„Szellem a palackból”, avagy Borszerda Bornai Tiborral a Duna Borok Kertjében

2009. július 29. – Nyulasi Gábriel fotógalériája ( szövegforrás: Duna Borok Kertje)

A Duna Borrégió az utóbbi hónapokban, egy ígéretes akciósorozatot indított útjára borkultúrájának népszerűsítése érdekében. A kezdeményezés első lépéseként Kökényesi Gábor, alias „Kökény”, a kerékpáros blogger, július 13-án lezárult, bő három héten át tartó túrája során végiglátogatta a Duna Borrégió legjelentősebb pincéit, és borszerető laikusként, fogyasztói szemmel, turistaként kóstolhatta végig a régió legfinomabb borait.

Kökény képes élménybeszámolót, illetve részletes élménybeszámolókat írt a www.dunaborokkertje.com weboldalon, igyekezve minden egyes fontosabb momentumát rögzíteni a borkalandnak. A blogger tapasztalatait és élményeit figyelembe véve, a szabadság téri Duna Borok Kertje borlapjára azok a borok kerültek fel, melyek jó eséllyel válhatnak a mindennapi borfogyasztók kedvenceivé. Természetesen nem kizárólagosan „Kökény” ízlése határozta meg a borlap kínálatát, hiszen a felkerült borok mindegyike hazai vagy nemzetközi díjjal is büszkélkedhet.

Az összeállított borszelekció társasági megismertetésére és végigkóstolására a „Szellem a palackból”, avagy Borszerda Bornai Tiborral talk show sorozat ad lehetőséget minden borkedvelő számára. Július 22-től kezdődően, nyolc egymást követő alkalommal, minden szerdán este 18 órától rendezzük meg, könnyed, nyár esti programunkat, melynek házigazdája Bornai Tibor, aki meghívott vendégeivel beszélget az élet nagy dolgairól, mindezt a Duna Borrégió borainak kellemes társaságában. A Borszerda eseményei a www.dunaborokkertje.com weboldalon online közvetítéssel is követhetők.

Minden Borszerda egyben a Duna Borrégió pincéi egy-egy borának, a „HÁZ BORÁNAK” bemutatására is lehetőséget ad. A „HÁZ BORÁT” a megjelentek részére maga a borász kínálja, így biztosítva a borkülönlegesség minél teljesebb és részletesebb ismertetését.

Az eseménysorozat első vendége Somló Tamás, a „HÁZ BORA” pedig a Csongrádi Kadarka 2007-es évjárata volt, melyet Bodor István borász kínált a vendégeknek. Pálfi György borász pedig egy másik különleges borral, a Munkácsy Mihály vándorkiállítás borával kedveskedett a megjelenteknek.

A megjelenteknek – köszönhetően az alkalomnak – lehetőségük volt ’Bács-Kiskun megye legjobb bora’ díjnyertes palackjait is felbontani, úgymint:

legjobb fehérbor: Font Pincészet – Cserszegi Fűszeres 2008

legjobb rozé bor: István Borház – Cabernet Sauvignon rozé

legjobb vörösbor: Frittmann  – Cabernet Sauvignon franc 2007

legjobb desszert bor: Kunvin  – AUREUS rajnai rizling 2006

Az eseménysorozat megnyitóján a bor és a zene is egymásra talált, hiszen Fábián Juli és Sárik Péter jazzelőadó-művészek „borimprovizációi” minden egyes bor kóstolása közben megismételhetetlen és egyszeri dallamokkal válaszoltak az ízekre, illatokra. Telitalálatnak bizonyult a rendezvénysorozat helyszíne is, a szabadság téri Hütte Café, mely a belváros közepén egy igazi borkertté, a Duna Borok Kertjévé változott át erre a nyárra.

Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.Duna Borok Kertje 2009.