Megvannak az idei (2015) Év Bortermelője jelöltek!

2015. november 10. – Az ihatóbb Magyarországért –

Megvannak, megvannak mind az öten! Nem, nem is öten, hanem már hatan vannak idén a jelöltek. Tehát 2015-ben a hatok bandájából kerül majd ki a győztes. Ilyen még nem volt, egyébiránt a nagy meglepetések elmaradtak. Változások azért vannak, a csapat fele új! Kik maradtak a hatos fogatban és kik az újak? Erről szól a cikkünk…

Meglepetés nem történt, nem is vártuk igazán, hiszen általában nyugodt mederben folyik a választás. A változás most igazán a hatos felállás, ami  a kialakult holtverseny miatt következett be.

„Az idei verseny is izgalmasan alakult. A tavalyi évben néhány elemében módosított választási eljárás során, idén is 450 jelölőt kiválasztva, számukra névre szóló felkérést küldött az Akadémia. A felkérteknek az elmúlt éveben bevezetett rendszer szerint idén is 3-3 bortermelő ajánlására volt lehetőségük. Ebben az évben, a díj korábbi győztesei szintén lehetőséget kaptak, hogy egy személyt közösen juttassanak a jelölt listára.” magyarborakademia.hu

Bolyki János, egri borász nem került újra jelölésre, ezért ő most nem lesz részese a végsőszavazásnak. Az egri bástyát tehát elvesztette a borvidék. Dúzsi Tamás, szekszárdi borász tavaly már ötödik alkalommal mutatkozott be jelöltként és Heimann Zoltán visszalépése is segítette a végső gyözelmét. Dúzsi Tamás, a tavalyi nyertes már nem volt jelölhető. Borbély Tamás idén már negyedik alkalommal került be a jelöltek közé. Még most is a legfiatalabb versenyző Badacsonyban készíti a meggyőző borait. Végre itt van Jásdi István Csopakról, őt már régóta vártuk a legjobbak közé. 2015-ben először fog az Év Bortermelője címért indulni. Csaknem egy rajt cél győzelmet fogunk látni? Koch Csaba, Hajós-bajai Borvidékről már másodszor van a jelöltek között. Mészáros Pál a szekszárdi borvidékről szintén debütál, vagyis először fog a bizottság előtt bemutatkozni. Szekszárd tavaly is nyert, ritkán fordul elő, hogy egy borvidék két egymást követő évben is győztest adjon. Szőke Mátyás, a Mátrából másodszor fut neki a díjnak, egy életmű vár a kitüntetésre. A nagy visszatérő Szöllősi Mihály a Neszmélyi Borvidékről, hosszú évek után újra jelöltté vált. Utoljára 2009-ben volt jelölve, de aztán 2010-ben már nem került be a csapatba. Vajon most sikerül gyözelmet aratnia? Fele cukor fele méz… Három régebbi jelölt és három új. Vajon ki lesz a befutó?

Én „leszavaztam”, a három jelöltemből ketten bent is vannak a hatosban. A 450 főből közel 200-an éltek a jogukkal… Egyesek mindig temetik a díjat, és teljesen súlytalannak látják minden szempontból. Ezzel szemben a realitás az, hogy lehet, hogy veszített a kicsit a jelentőségéből, de még mindig erőteljes marketingértékkel bír. Az átlagfogyasztónak teljesen mindegy, hogy ki és hogyan dönti el, hogy adott évben ki legyen az Év Bortermelője. A lényeg számára a név, (és mint egy év ország tortája esetében) és leveszi a polcról mondván, idén ez a legjobb borász bora és megkóstolja. (tavalyi írásunkból)

Ahhoz viszont, hogy a díjból kihozzák a maximumot, tehát egy erőteljesebb marketinglöketet kapjon a pincészet az elismerés önmagában kevés. Ehhez bizony rengeteg munkára van szükség, okos és jól pozícionált stratégiával kell a piacot meghódítani ezzel a kitüntetéssel felvértezve. Erre is láttunk az évek során számtalan pozitív és negatív példát egyaránt.

A jelöltek sora:

(ABC sorrendben)  Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék, Jásdi István – Balatonfüred-Csopaki borvidék, Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék, Mészáros Pál – Szekszárdi borvidék,  Szőke Mátyás – Mátrai Borvidék, Szöllősi Mihály – Neszmélyi borvidék

Bortársak, szerintetek van esélye idén Borbély Tamásnak hazavinni a díjat Badacsonyra? A házitippünk most ő…

Borbély Tamás ugyan a legfiatalabb, ez talán ellene szól, hiszen sokan életműdíjként tekintenek a kitűntetésre. Ám sokan nem hittek Gálné Dignisz Évában sem, aki első hölgyként aratott diadalt. Lehet, hogy érik a meglepetés és először kerül az elismerés egy badacsonyi fiatalemberhez… Hogy ki lesz a győztes, erre még 2015. december 4-ig várnunk kell, de addig is zajlanak az esrmények.

A jelölt borászok a már hagyományosnak számító „Borest a Bor Akadémián” rendezvényen mutatkoznak be boraikkal november 20-án a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A Boresten szabad borkóstolás, ízes, magyaros hideg falatkák, sajtok várják az érdeklődőket. A rendezvényre a Magyar Bor Akadémia honlapján lehet jegyet vásárolni. A megmérettetés második fordulójában a Magyar Bor Akadémia tagjai döntik el szavazással, hogy az hat jelölt közül ki nyerje el a borászok Kossuth-díját, vagyis az „Év Bortermelője Magyarországon 2015.” elismerő kitüntetést. A sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésre december 4-én kerül sor a Budavári Fortuna Étteremben.

Kategória Bor