2009. február 12.
Vannak-e újévi fogadalmaid? Melyeket egy bor- vagy pezsgőmámoros éjszakán talán kicsit elhamarkodottan felfirkálsz egy nyilvános wc falára, mondván nesze utókor, én meg úgysem járok többé erre… vagy amelyeket a Himnusz alatt végigfuttatsz az agyadon, igen, ez így lesz az úgy lesz, csak isten áldd meg, én meg álljam meg, hogy nehogy másképpen legyen… vagy amelyeket tényleg komolyan gondolsz – na de most tényleg… lefogysz, nem iszol, nem szólsz be, nem bliccelsz a BKV-n, na jó, csak a 4-es 6-oson, mert elég hosszú a combino, hogy leléphess ha jön a kékruhás… hogy nem írsz többé selejtet, csak frankót, mert már eleget írtál a fióknak… hogy nem iszol rossz bort, na jó csak azért, mert azt is meg kell ismerni, hogy aztán soha többé…
Szóval gondolsz-e ilyeneket? Újévkor…
Tehát újév. Rossz szokások szevasztok, vagy csak elhamarkodottan gondoltam ezt a Himnusz alatt miközben a pezsgő lazán kipukkantotta magából a megfeszegetett dugót. Ilyenkor mindenki kicsit visszagondol, aztán kicsit előre… aztán megint a jelenben találja magát, jobb esetben egy pezsgőspohárral a kezében álldogál egyik lábáról a másikra taposva, rosszabb esetben egy hűvös wc-kagylóhoz bújik, hátha oltalmat talál a porcelán ölelésében. Volt már ilyen… hiszen volt már mindenki fiatal, csak olyan régen, hogy néha nem emlékszik (rá vissza szívesen).
És ittuk a nemminőségit, és gondoltuk, ezám a szilveszter, kik korán kelnek, majd aranyat lelnek, de mi majd akkor fekszünk és nem érdekel minket semmi, csak a saját kis világunk. És fújtuk eszetlenül a trombitát, a panelkockákon csattogva visszhangzott a petárda. Néhányan csillagszórót dobáltunk az erkélyről, de az öreg nénik ránk ripakodtak, hogy felgyulladnak a kutyák… mi csak röhögtünk és nem törődtünk semmivel… Rég volt, szép volt… nekünk legalábbis szép…
De szép most is… és isszuk a minőségit, és gondoljuk, na még ezt a palack bort csendesen a Himnusz után felbontjuk és gondolunk… aztán fekszünk, mert reggel megy tovább a lét és már nem lehet hülyéskedni mert meg kell kötni holnap reggel is a nyakkendőt precízen. És már csak magunkban dudorászunk, eszegetjük a sajtot, átnézünk a poháron, bele a vörösbe, és hallgatjuk a jazzt, meg jár a lábunk a ritmusra, de csak szolidan, éppen hogy csak… a rend kedvéért. Aztán fekszünk, nehogy felvirradjon, még félálomban hallunk néhány hazafelé tartó ordító fiatalt az utcáról felszűrődni, de már csak a minőségi ködön át, és mi már amúgy sem vagyunk „ilyenek”… de (meg)fogadtunk idén is, ez a lényeg.
És a fogadalmak már igazából csak elméletben léteznek, mert amit akkor fiatalon megfogadtunk abból sem lett semmi, mert mások lettünk, mint akik… de így a jó, így a szép, így a helyes… Járjuk – idén is – az utunkat… néha hőzöngve, mint azok a fiatalok lent az utcán, néha csendesen érlelődve a mi kis palackunkban, ledugózva a múltat… Boldog minőségi új évet!
Nagy Zita
Az ihatóbb Magyarországért nyugati tudósítója
