Összefogtak a helyi termelők és termékeiket interaktív borvacsora keretében mutatták be
Nyulasi Gábriel István írása
Verőce gyönyörű és könnyen elérhető!
A Dunakanyar kapuja a csodás szépségű község: Verőce! Pest megyében, a Szobi járásban. Vác és Szob között a Duna bal partján fekszik. Ahogy itt a Duna kanyarodik, az tényleg festői szépségű, kimagaslik a Dunamenti térségek közül. A Dunakanyarba egyre inkább áramlanak a befektetések, a fantasztikus természeti adottságok vonzák a vállalkozókat. Közúton a legegyszerűbben a 12-es főúton lehet eljutni Verőcére, de Szendehely és Rétság irányából megközelíthető a település a 12 101-es úton is. Kerékpárral elkerülhető a közúti forgalom a Váctól kiépített kerékpárúton. Vízi úton is megközelíthető a település, mi a vasutat választottuk. A Nyugatiból induló szerelvények fél és háromnegyed óra alatt teszik meg a 43 kilométeres távolságot, vagyis szinte karnyújtásnyira van Verőce a fővárostól.
A Sport Pizzéria
Sport Pizzéria? Egy egyszerű kibővített büfére gondolna az ember az intézmény neve alapján. Megtévesztő elnevezés amely a hagyományokon alapul, hiszen az étterem egy sportpálya mellett létesült. “Éttermünk túlmutat egy hagyományos pizzéria kínálatán. Fatüzelésű kemencénkkel és látványkonyhánkkal valódi olasz életérzést csempészünk a mindennapokba.” Így határozza meg magát az étterem, amely 4 éve épült, akkor még kifejezetten a sportolók, a sportot követők rétegére alapozva. A covid időszaka itt is sok nehézséget okozott, az új üzemeltető 2 hónapja vette át a helyet. A jelenlegi üzletvezető Moórné Varga Mária. Tervezik az étterem bővítését, amikor ez megtörténik valószínűleg lecserélik a mostani elnevezést is.
Helyi termelők egy asztalnál…
Ahol vannak jó étkek és italok esetünkben sajtok, sonkák és borok a környékről kézenfekvő az összefogás. Hiszen adja magát, hogy a Dunakanyar fejlődésének vonatára ők is felszálljanak. Sőt, azt elősegítsék közös erővel, ez egy win-win szituáció. Profitálnak ebből a termelők, az étterem, az erre fogékony helyiek és a látogatók. Egy mini gasztroforradalmat indíthatnak el, amely a gasztroturizmus fellendülését is magával hozhatja. Fejlődés és innováció, a helyi értékek kiaknázása összefogással, egy erős jövőképpel. Kik a mostani összefogás tagjai, akik a Sport Pizzéria Étteremben gyűltek össze rendezvényt tartani? A Sajtos: Kóspallagi kistermelő – Moór Ádám készítette a sajtkülönlegességeket. A Sonkás: Gódor András, a húskészítmény kereskedő, illetve a borosok: A Lingvay Pincészet képviseletében dr. Czike Gábor és Hős Wine képviseletében Hős Nagy Henrik. A borvacsora séfje, aki a fogásokat készítette az étterem részéről a borvacsorára Szajki Dániel volt.
Lássuk a vacsorát, jöjjenek a helyi termelők
Most végigmegyünk az ételek-borok párosításain, majd azok után következnek a résztvevők szépen sorjában.
Érlelt sonkák, sárgadinnye ágyon – Rajnai Rizling 2021
A Prosciutto crudo, angolul gyakran prosciutto-ra rövidítik, az olasz nyers, füstöletlen és szárított sonka. A sonka a sárgadinnyével mindig nyerő párosítás és erre szépen illeszkedik az abszolút friss, a váci helyi termelők közé tartozó Lingvay Rajnai Rizling 2021-es a maga citrusos, almás, bodzás, némi trópusi maracujás felhanggal és jó savszerkezettel rendelkező bora. Induló fogás pipa!
Sajtok sonkák találkozása – Zöldveltelini 2021
Beszéljünk a borról, újra egy könnyű és friss reduktív tétel a Lingvay Pincészettől, itt is élénk a savszerkezet, zöldalma és citrusok vezetnek mind illatban és zamatban. A sajtok izgalmasak, Moór Ádám Kóspallagi kistermelő tudását dicsérik, prágai sonkával, medvehagymával és paprikával töltöttek. Parenyica stílusú és mozarella technológiával készültek, nagyon friss, könnyed, tartalmas és ízes! A borral a sajtok szépen működtek, talán az idősebb sajt egy picit erősebb a párosításban.
Cipóban sült camembert – Kőkapu Zweigelt rozé 2021
Ribizli, szamóca, szép test, savgerinc, magában vagy szódával is kiváló történet, igen a borról beszélünk a Lingvay Zweigelt rozéról 2021-ből. Az étel alapját képező sajt a camembert Jersey tehéntejből készült. A Jersey egy brit fajta, szépen tejelő (nagy hozammal) szarvasmarha Jersey-ből, a Brit Csatorna-szigetekről. Jó zsíros tejből fehér penésszel 3 hetes készítési idővel. A kis minicipóban a camembert kesernyéjét jól ellenpontozta a bor gyümölcsössége és savkészlete. Szépen barátkoztak egymással az ízek.
Vörösborban pácolt libamáj, kaláccsal, hagymalevárral – Endorphin Pinot Noir 2019
Egy igazi tőről metszett pinot noir a Hős Wine tolmácsolásában. 2 éves csupán, de szépen fejlett, a Neszmélyi borvidék meszes talajáról hozott játékos savakkal, ásványosság nyomokban. Fűszeres illat, a másodtöltésű hordó jól integrálódott; ribizke, meggy, fahéj, ibolya illatban és zamatban. Filigrán tétel, izmos, feszes, van még ideje fejlődni. A borban jól oldódik a máj krémessége, a hagymalekvár fűszeressége jól illik a borhoz. Az egyik legjobban sikerült étel és bor párosítás.
Párolt borjú töltött burgonyával – Dopamin Cabernet Cabernet Franc 2019
Egri szőlőből készült a Hős Wine következő bora – újabb hormonról elnevezve. Másodtöltésű hordóban, szüretlen, derítetlen. Aszaltszilvás, dohányos, epres, áfonyás, jól integrált hordóval mutatkozik az orrban. Szájban még egy kis eperlekvár a már említett jegyek mellé, jóivású, nagy játékos, igazi harmónia. Az ételben a töltött burgonya kicsit nagyra, aránytalanra sikerült, elveszett benne az aszalt szilva, a hús finomra párolt, a zöldségek is kellemesek. Borral az étel remekül teljesített.
Aszúban érlelt meggy, csokoládé lávával – Liza Turán 2017
Egri szőlőből mely szépen aszúsodott, késői szürettel, aszú technológiával készített édes bor. Három évet töltött gönci hordóban, 75g/l cukortartalommal és 14,5-es alkohollal végzett. A turán, mely festőszőlő is, nem hazudtolja meg magát, mély szín, a cukorka egyensúlyban van, a bor egy meggyes-élesztős tengelyen mozog illat és zamat dolgában. A desszert nagyon tömör és nagyon édes, egy kicsit küzd az aszú, de inkább lepattan. Sok ez a desszert a bornak, de azért szépen eltűnik minden a tányérokról. A termelők felsorolása után jön az összegzés!
A Sajtos
A sajtkülönlegességeket Moór Ádám készítette Kóspallagi kistermelő néven. Moór Ádám helyi termelő vállalkozása igen sokoldalú a mézzel ízesített áfonyás joghurttól kezdve a sonkával töltött füstölt, gyúrt sajtokon át (amelyek szerepeltek is a borvacsorán) mangalicából készült termékek, lekvárok, szarvasmarha, háziszárnyasok termékei. A paletta rendkívül széles és szezonálisan változó illetve folyamatosan megújuló. A borvacsorán ugyan nem szerepelt, de akár macha teával is megtölti friss sajtjait vagy önállóan sajtkrémként kenyérre is kenhető ez a különleges csemege.
A Sonkás
”Nem azért eszünk sonkát, mert ünnep van, hanem azért van ünnep, mert sonkát eszünk!” – Vallja a Sonkás, civil nevén Gódor András. Már 30 éve vannak a Fény utcai piacon. A ’98-as átalakítás óta specializálódtak a húskészítmény kereskedelemre. Azon belül is mindig a legjobbakat keresték. Úgy gondolják, hogy mára az a hosszú út, amin járnak és generációk követik egymást, értéket teremt és tart fenn. Családjával és kollégáival azon dolgoznak, hogy még több jót, és újat tudjanak adni a vásárlóiknak. Üzleti hitvallásuk: amit mi nem ennénk meg, azt nem adjuk másnak sem!
Kortyold Vácot!
A Lingvay Pincészet nem titkolt célja, hogy a Váci borkultúrát újra felvirágoztassa. A hagyományok tiszteletre méltóak, amelyekre lehet alapozni. “Vác földrajzi adottságai mindig is kiválóak voltak a szőlőtermesztés és a borászat számára: adott a temperáló, fényt visszaverő nagy víz, a Duna, a 150–250 méter magas dombok, a háttérben a hidegtől védelmező nagy hegy, a Naszály, mely a maga 652 méterével kimagaslik a dombok közül és pompás talajt biztosít a szőlőnek.”(rubicon.hu) Sajnos a filoxéra vész padlóra küldte a Váci borvidéket, amely azóta sem éledt újjá érdemben, de innen szép nyerni. Erre a feladatra vállalkozik, mint váci helyi termelő Dr. Lingvay Boglárka és Dr. Czike Gábor, akik a hobbi borászatból építették ki a 6 hektáros pincészetet.
Szuperképességek Hős borokkal…
Hős Nagy Henrik borász Komáromban él jelenleg, a saját szőlője meg Lábatlanban van a Neszmélyi borvidéken így ő is majdnem helyi termelő. A borászati szakmai pályafutása leginkább két nagy pincészethez kapcsolódott: az egri Demeter Pincészethez és a tokaji Harsányi Pincészethez. Kiváló borokat készített, a sáropataki borai a mai napig hozzák a díjakat. Aztán a saját lábára állt és borászati szaktanácsokat ad a Kerttrade kft. alkalmazásában és már több évjárattal készül a piacra a Hős borokkal, amelyek saját illetve vásárolt szőlőből készülnek. A kapcsolódási pontja, hogy a Dunakanyar több borászatával is együttműködik a magasabb minőség érdekében. Ebben (katt ide) a BorMozis cikkünkben már emlegettük a Hős borokat és nemsokára megjelenik a vele készült beszélgetésünk is.
Hajrá DunaGasztroKanyar!
Mindent összegezve egy remekül sikerült estét könyvelhetett el a Sport Pizzéria Étterem és a résztvevő termelők egyaránt. Telt ház fogadta rendezvényt, ez is jelezte, hogy szükség van ezekre az alkalmakra, ahol bemutatkozhatnak személyesen a helyi termelők. Gratulálunk a kezdeményezéshez és további sikereket kívánunk! Hajrá Verőce! Hajrá DunaGasztroKanyar!
(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a helyi termelők, magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )