Boldogan egy kis faluban – BOLDOGkisfalud Feszt

Már tart a BOLDOGkisfalud Feszt: 2022. június 24-26.

Ha megölelt a Zemplén: BOLDOGkisfalud!

A 2021-es sikeres debütálás után idén újra lüktetnek majd a hangszórók, koccannak a poharak és izzanak a grillrácsok a BOLDOGkisfalud Feszten, Tokaj-Hegyalja szívében, a Bodrog és a Zemplén ölelésében, Bodrogkisfaludon. A rendezvényen részt vesznek ’Kisfalud’ és Tokaj-Hegyalja kiváló borászai, az asztal örömeiről pedig a környékbeli kézműves vállalkozások gondoskodnak. A kis- és nagyszínpadon egész nap koncertekkel, az alternatív helyszíneken borkóstolókkal, turisztikai programokkal várjuk az érdeklődőket. Mindemellett a kicsikre is gondoltunk: bábszínházi előadások, különféle művészeti kreatív-interaktív foglalkozások, vízi és szárazföldi kalandtúrák, valamint játékos programsorozatok várják a gyerekeket.

ott a gólya…

A BOLDOGkisfalud főszereplői

a Kisfalucska Udvarház & Bisztró, ahol a kikapcsolódási lehetőségek számos típusa, és a séfek nemzetközi tapasztalatára épülő konyha várja a látogatókat, a Bodrog Borműhely, amely megújult épületegyüttesével, hangulatos udvarával és csodás boraival hívogat, illetve az utóbbi év egyik sikersztorijának helyszíne, a Seven Hills Distillery (whisky és gin lepárló), ahol a világot hat nemzetközi versenyen is maga mögé utasító Tokaj Gin készül.

Szereted a Doors zenéjét?

Idén a nemzetközi karriert maga mögött tudó ’The Doors Alive’ (UK) lesz a nagyszínpad egyik vezető fellépője egyenesen Angliából, akik először játszanak Magyarországon. Egy igazi, 1960-as évekbeli Jim Morrison fémjelezte Doors koncert atmoszféráját teremti meg a formáció. Hangzásvilágával és megjelenésével visszarepít minket az időben olyan klasszikus slágerekkel, mint a „Light My Fire”, a „Break On Through”, a „Riders On The Storm”, a „The End” és még jó néhány dallal… Mike Griffioen, Barrington Meyer, Varga Norbert és Buzz Allan több, mint 1000 koncerten vannak túl, a világ számos országát meghódították már: Egyesült Királyság, Írország, Ausztrália, Franciaország, Németország, Törökország, Libanon, Egyesült Arab Emírségek és Chile, hogy csak néhányat említsünk…

Bodrog Borműhely

Csillagom, Csillagom!

A Lovasi András nevéhez fűződő Kiscsillag lesz a nagyszínpad másik vezető fellépője, amely 2005-ös megalakulásakor hobbi garázszenekarként definiálta magát az akkor még aktív Kispál és a Borz árnyékában, mára Magyarország első számú alterock zenekarának tekinthető. A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magába olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről évre megújuló produkcióvá tették a Kiscsillagot. 

A nagyszínpados fellépők mellett számos formáció szólaltatja meg a hangszereit napközben is! Jazz, swing, ír kocsmazene, reggae, rockabilly és rock’n’roll, ismert és megismerésre váró dalok a BOLDOGkisfalud Fesztre hangszerelve. Legyen szó egy kis chill-es hangulatról vagy fej fölött pörgetős táncról… mindkettőre lesz lehetőség.

Szélkiáltó „C” Furmint

Boros programok

A fesztivál ideje alatt több ültetett borkóstoló is zajlik majd. A Bodrog Borműhely kóstolótermében a tokaji pezsgőké lesz a főszerep, a Kisfalucska udvarház kertjében tokaji borásznők mutatják be boraikat. Ez utóbbi programot Szabó Edit, a borsmenta.hu főszerkesztője vezeti majd, csakúgy, mint a „Tokaj vörösben” és a „Pezsgős reggeli” című kóstolókat, amelyeket rendhagyó helyszínen, a Bodrogon hajókázva élvezhet a közönség.

A kézműves vásárban 10 helyi borászat (a Bodrog Borműhely, az Illés Pince, a Carpinus Borászat, a Dereszla Pincészet, a Szélkiáltó Pince, a Babitr Pince, a Breitenbach Pince, a Barta Pince, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok és a Patricius Borház) kap helyet, 10 kézműves termelővel karöltve, továbbá egyedi fesztiválinstallációval várják a látogatókat. A világot meghódító Tokaj Gin mellett a tokaji BAZ Beer kézműves sörfőzde is csapol majd a fesztiválon, ameddig csak bírja…

Bodrog

Gasztronómia

A különös figyelemmel összeállított zenei szegmensen túl nagy hangsúlyt fektet a fesztivál a sokszínű és minőségi gasztronómiára is. A rendezvény házgazdája a frissességre és séfek nemzetközi tapasztalatára épülő Kisfalucska Bisztró, de itt lesz A Leves Gasztroműhely/Borsod Burger Miskolcról, és a Panificio il Basilico (Szabi a Pék) is begyújt a kemencéjébe, hogy megsüsse világbajnok pizzáit.

Mangalica szűzérme

Gyermekprogram

A kisebbek ezúttal sem maradnak ki a jóból… Interaktív és furfangosan humoros bábelőadásokkal készülnek a szervezők, kifejezetten gyerekeknek szóló koncerten bátorítanak majd mindenkit közös éneklésre, a fesztivál bűvésze pedig meglepetéseket varázsol a gyerkőcök kezébe, apa poharából meg eltünteti a bort, mielőtt Paprika Jancsi csúzlijával kilőnék a kezéből az egészet…

Helyszínek

A helyszínek a Petőfi utcában, egymástól néhány lépésre helyezkednek el, az udvarok hatalmas zöld területekkel rendelkeznek, így a programok lounge-os, chill-es hangulatban telhetnek, a nagyszínpados koncerteken pedig, háttérben a hegyekkel, a naplementében tombolhatják ki magunkat a vendégek! 

Tokaj Gin

Idén sátorhelyekkel is várják a fesztiválozókat – már pénteken! 

A belépős szombati nap előtt, péntek délután koncertekkel, grillterasszal, kiállításmegnyitóval, filmvetítéssel, borvacsorával és medencés pezsgőpartival, szombaton reggeltől estig sokszínű programválasztékkal, vasárnap pedig különleges reggelikkel készülnek a szervezők.

A fesztivál célját Juga Péter főszervező egyszerűen fogalmazta meg: „Szeretnénk, hogy mindenki, aki ellátogat hozzánk, töltődjön fel egy kicsit, vigyen magával a jó hangulatból, „Boldogkisfaludból” minél többet, és sokszor térjen még vissza hozzánk, Tokaj-Hegyaljára.” 

A fesztiváljegyek és sátorhelyek a TIXA felületén elérhetőek:

https://tixa.hu/boldogkisfalud-feszt

Bor, zene, boldogság… Találkozzunk június utolsó hétvégéjén Bodrogkisfaludon!

sajtóanyag alapján (x)

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

Kategória Bor