Tokaj-Hegyalja Magasabb Fokon Párlatverseny – nevezés nov. 3-ig

Hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendezik meg Tokaj-Hegyalja Magasabb Fokon Párlatversenyt

Tokaj-Hegyalja Magasabb Fokon

A 2018-as pálinkakóstolón még nem gondoltam, hogy akaratlanul egy párlatverseny névadója leszek. Még 4 évvel ezelőtt Badics Katával okleveles pálinkamesterrel együtt szerveztünk egy pálinkakóstolót a pesti VinoPiano Borbárban. Az akkori eseménynek adtam ezt a címet és Kata azóta is szívesen használja ezt a szlogent: Tokaj-Hegyalja Magasabb Fokon. Hiszen Tokaj-Hegyalját inkább a borok kiválóságáról ismerjük, ám magasabb fokon, vagyis a párlatok alkoholfokán is van élet. Akkori beszámolónk: itt!

Nyulasi Gábriel István írása

A Párlatversenyen kiderül…

A Szervezők bíznak benne, hogy sok-sok nevezés érkezik majd felhívásukra. Szeretnének hagyományteremtők lenni és akár minden esztendőben meghirdetni a versenyt. A párlatversenyt amelyen kiderül, hogy az adott párlat tényleg tudja-e a szlogent, vagyis tényleg Tokaj-hegyalja Magasabb Fokon! A nevezési határidő november 3. A nevezési lap (katt ide!) és a versenyszabályzat (katt ide!) innen tölthető le.

 A verseny küldetése

Tokaj-Hegyalját évszázados hagyományai teszik méltóvá arra, hogy az itt termesztett szőlőre és más gyümölcsökre /pl. az eredetvédett Gönczi barack/ alapozva, a bortermelésen és borkultúrán túlmutató pálinka- és párlatkultúra nyomán a borvidék párlatokba foglalt illatait és ízeit is széleskörűen bemutassuk és megismertessük. A különféle szőlőfajták, az itt termesztett gyümölcsök, a borkészítés során keletkező melléktermékek /törköly,  aszútörköly, seprő/, a lepárlásra szánt minőségi borok, mind-mind értékes alapanyagok majdani párlataink számára. 

A verseny célja  

A kulturált és mértékletes párlat (pálinka, mint Hungarikum) fogyasztás népszerűsítése, • a párlattal (pálinkával) kapcsolatos fogyasztói szemlélet pozitív befolyásolása, • a párlatok minőségének javítása, a készítők és fogyasztók edukációja, • a párlat készítők munkájának elismerése a saját eredményeik közlésén keresztül.

Nevezés:
A nevezési lap felhasználásával személyesen, 2022. október 03-tól

  1. november 03-ig beérkezően lehet, az alábbi helyszíneken és időpontokban:
    -Tállya Község Önkormányzata Ügyfélszolgálati Iroda /volt Takarékszövetkezet épülete/
    3907 Tállya, Rákóczi utca 34.
    Nyitvatartási idő: Hétfő – Csütörtök: 8.00-12.00 és 13.00-15.30
    Péntek: 8.00-12.00
    Telefon: 06 70 325 0413 Aczél-Horváth Anikó

-Kincses Tüzép Kft.
3900 Szerencs, Bekecsi út 4.ű
Nyitvatartási idő: Hétfő – Péntek: 8.00-12.00 és 13.00-16.00
Szombat: 8.00-12.00
Telefon: 06 30 129 0445 Kincses Csilla/ Szomráki Erika

-22-es Szalóczi Borozó
3910 Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky út 34.
Nyitvatartási idő: Hétfő – Vasárnap: 9.00-18.00
Telefon: 06 20 279 4151 Antalócziné Ági

-Erdőbénye Polgármesteri Hivatal
3932 Erdőbénye, Kossuth utca 31.
Nyitvatartási idő: Hétfő – Csütörtök: 8-16.30
Péntek: 8-13.30
Előzetes telefonos egyeztetéssel!
Telefon: 06 70 457 9579 Borzné Lovász Borbála

-Kincses Hegyalja Alapítvány
3907 Tállya, Kazinczy utca 7.
Csak előzetes telefonos egyeztetést követően!
Telefon: +36 20 959 3733 Badics Kata
A postai úton érkező tételeket a szervező postacímére kell eljuttatni előzetes telefonos egyeztetést követően: 06 20 959 3733
Kincses Hegyalja Alapítvány, 3907 Tállya, Kazinczy utca 7.

Nevezési minta:

A versenyen indulóknak párlat tételenként minimum 0,3 liter versenymintát kell átadniuk. Egy versenyző tetszőleges számú tétellel indulhat.
Nevezési határidő: 2022. november 03.
Nevezési díj:
A Magánfőzők és a Bérfőzetők kategóriában egyaránt: bruttó 1.500 forint mintánként.
Befizetés: leginkább a minta átadásával együtt készpénzzel, nyugta ellenében.
vagy előzetesen átutalással a Kincses Hegyalja Alapítvány Takarékbank Zrt.-nél vezetett 50437454-15555850-00000000 számú bankszámlájára. Kérjük a közleményben feltüntetni: nevező neve + nevezési díj
Versenykategóriák:

  1. Almatermésűek
  2. Csonthéjasok
  3. Bogyósok
  4. Szőlők
  5. Törkölyök, és egyéb szőlőeredetű termékek /borpárlatok, seprőpárlatok/
  6. Erdei és egyéb vadon termők
  7. Vegyes párlatok
  • A pálinkák/párlatok bírálatának
  • helyszíne: Mailloth-kastély, Tállya
  • időpontja: 2022. november 5-6.
    A Verseny eredményhirdetése Tállyán, a 2022. november 12., a Tállyai LIBADALOM eseményen,a Mailloth-kastélyban.
    Kérdéseikkel kapcsolatban keressék Badics Katát a +36 20 959 3733 telefonszámon vagy email-ben: kincseshegyalja@gmail.com Várjuk nevezéseiket! Köszönjük!

Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )