Segítség a palackban! – Adományátadás a Szent László Kórháznak

 

Mi is hírt adtunk róla, pár hónapja a Pajzos Zrt. adománygyűjtésbe kezdett, beérett a munka gyümölcse…

(sajtóanyag alapján (x))

Közel másfél millió forint…

Sikerrel zárult a Pajzos Zrt. adománygyűjtő promóciója. Előző cikkünk a témában: itt! A borászat a koronavírus elleni küzdelmet támogatta MEGYER TOKAJ márkájú adománygyűjtő borával. A június 10.-én zárult akció során közel másfél millió forint gyűlt össze, amellyel a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványt támogatják

Az 1.402.500 Ft adományról szóló táblát június 25-én adta át ünnepélyes keretek között Laurent Comas, a Pajzos Zrt. ügyvezető igazgatója dr. Mathiasz Dórának, az alapítvány kuratóriumi tagjának.

 

Laurent Comas köszönetet mondott! 

„Ezúton köszönjük az adománnyal a kórház személyzetének a kitartást és a hősies munkát, ami még nem ért véget. Köszönetet mondunk egyúttal minden lelkes fogyasztónknak, hiszen ez az adomány a fogyasztóink adománya. Büszke vagyok a csapatomra is, mert annak ellenére, hogy nem multicég vagyunk, hanem egy kis-és középvállalkozás, ebben a kihívásokkal teli időszakban lelkesen dolgoztunk az ügy érdekében, és jelentős támogatás gyűlt össze. Öröm volt megtapasztalni azt is, hogy mind az Auchan Magyarország Kft, mint pedig beszállító partnereink rugalmas együttműködésükkel lehetővé tették az adománygyűjtő bor rekord gyorsaságú piacra kerülését és forgalmazását. ”- mondta Laurent Comas.

Megyer - Adomány palack
Megyer – Adomány palack

Az átadáson jelen volt dr. Müller Péter, a Dél-pesti Centrumkórház orvosigazgatója, dr. Szlávik János, a kórház infektológus főorvosa, alapítványi-kuratóriumi tag, Jankai Ágnes alapítványi-kuratóriumi tag, valamint a N.A.P. nyomda és a Borüveg-THM Kft. képviselői.

Az átadást követően dr. Mathiasz Dóra alapítványi-kuratóriumi tag elmondta: „Szeretnénk megköszönni és kiemelni, hogy amikor a küzdelem sűrűjében voltunk, azokban az időkben ezek a dolgok adtak erőt, mert minden nap kaptunk valamilyen figyelmességet az emberektől. A kis – és középvállalkozások nélkül sokkal nehezebben ment volna ez a küzdelem.”

 

Együttműködő kereskedelmi partnerek:

Auchan Magyarország Kft., Galéria 12 kávézó, Kóstolom borbár, Nosztalgia étterem, Füge bolt, Laurel étterem, Borfalu Bortéka

Együttműködő beszállító partnerek: László Zsuzsi grafikus, Borüveg THM, N.A.P. nyomda, Procork Kft.

 

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )