dióval, friss zöldfűszerekkel. Telt, lágy tanninok, vibrálóan friss lecsengésű korty.”

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )