A Borverseny után – Tolnai Borvidék, Bölcske 2015

2015. április 19. – Nyulasi Gábriel István

Borversenyre igény van! Abból tanulhat a bortermelő, visszajelzést kaphat, fejlődhet. Szükség van a pártatlanságra, az objektivitásra, ami persze nem mindig megy egyszerűen. Jó borbírából is kellene bővítés, komoly munkát csak komolyan érdemes kivitelezni. A helyi borversenyeken, ahol a helyiek bírálnak, ott megesik néha a vajszívű pontozás esete, főleg ha olyan évjáratból érkeznek a borok, mint a 2014-es. Baranya Istvánt, Bölcske polgármesterét kérdeztük a borverseny után, aki nem csak a község iránt kötelezte el magát, hanem a borkultúra fejlődésének ügyét is kiemelten kezeli.


Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Mindig nagy megtiszteltetés részt venni egy borversenyen. Nekem a bölcskei borverseny különösen kiemelt helyet foglal el a hasonló események sorában. Jó Bölcskére megérkezni, olyan mintha hazaérkeznél. A helyiek szívélyesek és a borvidékben nagy potenciál van. Természetesen, még sok a tennivaló, kevesen palackoznak egyelőre. A pincekultúra halad előre, szorulnak ki a direkt termők, kevesebb a bizonytalan bor és az érlelt boroknál látszik, hogy a pincében tudatos a borkészítés. Természetesen a szőlőtermelés, a borkezelés területén is van mit még tovább fejlődni. Az, hogy milyen hiányosságok vannak, mindig egy nehezebb évjáratban mutatkozik meg jobban. Hiszen ha jó volt az év, akkor a borász csak elrontani tudja az alapanyagot. A 2014-es évjáratról elmondhatjuk, hogy összességében elég nehéz volt, és Bölcskén sem volt könnyű a helyzet.

Baranya Istvánt, a község polgármesterét kérdeztük, aki már régóta aktívan (bortermelőként, szervezőként) részt vesz a borvidék életében.

Így 2015-ben, hogy látod a Tolnai borvidék azon belül a bölcskei terület fejlődési irányait?

A Tolnai borvidék az utóbbi években mérsékelt fejlődésen ment keresztül, egyre több kisebb pince jelenik meg a tömegtermelő nagy borászatok mellett, elkezdett szerveződni egy pincefalvakat tömörítő társulat, a turizmus élénkítése érdekében. Nem mondanám, hogy rakétaként száguld a borvidék, de elkezdett mocorogni több szinten. Bölcskén 3 borászat is elkezdett új feldolgozót építeni, a helyi borklubba új, fiatal tagok jelentkeznek, gyakorlatilag várólista van a felvételnél. A szőlőterületek összesített nagyságának csökkenése lassul, talán az új telepítéseknek köszönhetően meg is állt. A lakatlan pincék száma csökken és nem csak hétvégi friss levegőre vágyó városlakók vásárolnak pincét Bölcskén, hanem bortermelők is.


Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Hogy értékeled a legutóbbi borversenyt?

A 2015-ös borverseny az első volt, melyben főszervezőként az önkormányzat és a borklub részéről is részt vettem.  A várakozásokat felül múlva több mint 210 borminta érkezett a nehéz 2014-es lisztharmatos, atkás év után. Rengeteg csapadék hullott tavaly, nehéz volt egészséges és érett szőlőt szüretelni, mégis az érmes borok, azon belül is az arany érmes borok száma elég magas volt, számomra ez azt mondja, hogy a bírák a bölcskei borversenyt megelőző borversenyeken valószínűleg alacsonyabb minőséggel találkoztak és Bölcskén azért is adtak jobb pontszámokat, mert a szűkebb és tágabb régióhoz is mérték az itteni borokat. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy néha vajszívűek voltak, egyes apróbb hibák felett szemet hunytak egyes bizottságokban. Egy biztos, a jó borok megkapták a magas pontszámot, a hibás borok pedig kizárásra kerültek, vagy maximum oklevelet kaphattak.

Több mint 200 bor érkezett a 2015-ös mustrára, amelyet hét bizottság bírált végig.

Az eredmények (az első helyezettek)

Újvörös I. Tomolik Kertészeti és Pincészeti Kft: cabernet sauvignon – cabernet  franc  cuvée borával.

Újfehér I. Tomolik Kertészeti és Pincészeti Kft: chardonnay-sauvignon blanc cuvée borával.

Siller I. Tomolik Kertészeti és Pincészeti Kft: siller borával.

Rose I. Tomolik Kertészeti és Pincészeti Kft: cabernet sauvignon -kékfrankos cuvée borával

Ó vörös I. Dr Sűrű János : cabernet sauvignon 2013 évi borával.

Ó fehér I. Berek Péter: 2013 évi sárga muskotály borával.

Egyértelmű a Tomolik dicsőség ezúttal, hiszen a hat kategóriában négy helyen is ők vitték el az első helyezést. Gratulálunk a gazdáknak és bízunk a további fejlődésben és a 2015-ös évjárat már csak jobb lehet!