Egész évben Balaton

A Balatont egész évben lehet élvezni… Nemcsak a forró nyarakon, hanem a hideg és borús évszakokban is. Szóval nem kell bizonytalankodni, hogy mi lesz ősszel a nagy tavunk környékén. Bátran el lehet indulni, most már itt a tavasz és lassan sorra nyílnak a kerti virágok mellett a kedvenc éttermeink. Aztán majd pár hónap és újra lehet a lángost tömni a hűsítő hullámok között…

 

BalatonBor

December közepén került megrendezésre második alkalommal a Balatoni Borkarácsonyfa és Adventi Vásár. A remek helyszín maradt, így ismét a Városligeti Műjégpálya dísztermében kóstolgattunk, az időpont azonban hétköznap délutánra esett, ami sokakat eltántoríthatott végül az eseményre való ellátogatástól. A már szinte hagyományosnak nevezhető borkarácsonyfa állítás mellett, egyéb apropója is volt az eseménynek: Kardos Gábor, a Balatoni Kör leköszönő elnöke üdvözölte utódját, Laposa Bencét.

DSC_0071~11

A megjelent kilenc pincétől már kóstolhattunk néhány mintát azokból az olaszrizlingekből, amelyeket a tervek szerint április 24-től lesz alkalmunk megvásárolni a borászatoknál, s egy egységes üvegben és címkével BalatonBor néven fognak piacra kerülni.

A kóstolást a badacsonyi Istvándy pincénél kezdtem, akik elég magasra tették a mércét a kóstolósorukkal. 2015-ös olaszrizlingjük, ami egy jövőbeni BalatonBorként fog debütálni a tavalyi kedvező időjárásnak köszönhetően magas beltartalommal, gazdag testtel és fajtajelleges aromákkal rendelkezik – sárga húsú alma, citrusok. A nagy meleg ellenére savai élénkek. Maradandó élmény volt. A Bizsergés fantázianévre hallgató 2015-ös muscat ottonel citrusos-mangós, virágos-mézes aromákkal bír illatban, ami aztán ízben is követi kiegészülve kellemes savakkal. Meglepetés tételként egy 2006-os késői szüretelésű kéknyelűvel érkeztek, ami részben aszúsodott szemekből készült – nagyjából 50 gramm maradékcukor van benne. 9 évnyi fahordós érlelést követően jól érezhetőek benne a füstös jegyek, némi gyümölcs – főként csonthéjasok, keserűmandula a korty végén. Különleges tétel, amit mindenképp érdemes megkóstolni.

 

A Villa Tolnay Tavasz sorozatának első tétele a 2014-es Olaszrizling, ami 3 hónapot érett többedtöltésű fahordókban. Finom savérzet, friss gyümölcsösség jellemzi. A 2010-es Zöldveltelini figyelemreméltó testtel rendelkezik, amit kiegészítenek a citrusos, zöldborsos, égetett cukros aromák. A sort a 2008-as Névtelen Cuvée-vel zártam, egy cabernet sauvignon-merlot házasítással (70-30). Illatban és ízben egyaránt telt, érett fekete cseresznyés, bogyósgyümölcsös, édes fűszerességgel. Savai erőteljesek, tanninjai kissé tapadósak, utóíze közepesen hosszú.

DSC_0080~4~2

A keszthelyi Bezerics Borház tételei közül a pinot noir-cabernet sauvignon alapú 2014-es Gyöngyöző roséval indítottunk, ami egy könnyed, frissítő gyümölcsbomba minden elképzelhető piros gyümölccsel. Ezt egy 2015-ös félszáraz Gyöngyöző Irsai követte, egy ugyancsak frissítő, ropogós illatbomba. Cserszegi fűszeresük ugyancsak 2015-ből volt való – mindent tudott, amit a fajtától elvárhatunk. Játékos, könnyed, jóivású, finom savú, kellemesen citrusos.

 

A Váli Borászat 2015-ös olaszrizling mintája gazdagon gyümölcsös (alma, szőlő és citrusok), kissé virágos és fűszeres, élénk savakkal, lecsengésben ásványossággal.

 

A Tornai pince 2013-as Prémium Hárslevelűje vegyes iskolázást kapott, ebből adódóan komolyabb testtel és kerekebb savakkal bír. Érett sárgahúsú gyümölcsök, virágos-mézes aromák dominálnak benne, amit a maradékcukor kellemesen kísér. A szintén 2013-as Grófi Juhfark dűlőszelektált tétel, gazdag, testes, élénk savú, ásványos, érett gyümölcsökkel és némi maradékcukorral lekerekítve. Összességében egy koncentrált, de egyensúlyos bor.

 

Balatoni Gasztrotérkép II.

A csopaki régió egész évben nyitvatartó éttermeit és borászatait felvonultató első Balatoni Gasztrotérkép (Tihany-Balatonfüred-Csopak-Paloznak-Alsóörs) nagy sikerén felbuzdulva elkészítették a sorozat következő kiadását, ami a Káli-medence-Badacsony-Tapolca-Szigliget-Vonyarcvashegy-Keszthely-Héviz-Sümeg-Somló régiót mutatja be.

A kezdeményezés célja az, hogy véglegesen elfeledtessék az emberekben a régióról élő régről gyökerező bizalmatlanságot, megismertessék az érdeklődőkkel a Balaton új arcát és egész évre szóló alternatívákat kínáljanak az odalátogatóknak. A kezdeményező vendéglátók és borászok összefogása már nagyon időszerű volt, azonban nem is történhetett volna jobbkor, mint a minőségi étkezés térhódításával egy időben. Az utóbbi években jelentős ízlésformálódáson ment keresztül egy egyre szélesedő fogyasztói réteg, akik megválogatják mit esznek és isznak. Ezen vendégek kiszolgálása Budapesten már megoldott, de vidéken még viszonylag ritkán találni igényes vendéglátókat. Ennek előremozdításáért nagyon sokat tehetnek a balatoniak, hiszen az év bizonyos időszakaiban igen frekventált, sokak által látogatott része az országnak.

DSC_0072~7

A térképet igyekeztek a lehető leginformatívabbra szerkeszteni, így megtalálható benne a vendéglátóhelyek téli nyitvatartása, elérhetőségei és egy rövid ismertető mindegyikről, valamint egyéb információk, mint például hogy van e panoráma, borospince, gyerekmenü vagy hogy kutyabarát e a hely. A kiadványt ingyenesen el lehet érni a régió főbb turisztikai pontjain, szállodákban és a résztvevő helyek mindegyikén, valamint letölthető a Balatoni Gasztrotérkép Facebook oldaláról.

 

Csodás dolog látni azt a fejlődést, amelyet a balatoni vendéglátás a borászokkal és a gasztronómia elhivatott képviselőivel karöltve vitt és visz továbbra is véghez. A jelszó valóban az összefogás. Ugyancsak az összefogásnak köszönhető az, hogy a balatoni régió egyszerre dolgozik termékeinek és szolgáltatásainak minőségjavításán és népszerűsítésén itthon és a BalatonBor által egyszer a nagyvilágban is. Mi magunk is izgatottan figyeljük az eseményeket és szurkolunk eme kezdeményezések sikeréért. Az utazni vágyókat, a borbarátokat és a gasztrománokat pedig arra buzdítjuk, hogy egész évben látogassák a Balatont!