2009. szeptember 17.
Laposa Józsefhez került a borstaféta – bevallom számomra ez külön öröm volt, hiszen első nagy bortúránk is hozzá vezetett. Titkos vágyam volt, hogy a hazai borélet kivételes egyénisége bekerüljön az egyre bővülő körünkbe. Szavaiban megtalálható a különleges érzékenysége, és a magyar borkultúra iránti elkötelezettsége.
– Köszönöm Nyári Ödönnek, hogy rám gondolt! Valóban, feleségemmel 1992 óta kétévente erdőt írtunk, gyökeret tépünk, teraszt építünk, szőlőt telepítünk. Így volt ez 2008 őszén és 2009 tavaszán is.
– Mi foglalkoztatja Önt mostanában?
– Elsősorban a vidék sorsa, a borászat jövője és a gyökereink, amelyekbe kapaszkodnunk kell. A vidék fontosságáról, alapvető megújításának szükségességéről, valamint az új teendőkről ősszel lesz alkalmam négy konferencián is előadást tartani. Fontos, hogy a borászat jövője része legyen ennek a megújult vidékkel kapcsolatos magatartásnak, és egyértelműen vallom, hogy mindenben csak a magasabb minőségre való törekvés hozhat eredményt.
A gyökerekről pedig annyit, hogy évek óta nem tudom elfogadni a nyelvészek azon állítását, hogy Badacsony neve a Bodach családnévből származik, hiszen azon a kb. 30 Kárpát- medencei Badacsony nevű határrészen, amelyet megtaláltam és a térképen azonosítottam, mindenütt van, vagy volt szőlő. Aztán egy muzeológus barátom egy óorosz-óperzsa szótárban rábukkant, hogy a „badecs, badics” szőlőlugast (!) jelent. Ezt megírtam egy cikkben, és még azt is, hogy ez a tény a magyar szőlő- és bortermelés történetében meghatározó jelentőségű lehet, ám az írás visszhang nélkül maradt… Most vasárnap volt egy fiatal, tízféle nemzetiségű csoport a borozóban, és az afgán származású fiatalember egyszer csak magától, minden előzmény nélkül azt mondta, hogy Afganisztánban is van Badacsony, és ott szőlőt és zöldséget termesztenek!
De igazából már nem rólam kell beszélni, hanem a gyermekeimről. Bence – harmincon innen – már vezeti a birtokot és hatalmas fejlesztésbe kezdett, Zsófi rendkívül tudatosan készül borásznak, úgy, hogy a tanulás és a munka révén a világ valamennyi szőlő- és bortermeléséről nevezetes országában eltölt néhány hónapot. Lilla most – közvetlenül a vendéglátós diploma kézbevétele előtt – borászati tanfolyamra jár. Amikor 18 éve megvettük az első 35 %-os meredekségű, erdővel benőtt földdarabot – amelyen minden gazdasági számítás szerint tökéletesen értelmetlen volt a termelési tevékenység – hangosan röhögtek a helyiek, hogy mit akar ez a városi. Hát, azóta készült néhány olyan száraz fehérbor, amely másoknak is élményt adott, és a három gyerekből valószínűleg mind a három a borból fog megélni.
– Mit üzen Az ihatóbb Magyarországért mozgalomnak?
– Az ihatóbb Magyarországért mozgalom számomra különös jelentőséggel bír, mert a fiatalok között terjeszti a bor szeretetét, mégpedig úgy, hogy tudatosan felmutatja az egyes termőhelyek, borászatok egyedi, jellegzetes minőségű borait is. Azon túl tehát, hogy a bor felé irányítja a figyelmet, tudatosan vállalja a magyar borkultúra régi és új értékeit is.
– Kit említene meg, mint borászt, vagyis kinek adná tovább a szót?
– Bevallom, sokat gondolkodtam, hogy kit szólítsak meg, mert végtelenül tisztelem és szeretem Vida Pétert. Egyrészt csodálatos boraiért, másrészt azért, mert az iszonyatos nehézségek ellenére is nagyon mély érzések fűzik a borhoz és a hazához, és ezeket az érzéseit gyönyörűen ki is tudja fejezni. Ugyanúgy tisztelem Takács Lajost is, aki Tokaj-hegyalja szülötteként a Somlón készít hatalmas fehérborokat.
De mégis – az elmúlt nyolc évben a szemünk előtt megvalósuló csoda tulajdonosaként – Kreinbacher Józsefet szeretném megszólítani, aki újjávarázsolta a Somlót, és bár nagynak tűnnek a szavak, de elindította a hegyet a világhír felé. Ugyanakkor véleményem szerint szőlészeti és borászati tevékenységével nemcsak a Somlót emeli fel, hanem a többi bazalthegyet, és végső soron a magyar borászatot is.
