2013. július 3.- Nyulasi Gábriel István
Előfordul hol gyakrabban, hol ritkábban, hogy van, amiről nehéz írni, kemény munka szavakba önteni az eseményt. A szerencsésebb eset az, hogyha ez nem azért van, mert annyira rossz érzetek kínoztak, hanem ellenkezőleg, egyszerűen a jóérzés hullámai elborítják az embert még utólag is. Ez történt egy korai nyári délutánon az Istvándy birtokon… Köszönet érte Nekik, és az egész Badacsonyi újságírói tanulmányút szervezőinek, többek között a Badacsonytomaj Tourinform Iroda, Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület tagjainak.
Kattints ide a eseményen készült többi képért!
Badacsonyi újságírói tanulmányút, komolyan hangzik és az is, bizony 2 nap alatt szinte kéthétre elegendő élmény zúdult ránk. Egyesek szerint ez afféle könnyed túrázgatás, hiszen pincéről pincére járkálunk, visznek mindenhová és csak annyi a dolgunk, hogy tartsuk a poharat. Bizony nem olyan egyszerű ez, az agy, a lélek, a szív, és nem utolsósorban a máj kemény munkát végez. Lehet utánunk csinálni, ki lehet próbálni, (pl. helyszín: egy kistérségi borverseny nem annyira frekventált borvidékén) bemelegítésnek egy harmincboros vakkóstoló százas pontrendszerben…
Na, de térjünk vissza a tanulmányútra, a Badacsony bazaltos régióiba és ott is a második napon közvetlenül a Salföldi Majorból való megérkezésünkhöz. Kanyargós utacska visz fel az Istvándy birtokra, egy muskátlival pompázó virágállvány az út közepén súgja halkan a gépesített vándornak, hogy ne tovább, hagyd itt a kocsidat jobb lesz gyalogszerrel. Gondosan ápolt pázsit, szellős, emberi léptékű kedves épületek, és a részletek amelyek, mint gomb a kabáthoz hozzákapcsolódnak egy terület gasztro-boros terroir-jához.
Ebben minden benne van, a borok, az ételek, a szódás üvegek az asztalon, szőlőlével és jéggel várakozva, az illemhely apró porcelánjai, a kutyák a pad alatt, a pincérnő mosolya, az utánozhatatlan panoráma, a feketekávé, a pázsit érintése, a rózsák pirosa, a szőlők zöldje, a Balaton kékje, az egész hely magával ragadó, felemelő atmoszférája.
Lepakolt a kompánia, mindenki elfoglalta a helyét a teraszon, valóban a Balaton egyik legpompásabb kilátásával. És jött a borász…
Istvándy Gergő nyugodtan beszélt, és milyen jól teszi ezt. Nincs egy felesleges szava sem, de mindent elmondott. A célokat, az irányt, a fejlődést, a sok-sok munkát. A saját kinevelésű személyzetet, az ásványvizet mely a birtok alól tör fel és a kékkútiéval megegyező paraméterekkel rendelkezik. A mangalicák tenyésztéséről is szót ejtett, melyek fontos részét képezik a birtok gasztronómiájának, és az aznapi menü gerincét is alkották. Szóval minden megvan, hogy ez az oázis a Balaton-felvidéken naggyá legyen. Egy kis elmélkedés meg is indult, hogy vajon milyen karmával rendelkezik az, ki ilyen kincseket kap az élettől és tud is élni vele…
Lazán a Lazával kezdtük a borsort, mellé egy kis Vegyes ízelítőt csipkedtünk: házi vegyes sajtok, kolbász, sonka kenyérkockák, dió volt bőven a tányéron.
Majd az asztalon megjelent Kemencés mangalica sült: Mangalica tarja, héjában sült burgonyával és dinsztelt káposztával. A mangalica természetesen a birtokról, jó szaftosan, pont a legoptimálisabb állapotra sütve, befűszerezve, fokhagymásan. Rétestésztában a dinsztelt vöröskáposzta, a burgonyára kis kemény hártya van pirítva, rusztikus sókristályok. Mennyei főétel, jól jön a rizling, abból is az olasz, szép savak, mindenki elégedett. Óvatosan szeljük a húst minden falatot kiélvezve.
Közben borok… Olaszrizling 2012-ből, semmi sallang, reduktív és hordós is egyben jó arányérzékkel. Jött a desszert, a Mákosguba. Csak így simán, kimondva, de a fogás teljesen mást mutat. Egy pohárban kapjuk meg rétegesen a csodát. Angolkrém alkotja a felsőréteget, melyet Istvándy Csilla egy kicsit megbolondított, majd kezdődött a kalácsból készült gubaréteg, amely cukros mákos rétegen pihent. A kalács finoman be lett locsolva tejszínnel, az egész szépen összeérve, és ami minden egyes fogásban és borban ott van: az építő, mindent átjáró gondoskodó szeretet. Ami éppen kis csokival borított robbanós morzsalék darabkákkal teszi fel a koronát a MÁKOSGUBÁRA. Kanalazzuk, kanalazzuk és nincs tovább…
Tényleg ez az aranylövés, a lehelet megszegik, a szemek az ég mögé és befelé néznek. Igen ez a tökéletes pillanat, amelyre nagyon-nagyon ritkán lehet eljutni és nehéz megélni is. Az egység, a harmónia mindez örömmel átitatva. A melletted izgő-mozgó-tolakodó útitárs hangja füleidnek, mint a légyzümmögés, kitárul egy ajtó ott belül, zengő csend, a mámor harmóniája. Innen nincs tovább, ez a végállomás, bevégeztetett, nem lehet mit tenni, csak leheveredni az élmények és az emésztés súlya alatt és gyakorolni azt a ki-be motívumot… Ez a „lélekzés”…
Részletek az Istvándy Pincészet honlapjáról:
„A borok mellett őshonos állatok tartásával is foglalkozunk, több mint háromszáz mangalica disznónk, illetve kismalacunk van, 50 rackánk és 50 szürke marhánk. Ezek a modern táplálkozástudomány alapján is egészséges hústermékek. Mindannyiunk nagy örömére itt nem érvényesül az az elv, amely szerint „ami egészséges, az nem lehet finom”, hiszen igazán ízletes falatok készülnek ezekből a jószágokból. Hitvallásunk: Tisztelve a hagyományokat, keressük az újat, miközben a hangsúly mindig a minőségen van.” – http://istvandy-pinceszet.hu
Vándor, ha az Istvándy Pincészet környékére tévedsz, jó előre foglalj asztalt, és élvezd lazán az életet, tapasztald meg Te is ezt a teljességet.