Megkezdte szolgálatát az Etyeki Kúria Borászat új épülete

2013. szeptember 21.- Az ihatóbb Magyarországért

Pontosan a szüreti időszak közepére érkeztünk az Etyeki Kúriába, az ünnepélyes ceremónia alatt is már folytak a 2013-as évjárat munkálatai. Igazán nagyszabású volt a megnyitó, melynek keretében felavatták, a vadonatúj high-tech épületegyüttest. Matolcsy Sára, az Etyeki Kúria Borászat ügyvezető igazgatója köszöntője után Bordás Péter építész, Babarczi László projektfelelős és Mérész Sándor főborász vezette körbe a sajtó képviselőit a szeptember 19-i ünnepélyes megnyitó keretében átadott, Magyarország egyik legkorszerűbb borászatában.
.

Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!

Őszinte boroknak, őszinte épület

Etyeken harmóniában a természettel, egy kis vasbeton falucska épült a borkultúra jegyében. Nem akartunk hazudni, jelentette ki Bordás Péter, az építész. Mindenhol a csupasz falak, nagy üvegfelületek funkcionálnak, nincs mesterkéltség, takaró burkolat. A megvalósult tervek a praktikumot, a modernitást, és a harmóniát sugározzák. Nincsenek felesleges sarkok, zugok, hiszen a telek nagysága is erre sarkalta a tervezőgárdát. A pragmatizmus, a megújuló energiaforrások, a szennyvíz helyben történő tisztítása is hangsúlyozza az alkotók szándékát a természetességre. Nincs titok, mindennek megvan a helye, az irodáktól kezdve egészen a pincészet utolsó tartályáig.  Ügyelniük kellett arra is, hogy a bortájba illeszkedő épületegyüttest hozzanak létre, erről meggyőződhet a helyszínre látogató.

Zajlik a munka, folyamatban a bővülés

Alig több mint egy évvel az ünnepélyes alapkőletétel után befejeződtek a borászat átfogó modernizálási és bővítési munkálatai. Az idei szüret már a 220 m2-ről 1100 m2-re megnövekedett alapterületű, 2.500 hektoliter bor befogadására alkalmas épületben zajlik a múlt hét közepe óta. Érkezésünkkor láthattuk a zúzás-bogyózás maradékát, serényen folyt a munka, de a főborász, Mérész Sándor öltönyben fogadott minket. Viccesen meg is jegyezték többen, hogy ez a szüretelő öltözéke, ezek után milyen lehet a lakodalomba való ruházata.

A bővítés eredményeként az új pince alapterülete a korábbi mintegy háromszorosára nőtt. Az üzem hármas tagolású: az első részben kap helyet a palackos és a hordós érlelő tér, a másodikban a tartályos tér, a harmadikban pedig a készáru raktár. A pincészet jelenleg mintegy 2.500 hektoliternyi tartály befogadására alkalmas. A gravitációs szőlőfeldolgozás ma már szinte követelmény a modern, innovatív megoldásokat használó birtokoknál. A borászatnál sokat várnak az új technológiai lehetőségektől. A borászat bővítése mellett az Etyeki Kúria jelentősen, mintegy 9 hektárral bővíti szőlőterületeit is az alcsútdobozi Nagy Látóhegy legértékesebb részén. A teljes termőterület így már meghaladja a 27 hektárt. Az új területek betelepítése 2015 tavaszán történik majd, a borászatnak eddig is nagy sikereket hozó Sauvignon Blanc és Pinot Noir fajtákkal.

Mérész Sándor főborász 2009 májusában állt munkába az Etyeki Kúriánál. Nem a szavak embere, inkább a tetteké: Matolcsy Sárával és Babarczi Lászlóval együtt megvalósították a borászat modernizálását. Mérész Sándor első feladata a termékpaletta áttekintése volt, melyet hamarosan követett a borászat megjelenésének újragondolása és átalakítása. Matolcsy Sárával közös munkájuk eredményeként jött létre a borászat mai portfóliója.

Vendéglátás és iroda

A borokat a helyszínen is meg lehetett kóstolni a szakavatott pincebejárás után. A tételekhez különleges ünnepi falatkák is felszolgálásra kerültek, az előételektől az édességekig. A menüsor közepén voltak a főételek: mangalica szűzérme, haséban libamáj, fűszeres rákocska, harcsa labdacs… Dr. Rohály Gábor, a Borkollégium vezetőjének ajánlatára a rákocskát Chardonnay borral fogyasztottam, ami igazán kellemes párosításnak bizonyult.

Az iroda, ahol szintén a természetes világítás uralja a terepet, bárhol a világon megállná a helyét. A projekt vezetője elmondta, hogy itt is játszhatott a belmagasságokkal, a gépészeti berendezések teljesen be vannak építve a falakba, ezek rejtve vannak az árgus szemek elől. Az ablakok nyithatóak, tehát nincsenek csak a légkondicionálásra hagyatkozva. Hiszen ott kint a szőlő mellett, igazán kellemes kitárni az ablakokat, nem úgy mint mondjuk Pesten a belvárosban.

Látványos terület a vinotéka és a terasz, ahol lehet kóstolókat, ünnepségeket tartani. A vinotékában mintegy 20 fő egyidejű kiszolgálására van lehetőség, itt tényleg egyesül a kortárs technológia, a puritán pragmatizmus, a modernizmus, szinte esszenciális a stílus megjelenése. A kóstoló terem 100 fős kapacitású, a hozzá tartozó terasz újabb 100 fő tartalmas időtöltését segíti elő. Hangosítás is, és képvetítés is tartozik a teremhez, egy konferencia, előadássorozat megtartása sem lehet gond.

Közel a természethez

A természet közeliség adott egy szőlőbirtokon, ami alapvető igénye az embernek és itt tényleg meg lehetett valósítani, ki lehetett élni ezt a vágyat. A nagy üvegfelületek, a mindenhová beáradó napsütés valóban igen komfortos érzés. Hiszen kevés helyen mehet le a borász úgy a pincébe a föld alá fényes nappal, hogy ne kelljen mesterséges világítást használnia. Az üvegfelületek betekintést adnak a látogatóknak a termelési folyamatokba anélkül, hogy a be kellene lépniük oda. A nyitottság, a már hangsúlyozott őszinte épület is ezt segíti elő, nincs titok, csak jó és precíz munkával kiváló bor.

A munka már elkezdődött az új épületegyüttesben, a lehetőség adott, hogy világszínvonalat produkáljanak.  Jó évjáratokat kívánunk az Etyeki Kúriának, hogy megteljenek a pincészet falai vidám emberekkel és kitűnő borokkal.
(Ha tetszett a post, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon ITT )

Kategória Egyéb