Ezek lesznek 2016 legnagyobb boros eseményei

2015. december 30. – Az ihatóbb Magyarországért –

Még ki sem nyílt a pitypang és a bejgli morzsák is a szánk sarkában, de megírtuk. Összeállítottuk 2016 legnagyobb boros eseményeinek listáját. Évvégén ezzel a szép sorral kedveskedünk Olvasóinknak. Mert boros rendezvény az van bőven, csak győzzünk elmenni és újra és újra poharazni. Szóval vegyük elő a mobilokat vagy papírnaptárakat és véssük be a fontos dátumokat.

Természetesen mindent nem lehet, tehát egy ötvenes listába mindenki nem férhet bele. Ám igyekeztünk a Pest-Vidék ellentétet kiegyenlíteni, tehát a vidéki rendezvények 2/3-os többségben vannak. Kiterjesztettük a Kárpát-medencére a felsorolást, gondoltunk a határon túliakra, hiszen a magyar borkultúrának nincsenek határai… Nagyon örülünk, hogy ennyi rendezvényből lehet választani, ennyi helyen kortyolhatunk. Boldog Boros Új Évet kíván: Az ihatóbb Magyarországért!

J A N U Á R

Jégvirágtól Borvirágig

Monori Borút Egyesület szervezésében 2016 január 9-én a monori Strázsahegyen ismét kinyílnak a pinceajtók és forralt bor illata lengi be a Szent Orbán tér környékét.
Monor

2016. január 9.

*    *     *

Pincéről pincére – Variációk Vincére 2016
Villány

2016. január 23.

*    *     *

Szőlészet és Pincészet Szakkiállítás 2016.
Budapest

A Szőlészet és Pincészet technológiájának egyetlen hazai szakkiállítása a 2016-os szezon megkezdése előtt, januárban ismét bemutatkozási lehetőséget kínál az ágazat szereplőinek.

2016. január 27-30.

*    *     *

F E B R U Á R

Furmint Február Nagy Kóstoló
Budapest

2016 februárjában már hetedik alkalommal állnak csatasorba a furmintok, hogy meghódítsák a borbarátokat.

2016. február 4.

*    *     *

Borjour Magnum
Budapest

Az ország egyik legnagyobb beltéri borkóstolóprogramja a Borjour szervezésében, amely 2016-ban már 2 napon át tart, 200 borászati és gasztronómiai kiállító részvételével.

2016. február 12-13.

*    *     *

M Á R C I U S

Borjog és Bormarketing Konferencia
Budapest

Majd ha a jognak asztalánál mindenki egyformán foglalhat helyet. De a jó bornak nem csak cégér kell, hanem még annyi minden. Van egyáltalán itthon hatékony bormarketing? Lehet, hogy idén 2016-ban választ kapunk…

2016. március 3.

*    *     *
VinCE Budapest Wine Show
Budapest

Aki már járt VinCE Budapest mesterkurzuson, az újra el fog jönni, mert tudja, milyen felejthetetlen élmény egy nagy hírű előadó kalauzolásával végigkóstolni egy briliáns borsort!

2016. március 3-5.

*    *     *

Tokaj Grand Nagykóstoló 2016
Budapest

Tokaj nemzetközileg a legismertebb, hazánkban pedig az egyik legkedveltebb borvidékünk. Igazi nagy kóstolóra való téma, mert megérdemli és mi megérdemeljük.

2016. március 19.

*    *     *

Nyitott pincék Hajós 2016
Hajós

Tavaszi Pincenyitogató a Hajósi Pincefaluban! A pincefalu a Hajós-Bajai borvidék gyöngyszeme, ahol különálló, 1200 borospincében csupán a borok laknak. Induljon a nedvkeringés!

2016. március 19-20.

*    *     *

Á P R I L I S

Kékfrankos Most – Nagy Kékfrankos Kóstoló 2016
Budapest

A kékfrankos hazánk legelterjedtebb kékszőlő fajtája, amely lassan kitör a ráaggatott savas, vékonyka jelzők gettójából.

2016. április 23.

*    *     *

M Á J U S

Borflashmob 2016
Budapest

Az ihatóbb Magyarországért csapata, ahogy azt már évről-évre megszokhattuk, kiáll a tudatos borfogyasztás mellett. Várjuk a borrajongókat a budapesti helyszínünkre, hogy együtt emeljük fel a poharunkat a magyar borkultúráért!

2016. május

*    *     *

Bátorkeszi Borfesztivál 2016
Bátorkeszi

Szeretettel várnak mindenkit a Bátorkeszi Borfesztiválra! Bátorkeszi Komáromtól 27 km-re északkeletre, a 270 m-ig (Erdőhát) magasodó Bátorkeszi-dombság déli lábánál, a Fényes-patak partján fekszik. Lehet, hogy lesz Kispál is?

2016. május 6-7.

*    *     *

Bortavasz Dél-Burgenlandban
Burgenland

Kesergünk a magyar bormarketingen, tessék elmenni és megnézni, hogy miben jók a sógorok. Ezen a hétvégén Burgenland legkisebb borvidékének jellegzetes regionális borait kóstolhatja meg az érdeklődő, kilátással a virágzó szőlőskertekre. Az ellenálló Uhudlert is kortoylhatod a színes programok keretében…

2016. május

*    *     *

Borvidék Félmaraton 2016
Szekszárd

A Borvidék Félmaraton versenyt 2016-ben immáron hetedik alkalommal május 7-én, szombaton rendezik meg Szekszárd utcáin illetve a hozzá tartozó borvidék dűlői között.

2016. május 7.

*    *     *

Rosalia, az ország legnagyobb rozéfesztiválja
Budapest

Óriási rozébuli! Hihetetlen népszerűségre tett szert, reméljük, hogy 2016-ban a Sillereket is jobban kiemelik, mert megérdemlik.

2016. május 6-8.

*    *     *

Gourmet fesztivál
Budapest

2016. május 12-15.

*    *     *

Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozója
Budatétény

2016. május

*    *     *

Szegedi Borfesztivál
Szeged

2016. május 13-22.

*    *     *

Avasi Borangolás
Miskolc

A miskolci bor fogalom volt és a megélhetés fontos részét jelentette a városban a XIX. század végéig.” Európában egyedülálló módon Miskolc város szívében, az Avas északi oldalában több, mint 800 pince és borház található, a város társadalmi életében nagy szerepet játszottak a pincék mint a vendéglátás sajátos társasági színterei.

2016. május

*    *     *

Nemzeti Bor Maraton
Magyarország

Ez a 2015-ös év mérlege: Közel 9.000 futó résztvevő, 103 település, 11 kiemelt napi helyszín és

azok színes programjai, melyekre több mint 20.000 ember volt kíváncsi, és egy világrekord. A világ leghosszabb maratonváltó világrekordja. 257 óra és 5 perc folyamatos futás, 2581 km-en, Magyarország mind a 22 borvidékén. 2016-ban még nagyobbat, még többen szeretnének futni!

2016. május 13-22.

*    *     *

J Ú N I U S

IX. Országos Siller Fesztivál 2016
Paks

A sillert újra fel kell emelni! Budapesten több mint 40 italmérésben lehetett kapni a mindennapok italát, a Paksi Sillert! Paks nemcsak az atom városa, hanem a boré is, jó lenne ezt már a fejekben elrendezni.

2016. június

*    *     *

Kéknyelű Virágzás Ünnepe 2016
Badacsony

A Kéknyelú ünnepe 2 in 1  összekapcsolódik a Bortriatlon második állomásával. Csodálatos szőlő a Kéknyelű, az urak szőlője elegánsan, madárkásan, de finoman terem!

2016. június 4-5.

*    *     *

Balatoni Hal- és Borünnep
Balatonfüred

2016. június 23-26.

*    *     *

Vinagora Borgála
Budapest

2016. június 25.

*    *     *

Fröccsözön 2016 Hajós
Hajós

A VINTEGRO Pinceszövetség negyedik alkalommal rendezi meg a Fröccsözönt június 25-én, mert a fröccsnek ünneplés jár! Miért? Mert szeretjük, mert frissítő, és mert olyan gyönyörűen táncolnak a buborékok…

2016. június 25.

*    *     *

I. Motoros Borok Útja Rally
Magyarország

2016. június

*    *     *

II. Magyar Bor és Pezsgő Napja, valamint Koccintás 2016.
Magyarország

2016. június 25.

*    *     *

J Ú L I U S

A XX. Egri Bikavér Ünnep
Eger

A 19 éves múltra visszatekintő borfesztivál, az Egri borvidék kiemelt borturisztikai és borgasztronómiai eseménye, az egri Érsekkert ősfákkal benőtt, romantikus parkjában. A rendezvényen az Egri Bikavér fehér párja, az új egri márka, az Egri Csillag, valamint az egri rozé borok is bemutatkoznak. Számtalan program mellett kézművesek vására, két színpadon sokszínű zenei produkciók szórakoztatják vendégeinket.

2016. július 7-10.

*    *     *

Kürti Borfesztivál
Kürt

Nyitott kapukkal várják vissza jövőre is a Szabad Kürti Borköztársaság idei 9000 polgárát és minden további kedves idevágyó látogatót 2016. július 22-23-án a Kürti Borfesztiválra.

2016. július 22-23.

*    *     *

Badacsonyi Borhetek 2016
Badacsony

Csattanjon az ásványos bor az ajkunkon, nézzünk bele a vulkáni bugyrok mélyére több hétig a festői Badacsonyban!

