Borversenyen és Díszvacsorán a Magyar Bormustra keretében

2015. június 10. – Az ihatóbb Magyarországért

Korábbi cikkünkben már említettük, hogy nagy reményekkel vágnak bele az egyik legnagyobb magyarországi borverseny megújításába. Ma kerül sor a Magyar Bormustra díjainak átadására. Az Országos Borversenyből született a Magyar Bormustra, ebből az alkalomból beszélgettünk a verseny indulásakor Heimann Zoltánnal és Tornai Tamással. Majd visszatértünk a Nílus terembe az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdőbe és a Magyar Bormustra díszvacsoráján is részt vettünk.


Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
A zsűri mindig nehéz helyzetben van

Az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő, Nílus terme szolgált helyszínéül a borverseny érdemi munkájához, vagyis maga a borbírálat is itt zajlott. A lázas zsűrizés közben is készítettünk képeket, majd magukra hagytuk a bírákat és a verseny szervezőivel beszélgettünk.

Heimann Zoltánt és Tornai Tamást nem nagyon kell bemutatni a magyar borok rajongóinak. Az előbbi úr a Szekszárdi Borvidék elnöke, ezen túl Pannon Bormíves Céh és Vindependent alapító tagja. Az utóbb említett úr pedig Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke egyenesen a Somlóról. Bár több fórumon megjelentek különböző ellentétekről, konspirációkról szóló sajtóhírek, amelyekben a két úr között erőteljes nézetkülönbségeket feltételeztek, a legutóbbi értesülések szerint mindez csak rosszindulatú dezinformálás.

A verseny napján példás egyetértésben, egymást kiegészítve nyilatkozott Heimann és Tornai úr, ezért is voltak több mint furcsák a sajtóhírek.

A verseny

Tehát a lényegről, amelyeket az igen élvezetes beszélgetésből szűrtem le. A Magyar Bormustra, leánykori nevén Országos Borverseny egy igazán rangos borversennyé szeretne válni. A névváltoztatás, a Tesco Global Áruházak ZRT. főszponzorként való meghívása is ezt a célt szolgálja. A bírák kiválasztásánál a borvidékek tehettek javaslatokat. Az elsődleges szempont a fiatalítás és a szakértelem ötvözése volt és behozták még a szaksajtót is. Sikerült növelni a bírálandó tételek számát, tehát bővülés volt: a 2014-es esztendőben 382 db, a 2015-ös versenyen viszont már 411 minta került a bírák elé. A bírák mozgósításán van még mit javítani, erősíteni kell a belső rendet. A változások évek alatt hozzák meg gyümölcseiket megfelelő odafigyelés mellett. Érdekeltté kell tenni a borvidékeket és a termelőket is a versenyen való részvételre. Jövőre már a Master of Wine-ok sem fognak hiányozni a mustráról.

A stratégia

Ki kell építeni a kapcsolatokat, meg kell fogalmazni a piaci célokat. Össze kell fogni a szervezeteket, ez a nagy feladata a HNT-nek, mint szakmaközi csúcsszervezetnek. Egyesíteni kell az erőket, a Carton Hungaricum és az Országos Borkiválósági programokat is. A közös fellépéssel, együttesen hosszú távú stratégiával kell a visegrádi országokat, Skandináviát, a Benelux államokat meghódítani a magyar bor számára.

A kitörési pontok

A Furmint kiemelése, hiszen jól kommunikálható megfelelő fajta és a Tokaji fejlesztések is dübörögnek lassan.

A Kékfrankos kiemelése, mivel sok van belőle és az osztrákokkal lehetne közös stratégiánk.

Az illatos magyar fajták a világpiacon unikálisak a Cserszegi, Irsai és társaik egy piaci rést jelenthetnek.

Az Olaszrizling is jó kitörési pont lehet, ám szükséges volt a névváltoztatás, a márkanév váltás a jobb kommunikáció miatt. Hiszen az Olaszrizlingünk igazából se nem rizling se nem olasz…

A beszélgetés végén szó esett a Bianca szőlőfajta óriási karrierjéről (Magyarországon a legnagyobb területen termesztett szőlőfajta, cikkünk végén található infógrafikán a pontos adatok megtalálhatóak) mellyel már fehér szőlőként az eddigi vezető fajtát (Olaszrizling) megelőzve az élre tört. Sajnos, ez a jelenség a gazdák válasza az olcsó olasz borok bejövetelére. A Bianca ellenálló elég megbízhatóan jól termő fajta, nagy bor készítésére nem igazán alkalmas.

Díszvacsora

A bormustra első napjának zárásaként került sor egy exkluzív díszvacsorára a bírálat helyszínén az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő Nílus teremében. A menüsor felszolgálása előtt a verseny szervezői és támogatói kölcsönös örömüket fejezték ki, illetve hitet tettek a Magyar Bormustra hagyományteremtő működése mellett. A főszponzor Tesco Global Áruházak ZRT. prominensei is felszólaltak, az esemény fontosságát jelezte, hogy személyesen a magyarországi csúcsvezető: Pálinkás Zsolt, Működési ügyvezető igazgató is köszöntötte a vendégeket.
Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Megkóstolhattuk a tavalyi díjnyertes borokat és pezsgőket, valamint az aranyéremmel díjazott borokhoz társított vacsorát. A Danubiana és Hilltop Neszmély fehérboraival, a Mészáros és Takler Pincészetek vörösboraival, a Puklus Pincészet tokaji boraival és a Törley Pezsgőpincészet pezsgőivel Somlai Tamás executive chef komponált pompás borvacsorát. A menüsor igazán káprázatos felhozatalú volt, nem vegetáriánusoknak való vidék. A fogas filétől egészen a muflon gerincig jutottak el a szerencsés meghívottak.

Mangalica és Chardonnay

A nyitás, a welcome drink egy frissítő Törley Chardonnay Brut 2011-es volt, amely megadta az alapot a kellemes kommunikációhoz. Az egyik legjobban sikerült párosítás a Mangalica császárhús és mangalicakaraj kelvirág pürével fogáshoz a Hilltop-Chardonnay Superior 2013-as bora gyönyörűen csúszott. Kicsit meg is lepődtünk a merész kompozíción, mivel a médiumra sütött malackához az ember már egy testesebb, de még elegáns vörösbort várt volna. Ezzel szemben a Hilltop prémium Chardonnay-ja egy igazi kirobbanó formában lévő tipikus nagy fehérbor. Olyan vállas, krémes textúrájú bor, amely simán vitte magával a malackánkat. Krémességét a nagy méretekben is működő sur lie technológia, vagyis a seprőn tartás adta. Buja, érett bor a már említett nagy test mellé réteges illatfelhő és zamat is dukál zöldalmás, trópusi gyümölcsösséggel.

Ma 2015. június 11-én a Magyar Tudományos Akadémián sor kerül a Magyar Bormustra ünnepélyes díjátadójára. Ezúton is gratulálunk a győzteseknek és természetesen az összes részt vevőnek, akik közül reméljük, hogy jövőre is sokan beneveznek a bormustrára.
(Ha tetszett a post, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon ITT )