Dél-Balatoni Bor – Szél, Napfény és Buborék!

2015. április 13. – Az ihatóbb Magyarországért

Végre nemcsak az Északiak hasítanak a pr-marketing vonalon. Az első igazi tavaszi napsütésben sor került a Dél-balatoni Borút Egyesület valamint a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület szezonnyitó, borbemutatóval egybekötött üzleti találkozójára. Észak és Dél nem harcol, hiszen a Balaton mindkettőjüké, és az említett rendezvényről a hatékony pr által most jóval többen értesülhetnek. Fontos a jelenlét, a Dél-balatoniak ezt erősítik a nagyobb sajtónyilvánossággal. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy szintén ezt erősíti majd egy egész Balatonra kiterjedő, még a nyár előtt megjelenő borturisztikai kiadvány)

A Dél-balatoni Borút Egyesület

A magyar természeti és kulturális örökség része a minőségi borászat. Ezekhez az értékekhez mérhető gasztronómiai, vendégfogadási kultúrát várnak el a borút állomásaitól, amelyeket szigorú minősítési szabályok szerint választanak ki és vissza-visszatérően ellenőriznek a Dél-Balatoni Borút Egyesület szakmai vezetői. Az 1999-ben alakult egyesület tagjai a borút pincészetei, vendéglátói, szállásadói, valamint a térség hegyközségei és települései. A Balaton déli partja mentén közel negyven minősített borúti állomáson – pincészetekben, éttermekben, szálláshelyeken, és kézműves műhelyekben – várják a borvidék szőlő és borkultúrája, a táj hagyományai iránt érdeklődő látogatókat. (A Dél-balatoni Borút Egyesület)


Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!


Egyesekben van egy bizonyos fokú lesajnálás, hogy a Dél-Balaton bor szempontból kevesebbet tudna, mint mondjuk Észak-Balaton. Számukra az Északiak az abszolút favoritok, a Dél-Balaton borkínálatát meg se tekintik. Ez óriási tévedés, sőt ha a változatosságot nézzük, akkor bizony a Déli oldalon van a pont, az illatostól, a nagytestű fehéreken át a rozékig, majd sillerek és vörösök masszív hordózásán át mindenben tudnak maradandót mutatni. Az Északi mesterek a vulkanikus talajok okán az ásványosság megjelenítésében tudnak igazán nagyot alkotni. Ez így van jól, így tudják egymást kiegészíteni, erősíteni.

A Kispál és a Borz egyik örökzöldjében a 0óra 2percben van egy strófa a déli irányultságról, (Lovasiék dalai kiválóan ragadnak meg hangulatokat) ez a nóta is milyen jól eltalálta az érzést. A finom tavaszi levegővel, ahogy északról délre közeledtünk úti célunkhoz, már nem látszott semmi sem annyira keménynek, stresszesnek, mint induláskor.

„Tehát vigyázzanak az úton,

Akik indulnak haza,

Inkább délre kéne menni,

Ott semmi nem annyira kemény.” (Kispál és a Borz: 0óra 2perc)

A Dél-balatoni Borút Egyesület a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesülettel immár harmadik alkalommal tartotta meg a nagyszabású borbemutató eseményét, ezúttal a rádpusztai Gasztro és Élménybirtok nemrégiben átadott rendezvényházában. A rendezvény célja a figyelemfelkeltés volt, hogy a sajtó képviselőin keresztül minél többen értesüljenek a dél-balatoni borászatok szakmai elismertségéről, ezzel együtt a régió borainak kiváló minőségéről.

Szóval a pincészetek mindenben otthon vannak: fehér, rozé, vörös… Szemezgettünk is a kínálatból, zsongott a tavasz ott Délen…
Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Poharunkba rögtön egy kis pezsgő került Légli Gézától, (Balatonboglár-Szőlőskislak) aki először 2010-ben Rajnai Rizlinggel próbálkozott, de aztán a Chardonnay lett a befutó. A 2012-es Chardonnay pezsgőt kortyoltunk, nagyon szép buborékszerkezet és az a 6g/l cukor egyszerűen pompásan kerekít. Az a fajta pezsi, amiből nem tudsz megállni egy pohárral, még egyet kérsz! Nem csak a harmonizációt segíti a cukor, hanem az eltarthatóságot is. Valahogy ez jött ki a kísérletekben a Szentesi „Pezsgőistállóban”.

A Bujdosó Pincészet az utóbbi években úgy jön fel, mint egy fáradhatatlan vitorlás, mely mindig jó szelet kap.  A boraik minőségével már hosszú évek óta elégedettek vagyunk, ám a kommunikációjuk néhány éve exponenciálisan pörög. Mindenhol ott vannak, és mindenhol hatékonyan mutatják meg magukat. A pincészet arculata is egyre inkább kiforrottabb és szinte a mostani „Dél-Balatoni Bor – Szél, Napfény és Buborék!”szlogent is mintha róluk mintázták volna! Hát persze, hogy Frisecco-t kortyintottunk. Jázminos habzó csoda, buborék, savgerinc, vibrálás, Királyleánykából, nyáron kötelező lesz!

A Podmaniczky Pincészet (Balatonföldvár) már régi jó ismerősünk, sok közös akciónk, rendezvényünk volt már együtt így ismerjük a borokat. A kedvencünk a 2013-as Rajnai Rizling, mely most élte meg a második palackozását. Most már sokat gömbölyödött, krémesebb lett ez az amúgy reduktív, de seprőágyon érlelt tétel. Lassan igazi nagy fehérré válik, citrusos, elegáns, és még van ideje fejlődni!

Konyáriék (Balatonlelle) megkerülhetetlen színfoltjai a dél-balatoni borok felfedezőinek. Nemhiába, került a „korona” a fejére, vagyis lett az Év Bortermelője Konyári János 2008-ban. Cabernet Sauvignon –Syrah 2012-es borukat kortyintva nézegettük a címkét. A bor neve nincs túlspilázva, az a neve amiből van, a címke kicsit keleties, laza rajzolatú. Bár egy kicsit megtévesztő, mert Syrah dominancia helyett a Cabernet az úr 70%-al. Meleg évjáratból meleg zamatú, illatú bor. Simogató pici tannin, könnyed fekete cseresznye, áfonya, szilva, bors, hordófűszer…

A Gutman Borpince borai (Kötcse) pár éve tűntek fel itt-ott kóstolókon, öregbítve a térség borainak hírnevét. Gutman László, a borász-tulajdonos tervei ambiciózusak, az útkeresés természetes. A siller sajnálatomra még csak hordóminta volt. A rozé viszont már szépen kikerekedett és végre volt történet a címkén, veterán motor, igéző fürdőruhás lánnyal. Star, és a hármas házasítás tényleg egy rozésztár. Az 50% Kékfrankos, 30% Merlot, 20% Cabernet Sauvignon az évjáratra jellemző elegáns, visszafogott illattal fogad, ám a zamat olyan szertelenül cserfesen játékos, hogy mindenért kárpótol. Nyárra fel!

A kétlaki Katona Borház (Balatonboglár), hiszen a Dél-Balaton mellett Tokajon is borászkodnak, egyik vörösborát emeljük ki. 2012-es a forró évből egy 50-50%-os Cabernet Sauvignon és Franc házasítás. Jól áll neki a ma már ódivatúnak hitt újfa-hordózás, vagyis a barrique és mellette dorombolnak a vörösbogyós gyümölcsök.

Az AX & AX Borászati Kft. (Kéthely) címkéivel brutálisan befolyásolja a fogyasztót. Egy pszichedelikus orgiával felér, ha az ember végignézi a borospalackokat. Csak egy kis zene kell hozzá, aztán meredten a címkékre. Na azért bontsuk ki a palackot, mondjuk egy 2011-es Zweigelt válogatást. Erős a hordó, első a töltés. A bor, mint egy sütemény, igazi rumpuncsos. Van még egy kis málnakrém is, és savak, úgyhogy van még idő, de a második töltés nagyobb eséllyel indul majd.

A résztvevő pincészetek:

AX & AX Borászati Kft. • BB Chapel Hill • Bujdosó Pincészet • Buzás Szőlőbirtok • Buzássy Pincészet • Rádpuszta Szőlőbirtok • Fáncsi-hegyi Pince • Garamvári Szőlőbirtok • Gutman Borpince • Hujber Pince • Ikon Borászat • Katona Borház • Kislaki Bormanufaktúra • Konyári Pincészet • Koltai Pincészet • Légli Szőlőbirtok • Országh Pince • Podmaniczky Pincészet • Pócz Pincészet • Szt. Kristóf Pince • Topos pince • Veszprémi Pince

De jó is lenne, ha a balatoni bort mindenhol jó minőségben el lehetne érni a Balaton körül. Az éttermek, borozók, kávézók, bárok, büfék, cukrászdák és egyéb vendéglátó ipari egységek, sőt még az élelmiszer és vegyeskereskedések, kisboltoktól a szupermarketekig magukon hordoznának valamilyen szinten egy kis balatoni bortudatosságot. A nyaraló ismerje meg a borok értékeit, az ott lakó pedig legyen büszke rá. Hiszen helyben kellene igazán fogyasztani, aztán jöhetne az ország majd a külföldre nyitás…

A képzeletbeli óra már nem éjfélt mutat, hanem 0óra 2perc van már, itt az idő, hogy tegyünk a Balaton boraiért, Magyarország boraiért…

A bevezetőnkben említett nyár elején megjelenő Balatoni Borkalauz elérhetősége: itt!

„Akik élnek, azok délnek mennek,

Akik haldokolnak, északnak,

Majd üdítőznek a vitorláson,

És integetnek ha elhagynak

Valakit.” (Kispál és a Borz: 0óra 2perc)

Kategória Bor