2016. július 15-31.

*    *     *

A U G U S Z T U S

Debreceni Borkarnevál 2016 Debreceni Bor- és Jazznapok
Debrecen

Az előző évtizedek két talán legizgalmasabb nyári szabadtéri programját vonták össze 2015-ben a Békás-tónál. A legrégebbi folyamatosan működő hazai jazzfesztivál és az Észak-Alföld legrangosabbja..

2016. augusztus 4-7.

*    *     *

Bor, Mámor, Bénye
Erdőbénye

2016. augusztus 12-14.

*    *     *

XIII. Tolcsvay Borfesztivál
Tolcsva

2016. augusztus

*    *     *

Magyar Borok Útja Rallye 2016
Magyarországon

2016. augusztus 26-28.

*    *     *

Interetno Borfesztivál
Szabadka

2016. augusztus

*    *     *

Győri Bornapok 2016.
Győr

2016. augusztus

*    *     *

S Z E P T E M B E R

Zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték 2016
Zalaegerszeg

Új néven kerül megrendezésre a már jól ismert Belvárosi Szüret és Zalai Teríték, Bor- és Gasztrofesztivál Zalaegerszegen; Zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték! Érezzük…

2016. szeptember 2-4.

*    *     *

25. Budavári Borfesztivál
Budapest

A borfesztiválok ősanyja, a legnagyobbika már sokadszorra a Királynő. Kérdés, hogy mennyire tudja megállítani a lemorzsolódást. Nem könnyű már 25 éve toppon lenni… Mert bár nagyon szeretjük, de látjuk, hogy egy kicsit ráfér a frissítés.

2016. szeptember 8-11.

*    *     *

Budafoki Borfesztivál
Budafok

2016. szeptember

*    *     *

Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál 2016
Egerszólát

XIX. alkalommal kerül megrendezésre, a ma már országos hírnevű, Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál. Rendezvényük célja összetett: a gasztronómiai, borászati és kulturális hagyományőrzés.

2016. szeptember 3.

*    *     *

Mádi Furmint Ünnep
Mád

2016. szeptember

*    *     *

Szekszárdi Szüreti Napok
Szekszárd

A Szekszárdi Szüreti Napok az év legnagyobb eseménye, igazi összművészeti fesztivál. Minden évben szeptember harmadik hétvégéjén zajlik. A szüretelés hagyományát megőrizve, értékként a bor és kultúra nemes kapcsolatát ápolva rendezzük meg a fesztivált.

2016. szeptember 15-18.

*    *     *

Ménes-Magyarádi Borfesztivál
Arad megye

VIII. alkalommal szervezi meg az Arad megyei önkormányzat a Ménes–Magyarádi Borfesztivált.„Szeretnénk újjáéleszteni Arad megye borvidékét, ebbe saját és európai pénzeket is fektetünk” – mondta az elnök.(erdely.ma)

2016. szeptember

*    *     *

O K T Ó B E R

Villányi Vörösbor Fesztivál
Villány

Ha Villány, akkor vörösbor, nem kérdés ez kérem. És Villányban nem véletlenül mindig az élen járnak, borturizmusban, összefogásban ahogy kell.

2016. szeptember 30- október 2.

*    *     *

Móri Bornapok 2016
Mór

2016. október

*    *     *

Nagy Olaszrizling Kóstoló
Budapest

Kitör a Nagy Októberi Olaszrizling borkóstoló. Az olaszrizling hazánk egyik legjelentősebb fajtája, hiszen a majdnem a legnagyobb területen termelik nálunk.

2016. október 8.

*    *     *

N O V E M B E R

VI. Márton napi Borfesztivál Gellért
Budapest

Márton napi libás vigadalom, profi programok, gasztro és a központban az új bor, mely Márton napján jön el.

2016. november

*    *     *

Bordó Blend – Nagy Bordói Kóstoló 2016
Budapest

A Nagy Bordói Kóstoló a Corinthia Budapest Hotelben lesz. Hazánkban a vörösborok kedveltsége megelőzi mind a fehér-, mind a rozé- borokét…

*    *     *

D E C E M B E R

Egri Borszalon
Eger

Egerben tudnak szórakozni, az úri közönség mindig beöltözik egy bizonyos kornak, stílusnak megfelelően és közben folyik az Egri Csillag és Bikavér.

2016. december

*    *     *

Vörös Balaton
Csopak

Ki mondta, hogy a Balatonnál nincs jó bor? Jól van, aki jelentkezett az leülhet, egyes! Bizony a Balaton vörösben is kiváló – tudja és tudja, és most már másodszor fogja megmutatni ezt nekünk!

2016. december
(Ha tetszett a post, és érdekelnek a magyar borok, és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )