Harmadik alkalommal mutatkozott be a Pannon Borrégió élmezőnye – A TOP 25 az Ybl Palotában

2010. augusztus 16. – Nyulasi Gábriel

Mi is az a TOP 25, és a Pannon Borrégió? A TOP 25 egy borverseny, amelyet immár 3. éve rendeznek meg. A borok a Pannon Borrégióból érkeztek, (Pécsi, Szekszárdi, Tolnai és Villányi borvidékek) ezúttal 20 pincészet készítette a 25 díjnyertes bort. A régió adottságainak megfelelően a nyertes nedűk megoszlása a következően alakult: 19 vörös-, 1 rozé- és 5 fehérbor. A győztes borok mezőnyéből Szekszárd kiemelkedett a több mint 40%-os dominanciájával.

A könnyed borok és a nehezebb nedűk rajongóin kívül, még az édes ízek kedvelőinek is jutott kóstolni való az Ybl palotában. A helyszín káprázatos volt, a neoreneszánsz épület, melynek mottója a hagyomány és a technológia, kiválóan szolgálta az elmélyült borkóstolást. Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó főszerkesztője összeállított egy kóstolási sorrendet, melyet egy darabig követtünk cikázva az asztalok között, aztán véletlenszerűen kortyoltuk a 25-ös listát. Sajtok és csokoládék kóstolása színesítette a rendezvényt, melyen mindenki élményekkel gazdagodva térhetett haza, és talán most már cizelláltabb képet is kialakíthatott a régió boros potenciáljáról.

A nyertes borok listája:

Agancsos Pincészet Villányi Capitalis Cabernet Franc 2006
Bodri Pincészet Szekszárdi Optimus QV 2007
Danubiana Tolnai Chardonnay 2009
Dúzsi Tamás Szekszárdi Cabernet Sauvignon Rosé 2009
Eszterbauer Borászat Szekszárdi Tivald Cabernet Sauvignon 2008
Günzer Tamás Pincészete Villányi Ördögárok Merlot Reserve 2007
Günzer Tamás Pincészete Villányi Pinot Noir Válogatás 2008
Hárs Pincészet Szajki Olaszrizling 2009
Heimann Családi Birtok Szekszárdi Barbár 2007
Heimann & Heumann Pannon Borrégió Kékfrankos 2008
Hetényi János Pincészete Szekszárdi Kadarka 2008
Hetényi János Pincészete Szekszárdi Kékfrankos 2009
Heumann Pincészet Villányi Cabernet Franc 2007
Lisicza Borház Pécsi Ében 2006
Matias Pincészet Pécsi Chardonnay 2008
Maul Pincészet Villányi ZS Cabernet Sauvignon 2007
Mészáros Pál Borház és Pince Szekszárdi Cabernet Sauvignon Reserve 2007
Mészáros Pál Borház és Pince Szekszárdi Merops 2007
Riczu Tamás Villányi Cabernet Franc 2008
Sauska Villányi Makár Chardonnay 2008
Sauska Cuvée 7 Siklós 2007
Szeleshát Szőlőbirtok Szekszárdi Nomád Merlot 2007
Takler Pince Szekszárdi Noir Gold Kékfrankos 2006
Vida Családi Borbirtok Szekszárdi La Vida Merlot 2007
Wekler Családi Pincészet Pécsi Cupido’s Ice Wine 2009

TOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl PalotábanTOP 25 az Ybl Palotában

Kategória Egyéb