2010. február 1. – Nyulasi Gábriel
Mivel is üthetnénk el egy laposabb téli szombatot? Zarándokoljunk el a Somlóhoz, és ha szerencsénk van, Isten kalapja porcukorba fürdetve fogad minket. Ez a látvány egy igazi mineralitás-rajongónak minden fáradtságot megér. Ha kóstolni is akarunk, célszerű a vasutat választani közlekedési eszközként. Nem érdemes a hegyen szárazon maradni, csak pohárral a kézben lehet teljes az élmény. Akkor is, ha éppen ítéletidő tombol, sőt akkor még inkább…
Budapestről kerekedtem fel, majd egy veszprémi átszállással bő 3 óra alatt Somlóvásárhelyen találtam magam. Az állomás vastag hótakaróval fogadott, a megszokott táj képe fehérségbe veszett. Előzetesen több pincészetet is kiszemeltem, ám az időjárási körülmények – a vad havazás – csupán két borászat villámlátogatását tette lehetővé. A jól ismert Csordás-Fodor Borháznál kezdtem, ahol Dr. Csordásné Fodor Piroska Somlói Furminttal (Selection 2007-es) kínált a duruzsoló cserépkályha mellett.
A kényelmesen elfogyasztott bor után jobb fotók érdekében feljebb kaptattam a hegyre. Sajnos a kalap formáját, a hegy messziről kirajzolódó alakját nem láthattam a bőven záporozó égi áldás miatt. A szőlőtőkék között, térdig érő hóban fotografálva kértem telefonos segítséget Tornai Annától, a Tornai Pincészet marketing menedzserétől. A pince gazdái Devecserről fordultak vissza miattam, és tartottak nekem rögtönzött kóstolót. Végigfutva a múzeumon, a kóstolótermen, valamint a pincén megállapodtunk abban, hogy nyugodtabb időben folytatjuk a borok helyszínen történő megismerését.
A Hegykapu étteremben elfogyasztott gulyás nyugtatta meg a markáns savaktól felélénkült gyomromat. Ezután megkezdtem a hazatérést, mivel célkitűzésem, a Somló téli arcának megörökítése – ha nem is maradéktalanul – teljesült. Hazafelé még betértem a vasútállomás közelében álló kiskocsmába – rejtély, hogy nem lehet ott normális somlóit kapni. Hogy hét és fél óra alatt jutottam haza? Sebaj, a Somló mindig megéri a fáradtságot!
