T3, vagyis a Tolnai Hármas – Eredményes bemutatkozás

2013. március 5. – Az ihatóbb Magyarországért, Balla Ágnes, Tóth Illés, Fotó: Balog Róbert

A Vinorium Borházban 2013. február 27-én került sor Az ihatóbb Magyarországért Egyesület szervezésében egy különleges zártkörű szakmai kóstolóra, melynek keretében egy kevésbé ismert borvidék, a Tolnai borvidék mutatkozott be. Ezen a szerdai estén a szakértő közönség a Fabro Pince, a Molnár Pince és a Sarok Pince borait kóstolhatta. A kóstoló nem véletlenül ebben az időpontban került megrendezésre, hiszen a Bor+ programsorozat keretében éppen a paksi Fabro Pincészet volt az aktuális Hónap Borászata. A borbemutatón ritkán tapasztalt jó hangulat, és emelkedett szakmaiság volt jelen. Köszönjük!

Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!

Kísérletezni, kóstolni, kísérletezni, kóstolni! – Balla Ágnes

Feltételezem hogy a legtöbb borfogyasztó nem meglepő módon még nem is hallott ezekről a pincészetekről. Ennek fő oka, hogy a Tolnai borvidék a közeli Szekszárdi borvidék árnyékában marginális pozíciót foglal el a magyar borpalettán. Fellapozva a Mészáros-Rohály-Nagymarosy Kárpát-medence boraival foglalkozó bortankönyvet megtudtam, hogy a talaj hasonló a szekszárdi borvidék löszös talajához és hogy ez a borvidék az elmúlt években Szekszárd hátországaként működött és borait gyakran “szekszárdi” néven hozta forgalomba. Habár a bortankönyv szerint a Tolnai borvidék vegyesen fehér és vörösbortermő vidék fehér dominanciával, ezen a kóstolón a fehér borokhoz képest a siller és vörös borok nagyobb számban jelentek meg. A számomra emlékezetes tételek is a vörös borok közül kerültek ki.

Az első bor mely minőségével kiemelkedett a mezőnyből a 2011-es Fabro Kékfrankos volt. Ez a tétel hoz mindent, ami egy tisztességes kékfrankos bortól elvárható: piros bogyós illat és ízvilág meggy, ribizli dominanciával egy kis marcipános ízzel megspékelve. A kiegyensúlyozott hordóhasználat (14 hónap medium toast) szépen tette fel a pontot az i-re. Ezen kívül mindhárom cabernet sauvignon tétel remek volt. Meglepő módon a Molnár Pince 2009-es cabernet sauvignon-ja számomra meghaladta harmóniában a 2007-es tételt. Mindkét borra a piros bogyós (ribizlis-málnás) kiegyensúlyozott ízvilág volt jellemző de a cabernet sauvignon-tól általában szokatlanul magával ragadó frisseség a 2009-es tétel malmára hajtotta a vizet. A Molnár Cabernet Sauvignon-okat kóstolva tisztán érződik ezen kis családi pincészet magas minőség és fajta iránt való elkötelezettsége. A Sarok Pince 2008-as Cabernet Sauvignon-ja méltó befejezése volt a lenti kóstolósornak. A piros bogyós és a szép hordóhasználat miatt enyhén vaníliás ízvilág egy nagyon kerek bort eredményezett.

A kóstoló tanulsága számomra az volt, hogy borfogyasztóként megéri kevésbé populáris borvidékek borait kóstolni annak érdekében, hogy átfogó összképet és megbízható összehasonlítási alapot szerezzünk a magyar borvidékek borairól. A régi mondást átfogalmazva azt mondanám, hogy néha bizony érdemes a járt utat elhagyni a járatlanért. Kísérletezni, kóstolni, kísérletezni, kóstolni, kísérletezni, kóstolni!

Talán Tolna kárpótolna? – Tóth Illés Boldizsár

 

Ha valaki szereti a szekszárdi stílusú borokat, de a borvidék már nem tud neki újat mutatni, vagy legalábbis valami másra – de azért nagyjából hasonlóra- vágyik, az felteheti a kérdést magában: talán Tolna kárpótolna? Erre a kérdésre részben választ is kaphattunk a Vinorium borbárban lezajlott Tolnai Hármas kóstolón (Fabro Pincészet – Paks, Molnár Pince – Bölcske, Sarok Pince – Györköny). Végre megízlelhettünk valamit egy kevésbé a reflektorfényben lévő borvidékről is.

