Mi újság Mr. Furmint? Kézdy Dániel válaszol

A magyar borvilágban Kézdy Dániel (már jó ideje) olyan személy, akire érdemes odafigyelni.

Kézdy Dániel eligazít

Az ihatóbb Magyarországért Kézdy Dániel terveit mindig támogatta

Vannak megírt posztok és soha nem publikáltak. Sűrű volt ez az esztendő, akadnak még adósságaink, igyekszünk mindenre és mindenkire sort keríteni. Decemberben már ünnepekre készülünk, 10-én (is) aszúkat kell kortyolni. Kézdy Dániel válaszait megkaptuk a nyárból az őszbe, hogy télen aktuálissá váljanak. Jövőre reméljük, hogy zavartalanul újra régi fényében tündökölhet a Furmint Február és minden más is… Az öt évvel ezelőtti interjúnk itt olvasható: katt ide! A cikkben szereplő képek az idei (2022-es, májusi) Nagy Furmint Kóstolón készültek.

Nyulasi Gábriel István írása

H Négyzet Pince

Milyen volt májusban Furmintozni?

Nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk. Májusban rengeteg rendezvényprogram van már (nem csak boros), nyitva vannak a teraszok, ahova az emberek szívesen kiülnek, sokan már elutaznak stb. ezért számítottunk rá, hogy sokkal kisebb lesz a látogatottság, mint februárban. Ez így is lett, az utolsó Furmint Február (2020 február még pont a Covid előtt)  vendégszámának a 30%-át tudtuk hozni (40-50%-ot szerettünk volna). 

Pajzos Tokaj T Furmint

“Ez természetesen bizonyos oldalról nagyon fájt, mivel egy kis családi cég vagyunk, mindenféle külső/állami támogatás nélkül, ezért az így keletkezett veszteséget más nyereséges rendezvényeinken keresztül kell idén finanszíroznunk.” 

Czemiczki Pincészet 6p aszú

Másrészről viszont fontos cél volt az új helyszín kipróbálása, erre alkalmas volt így is a rendezvény.

A légkör családias volt, számítottál erre a látogatottságra?

Ha újra nekifognánk az évnek, akkor valószínűleg a végeredmény tudatában is azt a döntést hoznánk, hogy csináljuk meg a rendezvényt. Egy ilyen hosszú történetű (13 év) népszerű esemény kapcsán nagyon nem lett volna szerencsés, ha két év kimarad. Ehhez persze szükség volt egy kisebb áldozathozásra a borászok részéről és egy nagyobbra a miénkről, de ezt ilyen nehéz időkben véleményem szerint sajnos be kell vállalni.

Disznókő Tokaji Furmint

Bevált az új helyszín a szintén impozáns Hagyományok Háza?

Mi, szervezők (és tudtommal a borászok is) nagyon szerettük a Vajdahahunyad várát, de sok nehézséggel küzdöttünk (ráadásul az utolsó ottani esemény óta újabb nehezítő tényezők merültek fel, pl. bezárt a parkoló), de az új helyszín méltó utód lett, sok szempontból profi és reményeim szerint 2023-ban egy teltházas eseménnyel fogjuk bizonyítani, hogy jó döntéseket hoztunk. Természetesen, ha valami extra külső esemény nem szól közbe, akkor visszakerül a rendezvény február elejére. Jelenleg is folynak az előkészületek és a karácsonyi időszakban már kaphatóak lesznek az early bird jegyeink is.

Gizella Pince

Hogy látod most a Furmint helyzetét így a covid és háborús infláció tépázta világban?

“A furmint helyzete nem sokat változott, változatlanul a legerősebb fehér fajta Magyarországon mindenféle objektív összevetésben.” 

Árvay Pincészet

Kimondottan a fajtára nem hiszem, hogy extra hatással lesznek a külső körülmények (covid, recesszió, háború stb.), úgy fog viselkedni, mint a többi fajta, együtt mozog a magyar bor ’tengerével’. Hosszútávon a klímaváltozás lehet a kérdés, ami esetlegesen a többi fajtához képest máshogy érinti majd, erre folyamatosan érdemes majd odafigyelni.

Babits Pincészet

Lesz-e valami újdonság Furmint, Aszú, vagy Mátra fronton?

Aszú… Kommunikációban már pár éve középpontban van az aszú állami szinten is (nálam inkább 5-6 éve ). Hatalmas előrelépést nem látok, de vannak kisérletek, amik óvatos bizakodásra adnak okot, de még rengeteg folyamatos és kitartó munkára és forrásra lesz szükség, mert nagyon messze van még az áttörés. Nulladik fázisban van egy Tokaj véleményformálók által elindított széles összefogás, amely eredményeképpen jövőre lenne egy két napos prémium aszús rendezvény Tokajban. Erről még sokat nem mondhatok, de amennyiben a jelenlegi tervek szerint halad a dolog (amely kidolgozásának a szakmai részleteiben én is részt veszek), akkor van esély egy komoly presztízs rendezvény létrehozására.

