Filmes bortúra a Strázsahegyre – Július 12-én is!

2013. július 6.- Az ihatóbb Magyarországért

Jó kiszakadni egy kicsit a fővárosi nyüzsgésből, felpattanni a Nyugatiban egy vonatra és máris vidáman utazunk az ezerpincés Strázsahegyre. Aki figyelemmel követi tevékenységünk, annak nem kell bemutatni Budapest szomszédságában a monori Strázsahegyet. A KultPincében európai színvonalú vetítéstechnika és jó borok várnak minket komplex programokkal minden egyes alkalommal, nem volt ez másképp május 18-án és nem lesz ez másképp július 12-én sem. A siker már nem rajtunk múlik, hanem rajtatok bor- és filmbarátok!

Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!

Kattints ide az infókért a július 12-én sorra kerülő BOR,FILM,CSILLAG rendezvényhez!

Májusban az apropót a Bottle Shock című amerikai film adta és hozzá monoszlói Liszkay borokat kortyoltunk. Külön köszönet a VinCE borújság stábjának, Németh Ágnesnek és Peller Ágnesnek, akik rendelkezésünkre bocsájtották a filmet. Az említett pincészettől a 2008-as Pangyéri szűz Cabernet Sauvignon ízlett mindenkinek a leginkább. A vonaton a Csillagvölgy Pincészet borait kortyoltuk, melyet még a KultPincében egy igazi paksi Fabro Sillerrel is megtoldottunk.

JÚLIUS 12-én: BOR, FILM, CSILLAGOK

Júliusban folytatjuk, vagyis 12-én pénteken 18 órai kezdéssel újra Kultmozi, a program most ráadásul „triplafenekű” lesz.  A Film:  Csúfak, piszkosak és gonoszak – A Bor: Sterlik Pince Sopronból – A Csillagok: Reméljük ott lesznek az égen és egy 300 mm átmérőjű, 1500-as fókuszú tükrös távcsövön keresztül becélozzuk őket.

Jó kis olasz film lesz Ettore Scolatól, a korabeli magyar kritikából: „A trágárság és a trivialitás vásári zűrzavarában igenis költészetet fakaszt…” – (Sas György kritikája. In: Film, Színház, Muzsika 1979/31, 1979. augusztus 4., 11. oldal)

A Sterlik borok jól szerepeltek a 2013-as Családi Borok Versenyén és a Vinagorán is mindkét versenyen ezüstösek lettek. Őket igazi soproni rozénagyhatalomnak is nevezhetjük, hiszen ebből a borstílusból legalább 5 félét jegyeznek. „Átadták a Fertő-táj Világörökség legjobb bora címet Fertőszéplakon – A rozék kategóriájának győztese a soproni Sterlik pince 2012-es Pirkadat nevű rozéja lett.” – kisalfold.hu

A Csillagok meg mennek át szépen hidrogénből héliumba és ez eléggé jelentős fényességgel jár, amelyet összegyűjtünk, hogy jobban szemügyre vegyük őket. Ki az, aki ne álmodozott egy jóízű csillagvizsgálatról? Sülysápi Amatőrcsillagász Egyesület jóvoltából most megtehetjük!

Ám térjünk vissza a kiinduláshoz, vagyis a Nyugati Pályaudvar pénztárához ahol gyülekezett a maroknyi, (május 18-án) de annál elszántabb csapatunk. Nincs könnyű helyzetben a monori KultPince, mellyel Az ihatóbb Magyarországért a kezdetektől fogva együttműködik. Elvárható lenne, hogy egy 20000 fős városkában (Monor) legalább minden ezredik embert érdekeljenek a változatos programjaik. Tehát mindig jöhetne úgy 20 ember a közvetlen környékről. Budapestről nehezebb a tömeget mozgatni, próbáltunk már pénteki boros vetítést és szombatit is. Sok tényező szól bele egy rendezvény látogatottságába ebben néha oroszlánrésze van az időjárásnak. Ha túl jó az a baj – ha túl rossz, akkor meg az a baj, nem tudni, hogy éppen mi fogja rányomni a bélyegét a nézőszámra. Arról ne is beszéljünk, hogy vajon a kiválasztott filmre mennyire vevő a közönség…

A propaganda eszközök igen változatosak, a szájhagyománytól kezdve, a facebook-os felületek kihasználása, meghívások, fizetett hirdetés a borászportálok online magazinban, helyi monori újságmegjelenés. Beharangozó cikk Az ihatóbb Magyarországért honlapján, kiragasztott hirdetések, plakátok a KultPince vonzáskörzetében, sőt egy ízben még a gerillamarketinges szórólaposztást is bevetettük a vonaton és a vasútállomáson. Bízunk a sikerben, ezt másképp nem is lehet csinálni és május 18-án már jelentősebb nézőszámot könyvelhettünk el. A Bottle Shock jó kis mozi volt, pont annyira volt könnyed és vidám amennyire szükség volt rá és ráadásul ízig-vérig boros történetet kapott a néző.

„A népszerű Kerülőutak után itt az új boros film: a Bottle Shock, Randall Miller filmje megtörtént eseményt dolgoz fel: azt az 1976-os párizsi borbajnokságot, amelyen nagy meglepetésre egy kaliforniai chardonnay vitte el a fődíjat francia vetélytársai elől, egy csapásra megbecsültté és híressé téve a kaliforniai bortermesztést.” – origo filmklub

Vidámak voltunk, az áttörés megtörtént, az emberek jól érezték magukat. A hely elvarázsolt minket, mint annyiszor, hiszen a friss levegő a pincesor megkapó hangulata működik.

Tehát július 12-én várjuk a borok, filmek, és csillagok barátait, hogy együtt élvezzük ezt a hármas harmóniát…

Kategória Egyéb