A Tolnai borvidéket az 1998-as bortörvénnyel választották le a Szekszárdiról, melyet lankás dombjaival szinte körülölel. 3 részre osztható: a Tamási, a Tolnai és a Völgységi-körzetre. A leggyakoribb talajképző kőzet Szekszárdhoz hasonlóan a lösz, de előfordul a homok is, aminek nagy szerepe volt abban, hogy a borvidék kiemelkedő teljesítményt nyújtott a filoxéra elleni harcban.

Rendkívül sok fajtát termesztenek itt, de az újabb telepítéseknél egyre inkább a világfajtákra összpontosítanak (Cabernet Sauvignon, Merlot, Pinot Noir, Sauvignon Blanc).

Molnár Pince, Bölcske

Kis pincészet 1 hektár szőlőterülettel, melynek fele Cabernet Sauvignon, a másik fele pedig Sauvignon Blanc. Terveik között szerepel, hogy 2 hektárra bővítik a szőlőt. Kerülik a homokos területeket, csak a löszön dolgoznak, a borok emiatt nem túl savhangsúlyosak, inkább a lágyabb típushoz tartoznak. A Cabernet Sauvignonból két évjáratot is kóstoltam (2007, 2009) mindkettő tetszett. Visszafogott, kellemes stílussal találkoztam, hiszen a gyümölcsöt csak 7-9 napig erjesztették, nem áztatták forrás után, és csak szolidan kapott tölgyet (negyedtöltésűt). Én továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy a Sauvignon Blanc nem Szekszárdra és Tolnára való szőlőfajta, Etyekre annál inkább.

Sarok Pince, Györköny

A Sarok pincészet 2003 óta készít borokat 4 hektáros területén, és itt a Kékfrankos van kitüntetett szerepben. Szerintük drasztikus terméskorlátozással igen érdekes borokat lehet ebből a fajtából előcsalogatni (ellentétben a TSZ-es idők tömegboraival). Így felszínre hozható a Kékfrankosban rejlő karakter, hiszen vastagabb héja, mélyebb színe nagy gerincű, komolyabb borok előállítására is képes. Hajlamos az almasavasodásra is, ezért ha valaki a lágyabb stílusú borokat kedveli (mint a Sarok pince is), az mindig lebontja a keletkező almasavat. A Cuvée Veteran kellemesen iható, kiegyensúlyozott bor Pinot Noirból, Merlot-ból, és Rubintosból. Fajtabort csak kétévente készítenek, hiszen ehhez mindennek klappolnia kell, és ez a helyzet mint tudjuk nem mindig áll fenn.

Fabro pincészet, Paks

A paksi Fabro pincészet 3,5 hektárral rendelkezik, magyarul ők sem mondhatóak kifejezetten nagyüzeminek. Komplett technológiával rendelkeznek, 2009-ben volt az első szüretük. Chardonnay-val, Zweigelttel, Kékfrankossal és Cabernet Sauvignonnal dolgoznak. A Corso Rosé kellemes és jól csúszik, 50 %-ban Kékfrankosból, 50 %-ban Zweigeltből készült. 2012-es Kadarkájuk szép világos rubin színű, vékony testű, fűszeres-gyümölcsös, jól iható bor.

A Vinorium borbár kellemes hely, jó volt a társaság, mindenkinek ajánlom az itt lezajló borkóstoló eseményeket, olyan mint egy csöpp nyugodt sziget a rohanó, hangos nagyvárosi létben. Itt aztán lehet borozni, tréfálni és mindeközben kikapcsolódni. Csak le ne essen közben az asztalról a kancsó.

És igen, talán Tolna kárpótolna. Látok a borvidékben fantáziát, lehetőséget. Ki kell találni mi az, ami igazán egyedi itt és ahhoz ragaszkodni, hogy kialakuljon a Tolnai borok igazi arculata.

