Borsmentás Bikavérzés

Bikavérzés volt, valahogy nem kedvezett a csillagok állása a Borsmenta Magazin kóstolóján

Nyulasi Gábriel István

Mi a bikavér? 

A bikavér megnevezés mindkét régióban egy olyan – minimum 4 szőlőfajta felhasználásával készült -hordós érlelésű száraz vörösbor házasítást takar, aminek legfőbb összetevője a Kékfrankos; Egerben 30-65% között, míg Szekszárdon minimum 45% -ban kell tartalmaznia a fajtát a kész tételre vonatkozóan. (ihatobb.hu)

Bikavérzés nem szép kifejezés

Valahogy azt éreztük a kóstolón, hogy ezek a borok kevés kivétellel meglehetősen fénytelenek. Erős hordók gurultak felénk, kíméletlen savakkal, éretlen alapanyagok. Nem volt szép, véreztek a Bikák, a nagyok is kínlódtak inkább. Még pár év nyugalom a palackban, vagy eleve kevesebb fával dolgozva talán jobb eredmény született volna. Természetesen azért nemcsak félelem és reszketés volt a kóstoló, akadtak fények az alagútban. Furcsa volt, hiszen amíg volt Bikavér Párbaj rendezvény, azon azért ragyogtak Szekszárdon és Egerben is ezek a vörös cuveé-k. Írtunk is róla többször is, itt meg itt is

Ez itt a reklám helye

A Fill the Winebox borbár és borszaküzlet volt a helyszíne ennek a nem hivatalos Bikavér Párbajnak. Cím: 1094 Budapest, Ferenc tér 1. (A tesztre olyan sok bikavér érkezett, hogy két felvonás is volt, ez a cikk az első felvonás alapján íródott).

St. Andrea

St. Andrea Hangács Bikavér 2018 (Eger)

Meggyes, feketecseresznyés, némi ánizs,jó savak, feszes textúra, picit túlzónak hat a fa, talán majd később besimul. Alapvetően kerek történet van benne potenciál.

Kóstoló

Vida Bikavér 2017 (Szekszárd)

Cigánymeggyes intenzív illat, sonkás felhangok, húsosság, cseresznye, szilva fahéj, eukaliptusz, kömény, némi tanninos húzás, a kékfrankos behatás érződik rajta. 

Vida Péter

Kovács Nimród Jazz Superior Bikavér 2017 (Eger)

Határozott karakter, intenzív és komplex. Illatában herbás vonalak kapor hangsúllyal, vaníliás hordókarakter, gyümölcsök is jönnek, cseresznye, málna, eper, szép a savszerkezet. Még érlelhető, de már most is fogyasztható. 

Kovács Nimród

Vesztergombi Pince St. László Bikavér 2017 (Szekszárd)

Ezt írtuk a tételről úgy 9 hónapja: Vesztergombi Csaba már elengedte a Bikavér barrique mentességét, tehát megy az új fahordóba a bor… Egy évjárat egy bikavér ez a jelszó. A Szent László bikavér nem dűlős bikavér, egyik legnagyobb királyunk pedig Szekszárd védőszentje. Cabernet sauvignon, merlot, kékfrankos, kadarka az összetétele, melyben 50%-ot tesz ki a két hazai fajta. Csipkebogyós, feketeribizlis, agyagos, medvecukros egyszerre fajsúlyos és bársonyos, de határozott karakter. Elegáns, sűrű textúrájú bikavér, Szent László urunk is szívesen kortyolta volna.  – (Top25 Kóstoló – ihatobb.hu) A mostani kóstolón, leginkább a fás jegyek dübörgése húzódott végig a borok, aszalt szilva, gomba társaságában. Erőteljes bor, nagytestű bikavér. Azért érződik a távolság a két kóstolás között, a tavaly nyári élmény sokkal kerekebb volt.

Vesztergombi Csaba

Thummerer Classicus Bikavér 2017 (Eger)

Feketeszeder, áfonya,lendületes bor az alkohol is kissé túlfűtötté teszi, de ez jól áll neki. Cékla, fa, meggyes ízvilág, harmonikus fiatalos bor, van még ideje. 

Nyolcas és Fia Szülőföldem Egri Bikavér 2018 (Eger)

Csalamádés illattal indít, meglepetés bor. Így még vörösbor nm indított ezen az estén. Vegetális hangsúly az elején, de formálódik, nyílik folyamatosan. A házi vegyes savanyúságból, mandarin köszön be, egy kis bakelit és paprika is megjelenik a végén karamellel és csipkebogyóval. Savak vannak rendesen, teljesen formabontó tétel. 

Nyolcas és Fia

Lehet, hogy pár hét múlva…

A kóstoló nem aratott osztatlan sikert, nem volt örömfelhő az emberek körül. Pár héttel később, más csillagállásnál lehet, hogy jobb lett volna kóstolni. Ezt már nem tudjuk meg, mert, akkor és most kellett kortyolni. Igen, ez férfimunka volt, a bikavérzés bőséges volt, kicsit vágóhídi volt a hangulat. Ám dolgozni kell, sőt feldolgozni és okulni. Az élet nem egy habostorta, ne is beszéljünk a nemzetközi helyzetről…

Kóstolás

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )