Új borszőlő ültetvény telepítésére nyújthatnak be kérelmet áprilisban a termelők

Idén is április 1-je és április 30-a között nyújthatnak be új telepítési engedély iránti kérelmet a termelők a területileg illetékes hegybíróhoz. A teljes magyar kontingens felhasználása esetén 652 hektár új borszőlő ültetvény jöhet létre az országban. Az idei év újdonsága, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében, támogatást is igényelhetnek az új szőlőültetvényt telepíteni akaró gazdák.

Az Európai Unió által 2016-ban bevezetett új szőlőtelepítési engedélyezési szabályozás harmadik éve teszi lehetővé a hazai szőlőterületek nagyságának növelését. Ennek megfelelően a növekedés éves mértéke legfeljebb az előző borpiaci évben megállapított összes hazai szőlőterület 1%-a lehet. 2018-ban az új telepítések számára engedélyezhető terület nagysága 652 hektár. Az új telepítési engedély iránti kérelmet április 1. és április 30. között lehet benyújtani az új telepítéssel érintett terület szerint illetékes hegybíró részére.

„A szőlész-borász szakmai önkormányzat az ágazati stratégiában elfogadott célok mentén fogalmazta meg javaslatait az új telepítések engedélyezésének 2017-es kidolgozásakor.” – mondta el Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elnöke. „Célul tűztük ki a piacilag átgondolt, felelős telepítéspolitika megvalósítását, melyet minden esetben a borvidékeink ökológiai adottságai és borászati hagyományai ismeretében értelmezünk.”

A kérelmező a bírálat során pontot kap, ha azon három borszőlő fajta közül választ, melyet a borvidékek a piaci viszonyok és minőségfejlesztési szempontjaik szerint határoztak meg. További pont jár azoknak a termelőknek, akik telepítésüket a borvidéki átlagon felüli adottsággal bíró földterületen végzik el. A kis- és közepes vállalkozások is plusz pontra jogosultak a bírálat folyamán.

A benyújtott kérelmeket május 30-ig a HNT összesíti, a hatályos jogszabályban meghatározott pontszámítási módszerekkel kiszámítja a jelentkezők pontjait és rangsorolja a pályázatokat.

szolo

„Ha a kérelmek alapján igényelt területek nagysága összesítve nem haladja meg a 652 hektárt, a hegyközségi tagok automatikusan megkapják az új telepítési engedélyüket.” – mondta el dr. Brazsil Dávid a szőlész-borász szakmai önkormányzat főtitkára. „A rangsorolás csak túligénylés esetén kerül alkalmazásra. Az újratelepítési jogok rendszerének megszűnése, és az újratelepítések engedélyezésének uniós szigorítása miatt azzal számolunk, hogy az idei évben a kérelmek nagysága meghaladja a tavalyi 380 hektárt.”

Túligénylés esetén, mindenkit a pontszámok csökkenő sorrendjében rangsorol a HNT. Addig a pontszámig fogadhatók el a kérelmek, ameddig az igényelt területek nagysága összesítve eléri a 652 hektárt. A legmagasabb pontszámokat elérők megkapják a teljes igényelt területre az engedélyt, míg a legalsó ponthatárt elérő termelők pedig az igényelt területek nagyságához képest arányosan csökkentett területre kapják meg azt.

Újdonság, hogy az új telepítési engedéllyel rendelkezők a Vidékfejlesztési Program keretében támogatásban részesülhetnek. A HNT kezdeményezésére, Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsők között nyújtott lehetőséget az új borszőlőültetvény telepítés támogatására a vidékfejlesztési alapból. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 4 milliárd forint. A támogatási kérelmek benyújtására 2018. február 15. napjától 2020. augusztus 31. napjáig van lehetőség, és a borvidékek településein gazdálkodókat érinti, amennyiben a telepíteni kívánt ültetvényméretük eléri a 0,25 hektárt.

Az új telepítési engedély minden esetben 3 évig használható fel. Amennyiben az új telepítést a termelő az engedély érvényességi idején belül nem végzi el, a következő két naptári éven belül nem nyújthat be új telepítési engedély iránti kérelmet.

Részletes információk a HNT honlapján és a hegyközségi irodákban érhetők el: www.hnt.hu