A Tolnai Borvidékkel kapcsolatosan ezzel a kóstolóval valami megmozdult, dobtunk egy követ az állóvízbe. Mindenki talált magának való kedvencet az est folyamán, elmondhatjuk, hogy izgalmas tételek kerültek a poharakba. Beszélni kell a borokról, bemutatni, kóstolni, megtalálni az irányokat. És összefogni, mert egységben az erő, borászoknak és borról publikálóknak egyaránt. Szerettük volna egy zászló alá gyűjteni a hazai borsajtót, igyekezetünk nem volt hiába. Hiszen a Tolnai Borvidéket megjeleníteni szinte közszolgálati feladat. Köszönjük minden megjelentnek a részvételt, és minden elkészült és készülőben lévő írást, köszönjük, hogy mellénk álltatok! Akik úgy döntöttek, hogy távol maradnak, és nem említik az eseményt még hír gyanánt sem (ritka az érdek nélküli teljes összefogás), nos nekik is jó magyar borokat kívánunk, akár a Tolnai Hármas tételei közül! Szenvedély nélkül lehet borral foglalkozni, csak legfeljebb nem érdemes! (Szerk.)

 

Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!

Kóstolt borok:

Köszönjük Ercsey Dánielnek (BORIGO) a szabatos leírásokat

Ercsey Dániel teljes cikke a BORIGO portálján

Fabro SÁR-DON-É 2012

Visszafogott, neutrálisnak ható illat, citrusokkal a háttérben. Kóstolva könnyed, friss, jó savakkal, citrusokkal, közepes lecsengéssel. Egyszerű, jól iható, tiszta tétel. 81-83

Molnár Sauvignon Blanc 2012

Egres, csalán és kevés körte a gyönyörű, fajtajelleges illatban.Kóstolva közepesnél nagyobb test, szép savak, meleg karakter, licsi, körte és naspolya, hosszú lecsengés. Szép! 84-86

Fabro Rosé 2012

Visszafogott, málnás-epres illatok, a háttérben rózsaborssal. Kóstolva szép savak, piros bogyós gyümölcsök, bors és szegfűszeg, izgalmas vibrálás. A lecsengésben főleg citrusok jelennek meg. 80-82

Fabro Siller 2012

Málna, mályva, bors és lestyán az illatban. Kóstolva franciás hangulat, feszes szerkezet, jó savak, bors, citrusok, málna és ribizli. Közepes test, közepes lecsengés. Jó inni, tökéletes gasztrobor. 83-85

Fabro Salut 2012

Habzó siller! Itt is rengeteg piros bogyós gyümölcs van az illatban, kóstolva azonban a cseresznyés ízjegyek vezetnek. Kellemes felhabzás, viszonylag rövid lecsengés. 83-85

Sarok Györkönyi Schiller 2012

Lila virágos, meggyes, kicsit édeskés illat. Kóstolva lágy karakter, könnyed vörösboros élmény, piros bogyós gyümölcsök és ásványosság, rövid lecsengés enyhe kesernyével. 80-82

Fabro Kékfrankos 2011

Rengeteg gyümölcs, cseresznye, meggy, ásványosság, bors, szegfűszeg. Kóstolva szép savak, közepes test, lehengerlő gyümölcsösség, szuper egyensúly. Nagyon jól iható tétel. Az este bora! 85-87

Fabro Kadarka 2012

Már-már silleres szín, visszafogott fűszeres illat. Kóstolva könnyed, légies, fűszeres, elképesztően jó gasztrobor. Rövid lecsengés. 80-82

Sarok Veterán Cuvée 2009

Zárkózott illat édeskés hordófűszerekkel. Közepes test, fűszerek, cseresznye az ízképben. A korty közepén sajnos némi ürességet érzünk, a közepes lecsengést a cseresznye uralja. 81-83

Fabro Merlot 2009

Fajtajelleges illat, kakaó, meggy, csokoládé. Kóstolva közepes test, kissé túlextrahált a korty, befőttes ízek jelennek meg benne, a háttérben kakaópor, kesernye. Az alkohol kicsit melegít a végén. 82-84

Molnár Cabernet Sauvignon 2009

Paprika, bors, fekete ribizli az illatban. Közepes test, szép savak, bors és paprika az ízben. A háttérben hordófűszerek. Feszes szerkezet, könnyed, jól iható. 82-84

Sarok Cabernet Sauvignon 2008

Szilva, bors, paprika, meggy és ribizli az illatban. Kóstolva közepes test, érett gyümölcsök, meggybefőtt, szegfűszeg, ibolya. Kicsit lágy, de nagyon jól iható tétel! 84-86

Molnár Cabernet Sauvignon 2007

Érett illatok, áfonya, szeder, fekete ribizli, hordófűszerek. Kóstolva közepes test, szép savak, érett fekete bogyós gyümölcsök, bors, ánizs. Közepesnél hosszabb lecsengés, kicsit túlzó fahatással. 82-84