Holdvölgy Tokaj

A Kálváriában folyamatosan zajlik az élet… 

Számtalan nyitott és zárt (céges, baráti és családi zártkörű kóstolók/rendezvények) vannak a Kálvária Pince élmény és rendezvényhelyszínen, de november 4-én Mészáros Gabriellával elindult egy új sorozat Magyar Borvilág Kincsei néven, ami régi „szerelem” projektem és szerintem fontos szerepe lesz a hazai borkultúra következő 5-10 évében. 

“Az aktuális, soron következő rendezvény a Kálvária Pincében a december 10-én megrendezésre kerülő Aszú Day.” (részletek: itt)

Dénes Hegybirtok

Kézdy Dániel bemutatja: Magyar Borvilág Kincsei

Az elmúlt harminc év egy rendkívüli sikertörténet a magyar bor fejlődésében. Ennek a különleges és gyors folyamatnak a legfontosabb mozgatórugói maguk a borászok voltak, illetve természetesen a lelkes fogyasztók. A híresebb borászok közül sokakat jól vagy nagyon jól ismer a közvélemény is.  Rengeteg olyan ember van viszont, akik szorosan kötődnek a hazai borvilághoz, mégsem ismerjük eléggé részletesen őket és a történetüket… 

Spiegelberg Pince

Az utolsó utáni pillanatban van az édes bor piaca…

Van egy édes boros akciótervem is, ami kedvező fogadtatás mellett 2023-ban fog indulni. Egyelőre erről sem tudok konkrétumokat elárulni. Ami biztos, hogy onnan indulunk ki, hogy a szakemberek 95% egyetért abban, hogy a tokaji boroknak az édes borokkal van a legnagyobb esélye a méltó hírnév visszaszerzésére, de ehhez képest nem sok minden történik. Szinte semmi háttér/támogató anyag nem áll a rendelkezésünkre a témában, megelégszünk azzal, hogy prémium édes bor piac fogyasztói oldalról gyakorlatilag nem létezik, és ami van, még az is folyamatosan szűkül. Ez a téma nekem személy szerint igen nagy csalódás, de ez egyben arra is ösztönöz, hogy egy újabb nagy rohamot indítsak és ösztönözzek minden potenciális partnert arra, hogy adjunk új esélyt, új irányt és ne engedjük el ezt a dolgot. Sok szempontból szerintem az utolsó utáni pillanatban vagyunk, de ez nem fog feladást okozni (legalábbis a részemről biztosan nem).

Tokaj gin

Lélek gyarapításban (is) erős a Mátra!

A NewMátra projekt, amit Dancsecs Ferenc barátommal indítottunk el, a covidtól megtépázva csordogál. Idén még két új válogatáscsomagot tervezünk kihozni. Már közel 20 magas minőségű, kicsi vagy közepes méretű birtokkal rendelkező termelővel próbálunk együtt dolgozni. Az látszik, hogy ez a mi szempontunkból fontos és nehéz project, kívülről nézve pl. az egész Mátra tekintetében egy kis cseppnek számít a tengerben. Részben ezért is nem értük el bizonyos állami szervezeteknek, marketing közösségeknek, helyi csoportoknak az ingerküszöbét, amin azért nagyon nem lepődtünk meg.

Maison aux Pois

Több dolog is azt mutatja számunkra, hogy az irány, amit választottunk jó, de tisztában vagyunk azzal, hogy szükségünk lenne még több (2-3) erősítő lábra. Ebben az esetben dinamikusabban tudnánk haladni, több kiváló bort tudnánk itthon tartani és a megfelelő értő közönséghez eljuttatni, ezzel egyébként az egész Mátrát és végső soron az összes jó magyar bort erősíteni. Azonban azt majd a következő évek fogják eldönteni, hogy megérkeznek-e ezek az erősítő lábak (tervek vannak rá bőven), vagy maradunk-e ezen a mini projekt szinten. Az utóbbival sem lenne nagy gondunk, hiszen nagyon sok értékes embert, kiváló bort és inspiráló területet ismerünk meg folyamatosan a Mátrában. Ha ez nem is hoz feltétlenül gazdasági sikereket, számunkra legalább olyan fontos a lélek gyarapítása, amiben a Mátra igen erős.

Balassa Pince

Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )