Káprázatos Prestige Reserve Ünnep a Kárpátiában

2015. október 5. – Nyulasi Gábriel István

A magyar borkultúra tudjuk jól, hogy fantasztikus fejlődésen ment keresztül az 1990-es évektől. Ekkor történt meg a nagy feltámadás, vagyis a szocialista mennyiségi bortermelés helyét átvehette a minőségorientált borkészítés. Természetesen a pontos dátumokon el lehet merengeni, de a 25 éves jubileum indokolt. Ezért látta elérkezettnek az időt a Prestige Reserve csapata is és tartotta meg a csodás Csúcstalálkozót 2015-ben!

Igazán megható és ünnepélyes óráknak voltak tanúi a szerencsések, akik részt vehettek a Prestige Reserve Club szervezésében a Csúcstalálkozó 2015 rendezvényen. Felemelő volt például Szepsy Istvánnal egy asztalnál kortyolni a borokat és rajta kívül még nagyon sok borász gondolta úgy, hogy a Csúcson személyesen is részt kell vennie.

Doszpod László, a Prestige Reserve Club vezetője elmondta bevezetőjében, hogy természetesen a legjobbak vannak itt, hiszen a szervezet már régóta a kiváló borok kiválasztását preferálja. Ám a létszám és a körülmények, hogy éppen a meghirdetett időben ki ért rá, korlátozta és szelektálta a borsort.

Így alakult ki, hogy kilenc fehér borral szemben tizenöt vörös került terítékre. Mindig hangsúlyozzuk, hogy Magyarország egyértelműen fehérboros „borország”, de itt mégis a vörösök kerültek fölénybe. Ezután nem csodálkoztunk, hogy a sors úgy hozta, hogy Eger, Szekszárd, Villány, egyaránt 4 bort delegált és fehérben Tokaj hozta a négyesét. A határon túli magyar borászati hagyományokat egy Felvidéki és egy Arad-ménesi bor képviselte. Fantasztikus válogatás volt, méltó a 25 év eredményeihez, ami a csúcsborokat illeti.

„Célunk a kiemelkedő boregyéniségek, a terroirt jól kifejező nagy borok támogatása, hiszen ezek mutatnak példát a többi borásznak, ezek növelik a magyar borászat image-ét, egyben értékteremtők és időt állók is.” Ez a Prestige Reserve Club hitvallása és a Csúcstalálkozón megjelent borok és borászatok megfeleltek a definíciónak.

Két bort emelnék ki a 24-ből, a számomra most legkedvesebb fehér és vörösbort. Tudom, hogy ez nem annyira igazságos, de mindegyik bornak szól az elismerés. Mindkettő bor a hűvösebb északi területek harmóniáját dicséri. Fehérben Felvidék és vörösben Egernek adtuk a fődíjat.

Bott Frigyes Super Granum 2013

Nagy test, izmos, van mindene bőven. Réteges illat és ízvilág. Furmint, Juhfark és Hárs alkotja ezt a bort. Egyszerre markáns és elegáns, kedves és kőkemény. Ásványosság, kicsi kovakő, füst, mézesség, masszív savak. Autópálya hosszú lecsengés, beszakad az asztal.

St. Andrea Nagy-Eged-hegy 2011

A sokat dicsért és átkozott Nagy-Egedről egy Pinot, Merlot és Syrah házasítás. Tipikus egri elegáns NAGY vörös és ott fűszeresség jön a feketebors, jön a szerecsendió, és a kakukkfű. Gyönyörű savak, vadmálna, áfonya, csipkebogyó. Olyan potenciál van benne, hogy csak na…és hosszú és hosszú, 10 kartonnal le a pincébe.

Annyira szép sorozat volt ez a Kárpátiában, hogy az ember ezután, nem sokkal egy hétköznapi kóstolón elmereng, hogy nem minden nap lehet azért ünnepelni. A csúcson szépen vagyunk, gyönyörűen hozzák a terroir-t, a fajtát, a harmóniát a borok, komplexek, hosszúak, és érlelési potenciállal is bírnak. Mindig van fejlődési lehetőség, a piac is változik. Az igazi borászat keresi az útját, kipróbál új területeket, új módszereket megtartva a jó hagyományokat.

Jön majd a 30. évforduló is a szervezők reményei szerint, de addig is továbbra is keresni kell a gyöngyszemeket. A magyar borászat ékkövei folyamatosan csiszolódnak és újabbak is felbukkannak. Aki nem fejlődik és/vagy lemarad a minőséggel, az könnyen kikerülhet az ékszerek közül és a bizsu kategóriába kerülhet.

A nemzetközi mércével is csúcstámadásra készülő borászatoknál az egyedi, kifinomult, kimagasló minőség eléréséhez elkerülhetetlen a legjobb terroirok (akár parcellák) megtalálása, a helyes válaszadás a változó klimatikus folyamatok hatásaira (érettség, alkohol, cukor, sav, tannin egyensúly), valamint az egyedi terroir karakter és a primer gyümölcsösség, frissesség érvényesülését támogató hordókészítési és alkalmazási innovációk átvétele. (Prestige Reserve)

Gyönyörű volt ez a válogatás, minden borászatot megillet az elismerés. Igen, ezek a borok és borászatok nem akármit tettek le az asztalra. A verseny folytatódik, indulhat a nevezés… Várjuk az a harmincadikat már most!

A borászatok és borok listája

Jásdi Pince Lőczedombi Olaszrizling 2013

Bott Frigyes Super Granum 2013

Demeter Zoltán  Őszhegy Sárgamuskotály 2013

Szepsy István  Szent Tamás  2013

Figula Pincészet Szilénusz 2012

Légli Ottó  Gesztenyés Rizling 2011

Koch Borászat Késői Chardonnay 2013

Etyeki Kúria Kékfrankos 2013

Balla Géza Szikla Cuvée 2012

Gál Tibor Superior Bikavér 2011

St. Andrea Nagy-Eged-hegy 2011

Gróf Buttler Nagy-Eged-hegy Syrah 2011

Bősz Adrián Emese Cuvée 2011

Dúzsi Tamás Görögszó 2011

Konyári Pincészet Páva 2011

Kovács Nimród NJK 2009

Heimann Birtok Barbár 2009

Vylyan Pincészet Duennium 2009

Tiffán Pincészet Elysium 2008

Takler Pince Regnum 2007

Malatinszky Csaba Kúria Cabernet Franc 2007

Bock Borászat Magnifico 2007

Hétszőlő Késői Hárslevelű 2013

Disznókő 6 puttonyos Aszú 1999