Díjátadó Gálaebéd az Év Bortermelője (2015) tiszteletére!

2016. január 15. – Az ihatóbb Magyarországért –

Szöllősi Mihály jött, látott és győzött. Ő lett az Év Bortermelője 2015-ben a Neszmélyi borvidékről, ez történt decemberben. Akkor nem lehetett elérni a borait sok helyen, mára ott vannak a polcon a friss 2015-ös tételek. Tehát megvolt a kihirdetés és az igazi ünneplés most lesz 2016. február 7-én a Corinthia Hotel Budapest Báltermében. Részletek cikkünkben…

Az Év Bortermelője díj idén is ünnepélyes keretek között kerül átadásra. Ebben az évben is pazar gálaebéddel és elegáns programmal teszi a Magyar Bor Akadémia emlékezetessé ezt a napot a vendégek és a díjazott borász kollégák számára. Az ünnepi program során a korábbi évekhez hasonlóan az ebéd megálmodásában és elkészítésében a hazai gasztronómia kiemelkedő személyiségei vállalták a közreműködést, melynek köszönhetően különleges ételkínálat várja a vendégeket. Ez alkalomból a Magyar Bor Akadémia szívesen lát minden érdeklődőt a magyar borkultúra és gasztronómia e jeles ünnepnapján.

Időpont: 2016. február 7-én, vasárnap 12.00 óra

Helyszín: a Corinthia Hotel Budapest Báltermében és Valletta különtermében (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.) Örömteli hír, hogy nagy valószínűséggel idén is rendezvényünk díszvendége lesz Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

Jegyeket – korlátozott számban – a Magyar Bor Akadémia irodájától ideklikkelve! lehet igényelni. A belépő ára: 38 100,- Ft / Fő (30000,- Ft + 27% Áfa)

RÖVID PROGRAM

A rendezvény a szálló Báltermében állófogadással kezdődik, ahol vendégeink koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhetik a verseny döntőjében szereplő 6 borász remek borait. A díj ünnepélyes átadására is itt kerül sor. A Himnusz elhangzása után MBA elnöki köszöntő, majd laudáció, végül az oklevél kerül átadásra.

Az ültetett formában bonyolított ebéd négy fogása az „Év Bortermelője” boraira komponálva, a korábbi évekhez hasonlóan a hazai gasztronómia kiemelkedő személyiségei közreműködésével készül, melynek köszönhetően gazdag ételkínálat várja a vendégeket. Az ízek mestereinek felkértük: Bolyki Péter executive chef, Corinthia Hotel Budapest; Endrédi Zoltán chef, Márga Bisztró, Csopak; Fehér Gábor tulajdonos, chef, ESCA Studio Restaurant, Budapest; Gottwald Szilárd chef, Gottwald Hotel,

Tata; Ruga Endre chef, Natura Hill Étterem, Zebegény; Ványi László executive chef, Thermal Hotel Visegrád elismert szakembereket.

Az ebéd ételsorából a desszertek és sajtok a Bálteremben kerülnek felszolgálásra, ahol újból lehetőség nyílik némi kellemes, kötetlen beszélgetésre, valamint a korábbi Év Bortermelője címet kiérdemelt kollégák nagyszerű borainak ízlelgetésére.  A fellépőket bemutatja, a házigazda és a műsorvezető tisztét betölti: Lukács Sándor

Jászai Mari- és Prima Primissima-díjas színművész, a Magyar Bor Akadémia tagja, és dr. Csizmadia András gasztrofilozófus, a Magyar Bor Akadémia tagja.

Reméljük, sikerül színvonalas gasztronómiai élményben részesítenünk kedves vendégeinket és kellemesen töltenünk a magyar borkultúra 2016. évi első ünnepét.

A Gálaebéden az ültetés 10 fős kerek, társasági asztaloknál történik.

További információk és részletek a gálaebédről: www.magyarborakademia.hu