Borbély Tamás legyen az Év Bortermelője!

Megvannak az új jelöltek 2020-ra, mi is leszavaztunk…

 

Spártaiak! (300-nál is többen szavaztak)

Az idén háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef, vagy az ágazathoz más módon kötődő jelölő szavazott az Év Bortermelője díjra jelölés kapcsán, ma vált nyilvánossá az az ötös, akikből a Magyar Bor Akadémia tagjai kiválasztják az idei nyertest.

évbor

Éppen a 2012-es esztendőben volt…

„Az új bekerülő Vida Péter helyére: Borbély Tamás, az ifjú titán, a második generáció, és az új borvidék jelöltje, hiszen Badacsonyra sosem esett a választás. Az ő rajt-cél győzelmére fogadnának a legkevesebben…” Ezt írtuk 2012-ben (akkori cikkünk klikk ide!) Az Isten áldja meg a Magyar Borakadémiát! Most már csakis Borbély Tamás lehet az befutó! Már kilenc éve, hogy ott áll a kapuban és csak nem kapja meg a díjat. Hiszen a 2012-ben a döntőbe kerültek közül már mindenki megkoronáztatott: Áts Károly (2012), Borbély Tamás, Dúzsi Tamás (2014), Gálné Dignisz Éva (2013), Heimann Zoltán (ő a kakukktojás, mert 2014-ben kilépett a döntőből). Sőt, azóta még öt borász lett Év Bortermelője, akik Borbély Tamás után kerültek a döntőbe:

2015 Szöllősi Mihály (Neszmélyi borvidék)
2016 Mészáros Pál (Szekszárdi borvidék)
2017 Szőke Mátyás (Mátrai borvidék)
2018 Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék)
2019 Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék )

Most már csakis Borbély Tamás lehet az befutó! 

Megismételjük, Badacsonyból még senki sem lett a díj birtokosa! Minden tiszteletünk a többi jelölté, de most már Borbély Tamásnak kell jönnie. Mi Őt várjuk! Hajrá Borbély Tamás! Hajrá Badacsony!

Borbély Tamás 2012
Borbély Tamás 2012

Nemes versengéssel…
Az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak legjobbjai között, míg egy jelöltet – a hagyományoknak megfelelően – a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg. A sokszor csak néhány jelölésen múló nemes versengés alapján végül idén ez az öt kiváló borász várhatja majd a végső szavazást az Év Bortermelője cím sorsáról 2020-ban:

Az ötösfogat

Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)
Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Ipacs-Szabó István (Villányi borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Nyúlné Dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

Borbély Tamás családi körben 2018-ban
Borbély Tamás családi körben 2018-ban

Pandémiás helyzetnek megfelelően.
Az idei évben a pandémiás helyzetre tekintettel elmarad a jelölteknek bemutatkozási lehetőséget nyújtó Borest a Bor Akadémián rendezvény. A bemutatkozás igy online csatornákon a jelöltek kisfilmjeivel fog majd megtörténni, de mindenkit bíztatunk, hogy boraikon keresztül is ismerkedjenek az idei díjra esélyes borászokkal.

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2020-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A győztest 2020. december 4-én, sajtótájékoztató keretében hirdeti ki az Akadémia.

Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )