Sabar Borház – Ízelítő a 2014-es évjáratból

2015. július 26. – Az ihatóbb Magyarországért / Rattner Réka

Néhány évvel ezelőtt egy lelkes, vállalkozó szellemű közgazdász és egy maximalista borász összefogásával elindult egy kis borászat a badacsonyi borvidéken. Idén lesz még csak a hatodik szüretük és saját bevallásuk szerint van még mit tanulniuk, mégis sorra kapják az elismeréseket és egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert a fogyasztók körében is. Egy nagyszabású kóstolón már volt szerencsém néhány korábbi tételükhöz, azonban most lehetőségem nyílt ellátogatni a káptalantóti Sabar borház 2014-es borainak bemutató kóstolójára és egyúttal látni azt, hogy mit sikerült kihozniuk a tavalyi esőáztatta év szőlőterméséből.

A sort egy ottonel muskotállyal (2014) kezdtük – a Hercegföld dűlőről származó gyümölcs rendkívül illatos bort adott. Virágillat dominál enyhe citrusossággal (narancs, mandarin), ízében fehér húsú gyümölcsök, szőlő és barack érződik, amit gazdag test, élénk aromák és visszafogott savak kísérnek. Közepes lecsengésű bor, ami kellemes parfümösségénél fogva elsősorban a hölgyek kedvence lehet.

A pince sauvignon blancjával (2014) folytatódott a kóstolás, aminek az a különlegessége, hogy a bor nagyobb része fahordós érlelést kapott – 3,5 hónapot töltött 500 literes Stockinger hordókban. Illatában megjelenik a spárga, némi vegetalitás (frissen vágott fű), azonban a hordózástól ezek sokkal visszafogottabbak, mint egy teljesen reduktív tétel esetén. Ízében zöldalma és gyógynövényes jegyek keverednek egy kis ásványossággal és pikáns savakkal kiegészülve. Egész különleges tételről van itt szó, amit minden sauvignon blanc rajongónak érdemes lenne kipróbálni, hogy láthassák, mennyi arca van ennek a fajtának.

A szürkebarát (2014) teljesen fahordós érleléssel készült, de a fa mégsem uralkodott el rajta. Illatában a gyümölcsösség mellett a virágos jegyek is sorban megjelennek, sárgahúsú barack és rózsa keveredik, összetett aromatikával rendelkezik. Szájban krémes érzetet ad, szép testű, gazdag bor, kevés ásványossággal és közepes utóízzel.

Rajnai rizling (2014) következett a sorban, amely hat hónapos hordós érlelés után került palackozásra, ezzel egy igazán elegáns bort adva. Intenzív gyümölcsösség jellemzi, főként csonthéjasok (őszibarack, mangó) kis citrusossággal keveredve, kellemes ásványossággal komplexebbé téve. Remek savszerkezete okán jó érlelési potenciállal bír, néhány év múlva érdemes lesz újra megkóstolni.

A kóstoló fénypontja a 2013-as Olaszrizling ˝Mórocz˝ volt, ami a Sabar-hegy déli részéről szüretelt, dűlőszelektált tétel volt – a pince kétféle olaszrizlinget készít, amelyek különböző termőterületekről származnak. Ugyancsak fél éves hordós érlelésen esett át, ízében citrusok és mandula jelenik meg, gazdag gyümölcsösséggel. Komoly, élénk savai vannak, szintén jól érlelhető tétel, tele meglepetésekkel.

Lezárásként egy kékfrankos rozét (2014) kóstoltunk, ami remekül megállta a helyét ennyi komplex, komoly fehérbor után. Szamócás-málnás illatjegyei révén szinte kiugrik a pohárból, ropogós, friss érzetet ad. Savai élénkek, a korty végén finom kesernye érződik, ami közepes utóízben végződik. Egy valódi, szerethető, jóivású rozé, amiből garantáltan nem elég egy palack.

Végezetül elmondhatjuk, hogy a tavalyi évben is készültek szép fehérborok, a borsorunk teljes mértékben ezt támasztotta alá. A pince jelenleg kb. 6,5 hektáron gazdálkodik és folyamatosan fejlődik. Az, hogy a borok ennyire szépen hozzák a szőlők fajtajellegét és ugyanakkor a termőhelyi sajátosságok is megmutatkoznak bennük, az Nagy László borász hozzáértésének legfőbb bizonyítéka – ugyancsak az ő nevéhez fűződnek a Villa Tolnay nedűi is. Én azt javaslom, hogy kóstoljunk sokat, járjunk nyitott szemmel, mert ezek a kis pincék nagy meglepetéseket tudnak okozni. Ha pedig Badacsony környékére keveredünk, tegyünk egy látogatást a Sabar pincébe, lehetőleg naplemente előtt, hogy egy pohár badacsonyi borral a kezünkben csodálhassuk meg a pince tetejéről elénk táruló panorámát.


A fényképeket Ádám Krisztina fotóiból és a Sabar borház honlapjáról válogattuk…

Kategória Bor