Segítettünk szétverni az Onyx Éttermet!

Gál Fruzsina is részt vehetett az Onyx Étterem Utolsó Vacsora projektben…

 

Márciusban bezárt és azóta sem nyitott ki…

A márciusi bezárás után nyolc hónappal jelentkezett be újra hazánk egyetlen két Michelin-csillagos étterme az Utolsó Vacsora elnevezésű eseménnyel. Amikor az egész országban leállt az élet valahogy vacsorázni kellett, hiszen elvileg tilos volt a rendezvény. Filmforgatás lett belőle, így meg lehetett tartani és a résztvevők külön engedéllyel maradhattak ki este nyolc után…

A múlt, az Onyx belső tere a szétverés előtt

A múlt, az Onyx belső tere a szétverés előtt (fotó tokajiborlovagrend.hu)

Átváltozik az Onyx ez a ONYX METAMORFÓZIS folyamat lényege

Bár vacsorának hívták, az esemény jóval több annál: filmet forgattak, és az Utolsó Vacsorán rögzítették az ONYX Film első képkockáit, amit a résztvevők szemüvegén keresztül örökítettek meg. A film egy sikeres időszak lezárásával indul, és az ONYX METAMORFÓZIS izgalmas folyamatát fogja bemutatni. A forgatásra videóüzenettel lehetett jelentkezni, és a több száz beküldő közül végül nyolc kiválasztott volt ott a szombaton (november 28.) megrendezett vacsora-forgatáson. 

 

Gál Fruzsinának besegítettünk, hogy az Utolsó Vacsora részese legyen

Teljesen vegyes stáb alkotta a nyolcas létszámot, idősebb, gyermekkorú, jogász, tanítónő, gasztrokibic… Fruzsit a nyolcadik helyre egy szavazás keretében lehetett bejuttatni és Az ihatóbb Magyarországért gondoskodott róla, hogy megfelelően alakuljon a verseny. Győztes versenyzőnk több mint dupla annyi szavazatot szerzett, mint a második helyen végzett… Gál Fruzsinát azért is segítettük győzelemre, mivel régebben publikált nálunk a www.ihatobb.hu -n.  A résztvevők között ott volt még Vajda Pierre ételkritikus és Jókuti András alias Világevő is. A stábot és a résztvevőket is tesztelték a helyszínen a Doktor24 segítségével. 

Gál Fruzsina

Gál Fruzsina

Vacsora után jöhetett az Onyx bontása

A hét fogás elfogyasztása után a vendégeknek logózott kalapácsot és spaklit szolgáltak fel, majd Niszkács Anna és édesanyja, Pintér Katalin segítségével elindult az ONYX bontása. A bontás a fenntarthatóság jegyében zajlott, ami a következő, nem kevésbé meglepő januári eseményen fog bizonyosságot nyerni. A művelet a fenntarthatóság jegyében zajlott, –ez a korábban megfogalmazott ONYX Manifesztum egyik pontja is-, ami a következő, nem kevésbé meglepő januári eseményen bizonyosságot is fog nyerni. 

 

Stabil csapattal már épül a jövő Étterme

„Különleges és váratlan fordulatokkal volt teli ez az év, de az élet nem állt meg nálunk, sőt! Soha nem látott lelkesedéssel, küzdeni akarással és összefogással dolgozunk azon, hogy jól tudjunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és tudjuk építeni a jövőt, amiben bízunk. Hisszük, hogy az emberek társaság iránt vágya, a baráti közös vacsorák, az ebéd utáni sütizések, a különböző kultúrák felfedezése iránti kíváncsiság korszaka visszajön és akkor mi felkészülten, megerősödve és stabil csapattal fogunk ott állni a rajtvonalnál! „- mondta el Niszkács Anna ügyvezető igazgató-tulajdonos. 

Az utolsó vacsora a Világevő által kikockázva (facebook)

Az utolsó vacsora a Világevő által kikockázva (facebook)

Megoszlanak a vélemények az akcióról…

Egyeseknél kiverte a biztosítékot az étterem-szétverés, mondván felesleges és egyben felháborító, hogy ebben a helyzetben, amikor a coviddal sújtott gasztroágazat az élet-halál harcát vívja egy ilyen pazarló akcióval kívánják felhívni magukra a figyelmet. Másokat pedig fellelkesített, hogy micsoda bulit tartottak és pukkadjon meg az összes nyárspolgár, akinek ezzel problémája van. Mi úgy vagyunk vele, hogy a projektnek még nincs vége, meglátjuk, hogy merre fejlődik tovább az egész ONYX METAMORFÓZIS. Szurkolunk az egész magyar vendéglátásnak a Michelin csillagoktól egészen a sarki kifőzdékig, bízunk benne, hogy 2021-ben már szebb napok jönnek! Köszönjük ezúton is a sok-sok szavazatot!  

sajtóanyag segítségével (x)

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )