Folytassa Somlói Juhfark Ünnep!

Túl az első Somlói Juhfark Ünnepen, kimondhatjuk, hogy egyértelmű a siker. Mind a borok, mind a szervezők jól vizsgáztak, ezúton is köszönjük a szíves meghívást. Mennyivel kerültünk közelebb a juhfark borokhoz, és milyen a jó juhfark? Ezek jó kérdések, és természetesen a minőségi juhfarkok fogyasztásával egyre közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.

 

A Szent-hegyre érkezve

Meglehetősen szellősen érkeztünk Pestről a Somlóra egy sajtóbusszal. Elbírt volna még pár orgánumot a rendezvény, főleg ha már esetünkben egy igazán kellemes juhfarkseregszemlében részesültünk. A buszon Gonda Gyurival (Borászportál képviseletében) beszélgettünk. A rendezvényen összefutottunk a lengyelek Magyarországon élő boros hangjával, Michał Kiss kollégával (NieWinne Podróże), aki már villámtudósítását fel is tette a blogjára. Illetve akkurátusan kortyolta a nedűket a hónap bloggere (Joy magazinnál) a sárvári Borgőztől. Legközelebb biztos többen lesznek a sajtótól is, mivel terjed a jó hír is.

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

Regisztrációs mosoly
Regisztrációs mosoly

Juhfark bort kortyolgatva

A gyors és zökkenőmentes regisztráció után friss erővel vetettük bele magunkat a juhfarkok sűrűjébe. A Somló Burger kiválóan csillapította az éhséget és közben összeálltak egy nagy képpé a borászok, elhangzottak a köszöntő beszédek. Nagyon színes volt a paletta. Voltak kifejezetten friss juhfark borok, de voltak olajosan teltek is. Volt, aki jó alaposan betette hordóba, és/vagy hagyta szépen cukrot gyűjteni. A Kolonics juhfark bora kifejezetten szépen hozta az ásványokat, markáns és kerek történet volt. Kolonics Károly kifejtette, hogy bizony nem könnyű bánni a juhfark szőlővel. Vannak vele problémák a rothadékonyság terén, de jó évjáratban kiváló minőséget produkál. Ahogy mi is tapasztaltuk, és ahogy azt a termelő is kifejtette, a juhfark a termőhely megjelenítésében tudja a legtöbbet teljesíteni. Az időt is állja a fajta, erre volt szép bizonyíték a Kreinbacher 2007-es Juhfark, mely gyönyörűen összeért a palackban, és még van benne potenciál. Elegáns és telt mineralitás jellemezte a kortyot. A St. Margit pincészet mosolyt csempészett a juhfarkba, ez volt a gyöngyöző boruk, kiderült, hogy ez is jól áll a fajtának. A Somlói Apátsági Pincészet nem siet a szürettel, ha van rá lehetősége. Boraik is ezt tükrözik, vannak szamorodni és aszú technológiás jelleget felvonultató tételeik. A 2013-as aszús 90g cukros juhfarkjuk egészen különleges, mindennel el van eresztve rendesen. Van cukor elég, markáns sav, és erőteljes extrakt tartalom. Nem véletlenül ez lett a pincészet egyik csúcsbora 9000 Ft körüli áron. Édes bazalt, mazsola, dohány, sűrű textúra. Ezek után megkérdeztük személyesen a pincészet képviselőjét, Balogh Zoltánt. Válaszaival meglehetősen egyet tudtunk érteni.

Balogh Zoltán, csak keményen!
Balogh Zoltán, csak keményen!

A Somlói Apátsági Pincészet vezetőjével, Balogh Zoltánnal beszélgetve

Mi volt a véleményed a Somlói Juhfark Ünnepről?

A Juhfark Ünnepen én jól éreztem magam. A helyszín szerintem nagyon jó volt. Tágas, világos, kellemes környezet volt. Nehezen kezelhető tömeg szinte csak pár percig volt, de ez elkerülhetetlen egy ekkora kóstoló esetében. Ahogy én láttam, a vendégek jól érezték magukat. Volt vállalható kaja, zene, voltak székek, fotelek, padok. Szóval összességében a szervezés és a körülmények jók voltak. Biztos voltak apró hibák, de elsőre szerintem szép munkát végeztek a szervezők.

A borokat illetőleg nekem pozitív a véleményem. A tizenhat termelő talán 30-35 juhfarkjából szerintem simán össze lehetett volna szedni 10-12 olyan juhfarkot, amelyek megállják a helyüket a világon bárhol és igazán hibás vagy problémás borba én nem futottam bele és nem is hallottam panaszkodni senkit. De mondjuk én nem is kóstoltam végig a teljes kínálatot.

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

Kolonicsék
Kolonicsék

Nehéz dió a juhfark egyetemes jellemzése. Te milyen fajtajelleget találsz a juhfarkban? Melyek a főbb jellemzők szerinted és milyen a Juhfark szőlővel bánni? Mik a jellemzői a szőlőnek?

Az biztos, hogy eklektikus képet mutattunk a juhfarkról és ezt nem minőségileg értem. Voltak könnyed, reduktív iskolázású nyári boroknak elkészített juhfarkok, volt habzóbor, voltak kisfahordósan, mintegy chardonnay mintára elkészített világias borok, voltak szikár, köves, sós terroir borok és voltak félszáraz, de édes juhfarkok is. Ez a stíluskavalkád engem nem zavar, mert csak azt mutatja, hogy a termelők keresik a juhfark helyét és lehetőségeit.

A juhfarknak szerintem nincsen olyan fajta jellege, mint az aromásabb fajtáknak. Vagyis neutrális fajta. Az utóízében van az olaszrizlingre hajazó mandulásság. Ami nem kesernye, hanem marcipános, mandulás aroma. Ezen túl nagyon enyhe virágosság, fehérhúsú gyümölcsök és birs illata lehet.

A juhfark szőlővel való bánásmód receptje egyszerű. Alacsony terheléssel, vagyis 1-2 kg közötti tőkénkénti terheléssel érdemes vele dolgozni. Ennél több termést nem érlel be és ekkor lesz durván savas, metsző a juhfark. A juhfark nagyon jó cukorgyűjtő, hajlamos a töppedésre és az aszúsodásra. Emiatt fontos a szellős lombfal és laza fürtzóna.

Mi nagyon szeretnénk, ha minél több Somlói borokra épülő kóstoló lenne Pesten. Szerinted nem volna létjogosultsága a Fővárosban is egy hasonló átfogó Somlói rendezvénynek, juhfarkos vagy egyéb tematikájúnak?

A Főváros mindenképpen megérdemelne akár több olyan rendezvényt is, ami a Somlói borokra fókuszál. Ez nem vagy-vagy, hanem és!

Géróék is kitettek magukért!
Géróék is kitettek magukért!

Akkor véleményed szerint a juhfark megérdemeli, hogy zászlós bora legyen a Somlónak?

Hogy megérdemeli-e a Juhfark, hogy a Somló zászlóshajója legyen? Ez egy nagyon-nagyon jó kérdés. Még nem tette ezt így fel senki, de tetszik, hogy benned ez felmerült.

Nehéz erre a kérdésre egyszerű és frappáns választ adni. Sem az igen, sem pedig a nem teljesen korrekt válasz. Nem, mert mind a furmint mind a hárslevelű egyértelműen komplexebb bort tud adni és mindkettőben nagyobb potenciál van a NAGY bor elkészítéséhez. Ugyanakkor a Juhfark tökéletesen alkalmas a termőhelyi egyediség bemutatására. Vagyis egy közvetítő fajta. Sőt, jobb közvetítő fajta, mint bármelyik másik helyi fajta, pont a neutrális jellege miatt. Ráadásul a juhfark az a mienk és ez nagy előnye minden más fajtával szemben.

Rövidre zárva a történetet, örültünk a Somlói Juhfark Ünnepnek, így voltak vele a látogatók, szervezők és a borászok is. Úgyhogy vétek lenne nem folytatni, ráadásul Budapest is kinyújtott poharakkal várja az ilyesmit. Tehát, ahogy azt a címben is említettük, folytassa Somlói Juhfark Ünnep!

(Ha tetszett a post és kíváncsi vagy a folytatásra, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon: Ideklikkelve!)

 

A szervezők juhfark bora is ott volt a szeren!
A szervezők juhfark bora is ott volt a szeren!