Egy új könyv az igazi bubikról – Megtanulni pezsgőül…

2015. február 8. – Gál Fruzsina

Még decemberben került bemutatásra a Gerbeaud cukrászda patinás falai között Niszkács Miklós új könyve, mely nemes egyszerűséggel A pezsgő címet viseli. Az ünnepi készülődésben, a szilveszteri hangulat (pezsgőt is érteni és tudni akaró) megalapozására jó útitársat kaptam (volna) a kezembe ezzel a könyvvel, ám megvallom: inkább élvezeti alapon álltam hozzá ünnepi pezsgőimhez, mintsem „tudós” módon, megértve azokat.

Ezt a hiányosságot azonban már akkor is éreztem, hogy pótolnom kell, mert a borok szeretete után természetes igényként fogalmazódott meg, hogy értsek majd a pezsgőkhöz is. Mintegy újévi fogadalom lett tehát: megtanulni pezsgőül…

A könyv egészen az alapoktól mesél az ünnepek (és ne lepődj meg!) akár hétköznapjaink italáról is, hiszen ahogy azt a szerző is elmondta, „Pezsgőt reggel tízig ágyban, utána bárhol, bármikor, bárkivel!” ihatunk. Én ezzel az érzéssel meglehetősen gyorsan tudtam azonosulni, ezen felbuzdulva el is kezdtem el ismerkedni Niszkács Miklós könyvével.

Mindenekelőtt azonban érdemes szót ejtenünk az íróról, aki egyébként aranytollas újságíró, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, és nem ez az első gasztronómiai és boros irodalom, amely a kezei között született. Emellett rajongása a pezsgők iránt egészen egyértelmű, korábban, mintegy tíz éve, már jelent meg könyve a pezsgőről. Hiánypótló irodalom azonban az eltelt időben sem született a hazai pezsgőgyártásról, így a pezsgőgyártás fejlődése miatt napvilágot látott új információkkal most újjászületett a korábbi mű.

Élenjáró cél, ha valaki a pezsgőkészítés felé egyre nyitottabb kis országunkban saját rajongásával felnyitja mások szemét arra, hogy érteni és érezni „pezsgőül”, ma már bőven túlmutathat az ünnepeken, vagy (és most bocsánat a közhelyességért), de akár a hétköznapjainkat is ünneppé varázsolhatja.

A könyv előnye egyébként a könnyed stílus, hogy alapos szakmaisággal, ám nem kifejezetten a szakmának szól, tehát olyan kezdő rajongók jó barátja lehet, mint amilyen én vagyok. A kötet a pezsgőkészítés alapjaitól vezet végig minket a nemzetközi pezsgőtörténelmen keresztül a hazai pezsgő mindennapokba, bemutatva azokat a neves pincészeteket, akik ma igazi minőséget adó pezsgőkészítéssel foglalkoznak Magyarországon. A könyv végén pedig apró élvezetként pezsgő alapú italokat és a pezsgőhöz illő ételeket találunk neves séfek tolmácsolásában, hogy a vágyunk csak fokozódjon arra, hogy lényegében mindig találjunk alkalmat arra, hogy egy pohárral megigyunk ebből az exkluzivitását a mai napig őrző nedűből.