Badacsony New Yorkban 2014 – Borvidék a térképen!

2014. április 4. – Az ihatóbb Magyarországért

A Balaton a magyar néplélekben egy nagyon mélyen gyökeredző élmény. Amikor tényleg csak ez lehetett a tengerérzés. Messzire szállt a strandokon sült hekk, a lángos illata, egyszerű volt az út menti guggolós borkínálat. Aztán telente megfagyott minden a legvidámabb barakk legvidámabb taván. Így ment ez jó darabig az átkos után is. Mára a helyzet megváltozott, ahogy Istvándy Gergely fogalmazott a badacsonyi borrégió felébredt álmából.


Kattints ide a rendezvényen és Badacsony látnivalóiról készült többi képért! (68kép)
Budapesten már bejáratott program, hogy évente egyszer megtartják a badacsonyi borok seregszemléjét, a Badacsony New Yorkban rendezvényt. Már nem is kell neki különösebb hírverés, hiszen kiéhezve várják a borrajongók.

Sajnos idén nem kerültünk fel a támogatók listájára, amit kissé furcsállottunk mivel több éve kiemelten harangoztuk be, illetve tudósítottunk az eseményről.

Mindig van egy apropó: volt már közös olaszrizling, hol pedig a szürke árnyalata, vagyis a szürkebarátok kerültek a fókuszba. Idén pedig a kéknyelűkre lett kihegyezve az esemény, immár 31 pincészet borait lehetett megkóstolni.

A rendezvényen rekordszámú Kéknyelűt lehetett kóstolni, amelyről Szőke Barna, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet borászati vezetőjének előadásából azt is megtudtuk, hogy kivételes élvezeti értékén túl, a borok között is kiemelkedően magas, emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatású vegyületeket tartalmaz.

Szerveződnek, szerveződnek

Volt már Badacsonyi Kör és VSOP több neves borászat együttműködésével és nemrég az egész tavi régiót lefedő Balatoni Kör is megalakult.

Tavaly beszámoltunk a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület és a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága által szervezett tanulmányút két állomásáról ( cikkeink elérhetőek itt: Hotel Bonvino és az Istvándy Pince), most megemlítjük a többi stációt is, mivel e pontok többsége benne van a TOP 15 turisztikai attrakcióban.

TOP 15 turisztikai attrakció a Badacsony régióban:

– Badacsonyi halderelye, mint új ételkülönlegesség

– Badacsonyörsi arborétum

– Borbarangolásos borestek

– Bortriatlon rendezvénysorozat

– Hagyományos családi pincék és új, modern borászatok

– Káptalantóti piac helyi finomságokkal

– Megújult nyári Bor7

– Nordic walking

– Régiós buszjárat (járja be az egész régiót kényelmesen)

– Salföldi Nemzeti Park őshonos állatbemutatója

– Szigligeti Várjátékok

– Tanúhegyek teljesítménytúrái

– Új badacsonyi kilátó

– Új vallási zarándokhelyek és felújított szőlőhegyi kápolnák

– Új wellness szállodák és panziók

A Hotel Bonvino a festői borvidéken, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén, Badacsony központjában található. Legyen a vendégünk és fedezze fel velünk a környék és az egyedi hangulatú szálloda által kínált élményeket egész évben! Szól a felhívás a környékre látogatókhoz, ki kell próbálni a Wine & Spa szolgáltatásokat.

Hegyi taxikkal a Badacsony-hegyre autókázhatunk, a  Szegedy Róza Ház Irodalmi és Bormúzeumban a tárlat megtekintése után akár ürmösbort is kóstolhatunk. Az 1795-ben épült paraszt-barokk stílusú Szegedy-ház megjelenésében, elhelyezkedésében a legjobban érzékelteti azt a hangulatot, életérzést, ami Badacsony romantikájának legfőbb jellemzője.

Megnézhetjük, megízlelhetjük a Laposa Birtokot, ahonnan a kilátás is kiváló. A Laposa Birtok központja a Badacsony-hegy déli oldalán, a régi Bogyai úri birtokon található. Dr. Laposa József és felesége, a badacsonyi születésű Nóra a Balaton-felvidék szerelmesei, első földjeiket 1990-ben vásárolták meg.
Kattints ide a rendezvényen és Badacsony látnivalóiról készült többi képért! (68kép)

Borból sosem elég, hiszen a badacsonyi romantikus érzet minden cseppjében ott van, és az ismerkedést az érzéssel folytathatjuk az igazán ódon pincehangulatot árasztó Imre Borpincében.

Magyar tengerre: nemcsak mártózni lehet benne, hanem közlekedni, vagyis sétahajózás a badacsonyi hajókikötőből Szigligetre például.

Szigligeten vár a Vár, ahol rendszeresek a Várjátékok is. Ha vége a lovagi küzdelmeknek, akkor jólesik a vacsora korabeli ételekkel (középkor). Immáron 750 éves múltra tekint vissza Magyarország egyik leglátogatottabb és méltán népszerű vára, a Szigligeti vár, a Balaton északi partján. A szigligeti vár egyike azon kevés várainknak, amely a török időkben sohasem hordozta tornyain az oszmán felségjelvényeket. Derék katonái megőrizték függetlenségét 150 éven keresztül.

Ismerkedni kell tovább a badacsonyi borvidékkel, csak hiteles forrásból a Borbély Családi Pincészetben, a hidegtáljuk is fantasztikus. A Borbély Családi Pincészetet régi családi hagyományú szőlőtermesztésre és borkészítésre épülve, apáról fiúra szállva alapították újjá 1996-ban. Ma már a 18 ha termő szőlőterületükön széles fajtaválasztékú, kiváló minőségű szőlőből saját feldolgozással készítik egyedi ízvilágú boraikat.

Benézhetünk az Egry József Emlékmúzeumba, a híres festő az egyetemes festészet történetéből Turner szellemi rokona, a magyar tájképfestészetben expresszív látványfestészete Szőnyi István, Bernáth Aurél és más posztnagybányai művészek szemléletével, látásmódjával rokonítható.

A kulturális élmények után a természet lágy ölén egy nyugtató séta a Folly Arborétumban igazán felüdít és még jó bort is készítenek ott.  Amikor az arborétumot szeretnénk bemutatni, mindig olyan szavak jutnak eszünkbe, mint a béke, nyugalom, madárcsicsergés, a kabócák zenéje… mindez méltóságteljes, bölcs örökzöldek ölelésében.

Salföld Majorról: Salföld a Káli-medence Balaton felé nyíló kapujában a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében helyezkedik el, jelentős geológiai, botanikai és népi építészeti emlékekkel. A Nemzeti Park Igazgatóság a falu határában alakította ki a Majort, ahol őshonos magyar háziállatfajtákat, rackajuhot, bivalyt, szürke marhát, baromfit, pásztorkutyákat és lovakat mutat be.

Sétakocsikázás a Pálos kolostorromhoz az erdőn keresztül szintén teljesen kikapcsol, érdemes akkor menni, amikor már szépek a fák. A Balaton-felvidék hegycsoportjának nyugati záró tömbje az Örsi-hegy, ennek keleti oldalában, az erdős hegygerinc mögött, a Klastrom-völgy fölé emelkedő erdős dombocskán állanak a kolostor romjai, amelyek Salföld falu határában, déli irányban találhatók, Ábrahámhegytől légvonalban körülbelül 2,5 km-re.


Kattints ide a rendezvényen és Badacsony látnivalóiról készült többi képért! (68kép)
Ebédeljünk meg helyi alapanyagokból az Istvándy Pincészetben, ahol a terasz már éledezik téli álmából és újra fogad Istvándy Csilla vezényletével az igazi élménykonyha. Itt kérem szépen közel kerülhetünk egy étkezés után a harmóniához…

A Badacsonyi Pálinkaházba is betérhetünk egy pár jó kupicára. Pálinkaműhelyünk fiatal ugyan, de a reneszánsz éppen a megújulásról, az ízek, érzések, érzelmek újjászületéséről és tökéletes harmóniájáról szól.

Ez csak egy ízelítő volt, a top pontok mellett természetesen rengeteg egyéb látni- élvezni való van.  A badacsonyi turisztikai csomópontok összegyűjtése és bemutatása is azt a célt szolgálja, hogy tudjunk róla, a Balaton körül nem áll meg az élet, ha hideg a víz és borús az idő.

A borturizmus önmagában nem tud létezni, a pincék mellé kellenek a szálláshelyek, éttermek és még sok-sok tényező. A Balatoni Kör ( cikkünk az alakulásról: itt! ) alapelvei is ezt hirdetik: négy évszakos szezonalitást, általános életminőség javítást a tó körül, jövőkép és stratégia kidolgozását mindezek érdekében. Az alapok jók és a célok nemesek, bízzunk a sikerben!

(Ha tetszett a post, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon ITT )

Kategória Egyéb