Bencze Pisti kóstoló a VinoPiano Borbárban

A Borozz a Borász sorozatban, a Vinopiano Borbárban remek folytatás volt Bencze Pistivel borozni, a Szent György-hegyről.

Szabó Alexa írása és Pál Dóra Fotó fényképek

Bencze Pistiről röviden…

Amit Pistiről érdemes tudni: Debrecenben nőtt fel, ahol az első igazi kapcsolódása a borral a család saját szőlőjében történt. A házuk mellett pár sor menoir szőlő volt telepítve, itt tanult meg a felmenőitől metszeni is. Majd teltek az évek, és az IT világában kötött ki. Azonban volt egy itáliai utazás, amely mindent megváltoztatott. Egy évet töltött kint Firenzében, ahol a gasztronómia óriási hatással volt rá. Az olasz életstílus, az ételek, és természetesen a borok is. Akkoriban már elkezdett borkóstolókra járni egyre sűrűbben. Aztán hamarosan azon kapta magát, hogy több borkóstolóra jár, mint IT konferenciára. 

A rendezvényen készült további képek itt találhatóak!

Pál Dóra Fotó
Pál Dóra Fotó

IT után jött a bor…

Amikor hazaköltözött, és kisvártatva beleszeretett Szászi Endre boraiba. Édesapja biztatására döntött úgy, hogy szőlőterületet vásárol és nem is volt kérdés, hogy hol: A Szent György-hegyen. 2011. novemberében felhagyott szoftverfejlesztői életével, váltott és a bornak szentelte magát. Hobbiként indult csak, első körben harmad hektárral, de maximum egy hektárnál meg is szeretett volna állni. 2012-ben, mikor elkezdte a borászkodást Szászi Endre segítségével hozta meg a döntéseket mind a szőlőben, mind a borkészítés során. Következő évben azonban 80%-ban már maga döntött mindenről. 

egy hektárból húsz lett…

Hamarosan le is költözött Szent György-hegyre, és mivel a Szeremley birtoknak volt egy eladó 7,5 hektár területe azonnal le is csapott rá. Utána pedig már nem volt megállás. Még egy „kisebb” 10 hektár is hozzácsatolódott az eddigi területekhez. Pinot noir, kék és piros bakatorral beültetve. Így hirtelen 1 hektárról 20-ra nőtt a terület nagysága. A legnagyobb gondot azonban a pince hiánya jelentette… 2013-as év a pincekeresésről szólt, illetve az első nagy évjáratról. 

Pál Dóra Fotó
Pál Dóra Fotó

Összesen 7 igazán szép tételt kóstolhattunk, ezek közül a számomra legkedvesebbeket osztom meg veletek.

Aries 2017, Rajnai rizling. Öreg tőkékről szüretelt bor. Elsőre szippantva érezhető némi zártság, ám miután kiszellőzik már más arcát mutatja. Maradék cukorban nem szenved hiányt, amforából lett letöltve. Viszont ezzel vigyázni kell, mert maradék cukorral nehezebb a bort stabilan tartani. Kis szén-dioxid, ami van benne, az az almasav bontásból maradt. Mint egyik boránál sem, így itt sem adott hozzá ként. Ízében érett füge, fehér virágok és mineralitás váltják egymást. A nevét pedig onnan kapta, mikor a Hold a Kos csillagkép alatt állt, akkor lett szüretelve a szőlő. 

Mi az a natúr bor?

Pisti elmesélte nekünk, hogy számára a natúr bor mit is jelent: olyan élő bor, amely legalább organikus, de inkább biodinamikus művelésű. A szőlész-borász, ha lehet egy és ugyanazon személy legyen, legfeljebb egy családból származzon mindkét fő. Certifikált, saját szőlőből készüljön a bor. Ne vegyünk el semmit a borból készítés során. Nincs szűrés és derítés. Nem tartalmaz ként, vagy maximum 30 mg/l-t, de azt is csak palackozás előtt hozzáadva. Ugyanis a kén a korai öregedésért is felel. Pisti szerint a bor kén nélkül sokkal expresszívebb. Ekkor jön ki a termőhely jellege. Mert ha lenne benne kén, az megváltoztatná a szerkezetét, uniformizálná. Számára már csak ez az egy út maradt, nincs kén! Már 2 éve ebben a szellemiségben készülnek a Bencze borok…

Pál Dóra Fotó
Pál Dóra Fotó

Rózsakő 2018. Különleges fajta, amely a Kéknyelű és Budai fajták keresztezéséből származó hibrid. 2014-ben telepítette Pisti. Sajnos nem annyira bírja a gyűrődést, nagyon sokat szenved az ültetvényben. Bár amennyit szenved, annyira megéri megkóstolni! Ez a Badacsony egzotikus fajtája. A 2/3 része egész fürtösen, míg 1/3-a kádakban karbonikus macerációval készült. Három hét után lett lepréselve, addig flor alatt volt. Hordóba került 14 hónapra, majd acéltartályba. Természetesen zéró kénnel. Nagyon savanyúcukorkás íze van, picit ecetesbe hajlóan, de pont tökéletes mennyiségben. Időt engedve neki fűszeres, petrezselymes ízvilággá alakul át.

A rendezvényen készült további képek itt találhatóak!

A szőlő és az ember igazi kapcsolata

2017 óta Pisti is része akar lenni a bor formálódásának. Így például a préselést maga végzi. Először lábbal, majd kézzel. Mindig rétegenként tapossa a hideg szőlőt. Szépen lassan utántölti, majd újra tapossa egészen addig, amíg meg nem telik a prés. 2018-tól már szivattyút sem használ, esetleg nagyobb edényeket, vödröket az átemeléshez. Amikor elkezdte a borászkodást nagyon sok gépet vásárolt. Mára azonban az egyetlen gép, amit megtartott, az a pneumatikus prés. A szőlőben kézi bogyózást alkalmaznak, mert szerinte a legjobb minőség eléréséhez emberi kézre van szükség. Fontos, hogy minél több érzékszervünkkel kapcsolatba lépjünk a borral. Az ember tartózkodjon a lehető legtöbbet a szőlőben, hogy az embert körülvevő energiákat fel tudja venni a szőlő. 

Pál Dóra Fotó
Pál Dóra Fotó

Utolsó borunk pedig Atlas, Pinot noir volt, szintén 2018-ból. Ezt a szőlőt úgy 180 méteres magasságból szüretelték, kevesebb tőketerheléssel. Erjesztési technológiája különleges és a hamburger névre hallgat. Amely azt jelenti, hogy egy réteg lebogyózott, majd egészfürtös, végül még egy réteg lebogyózott rész kerül az erjedő edénybe. Az erjedés folyamata itt egészen 10 napig tartott, ezután 2500 literes osztrák hordóba került át egy évre. Színében sötétvörös, barnás árnyalatú villanásokkal. Ízében ribizlis, meggyes vonalak és cédrusfa lelhetők fel benne. 

Borok, amelyeket még kóstoltunk az est folyamán:

Chenin Blanc Pét-Nat 2018; Chenin Blanc 2018; Rajnai Rizling 2018; Pinot noir 2018

vnpn

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )