Százszorséfek is a Gellért Hotelben – Michelin csillagok ragyognak a Márton napi Borfesztiválra

Bizony már 100 éve épült meg a Gellért Hotel, erre inni kell. Sőt csillagokat is lehet harapni most a Márton napi Borfesztivál egyik attrakciójaként.

Palágyi Eszter, a Michelin-csillagos Costes head chefje ezúttal a Danubius Hotel Gellért Márton napi Borfesztiváljának “díszvendégeként” a fesztivál exkluzív eseménye, a Lakosztályétterem vendégeit varázsolja el fine dining ételsorával és a hozzá tartozó borválogatással.

Az eddigi borfesztiválok során egy merőben új gasztronómiai fogalmat is bevezetett az idén 100 éves Gellért Hotel, amely már az első évében nagy sikert aratott. Elsőként a szállodák között, lakosztályétteremként nyitotta meg a nagyközönség körében azt az apartmanját, mely a legszebb kilátást mutatja a fővárosra, és melyben eddig legjelesebb vendégei szálltak meg. A kezdeményezés közkedvelt hagyomány lett mára, ahol Michelin-csillagos éttermek séfjei adják egymásnak a kilincset.

Szazszorsef_Lakosztalyetterem_Palagyai_Eszter
Ezúttal november 9-én és 10-én ad helyet a limitált exkluzív vacsorának a 422-es apartman, ahol Palágyi Eszter ételsorát élvezhetik a vendégek – a Márton nap égisze alatt – főszerepben természetesen a libával. Előételként libamáj, lila káposzta, fonott kalács, levesként liba consommé főételként pedig liba confit kerül az asztalra. A desszert Costes mézes-krémes, valamint a Séf Somlói galuskája lesz és minden fogáshoz válogatott borokat kínálnak.
Tudva, hogy Palágyi Eszter konyhájának egyik legfőbb ismérve a fine dining alapokon nyugvó, szüntelen újításokra törekvő játékosság, már most szárnyalhat a fantázia, hogy micsoda ízek kelnek majd életre ezeken a szenzációs vacsorákon az ételek nevei mögött. Különleges ráadás ehhez, hogy a séf személyesen tálal és mesél az ételekről majd.
A 6-fogásos vacsora résztvevői a Márton napi Borfesztiválra is beléphetnek, ahol korlátlan bor és pálinkakóstolás várja őket.
Bővebb információ itt: lakásétterem

 

Néhány borászat a eseményen résztvevők közül:

Angyal Borászat és Szőlőbirtok

Babits Pincészet

Bagolykő Birtok

Barcza Pincészet

Bárdos és Fia Pincészet

Basilicus Szőlőbirtok

Belward Pincészet

Bezerics Borászat

Borkollégium

Büttner Borbirtok

Csanádi Szőlőbirtok

Csányi Pincészet

Cseri Pincészet

Csobánci Bormanufaktúra

Dobosi Pincészet

Dominium Pincészet

Dúzsi Tamás és Családja

Espák Pincészet

Etyeki Kúria

Fáncsi Hegyi Pince

Feind Borház

Fekete Borpince

Folly Arborétium

Font Pincészet

Gobri Pince

Haraszthy Pincészet

Hujber Pincészet

Jammertal Borbirtok

Kalinics Birtok

Katona Borház

Kattra Pincészet

Koch Borászat

Maul Pincészet

Merum Pincészet

Mikóczi Pincészet

Nyakas Pincészet

Obzidian Bormanufaktúra

Ostorosbor

Pajzos Tokaj

Palmetta Pincészet

Petrény Winery

Pócz Pincészet

Pregitzer Pincészet

Simonfay Borkúria

SkizoBor

Szent Gaál Borház

Taschner Bor- és Pezsgőház

Tokajicum Borház

Tornai Pincészet

Tóth Ferenc Pincészete

Tüske Pince

Twickel Szőlőbirtok

Vabrik Pincészet

Várszegi Pincészet

Villa Tolnay

Von Beőthy Pince

Vörös Szőlőbirtok és Borpince