Borvidékek Hétvégéje 2012 – Újra a monori Strázsahegyen

2012. július 22. – Az ihatóbb Magyarországért

Idén egy nagy dobásra készült a Strázsahegy, reprezentálni a borvidékeket egy hétvégén. Emiatt volt visszafogott a Strázsahegyi Pincék Fesztiválja. Kellett a puskapor a giga-fesztiválra, a Borvidékek hétvégéjére nagy rendezvény monori méretekben. Csapatunk kint volt a hullámzó gádorok földjén, sétált és kortyolt és természetesen jól érezte magát. A tanulságokról, a tapasztalatokról képgalériával, videókkal együtt számolunk be.


Kugel Györggyel, a Strázsahegyi Borrend oszlopos tagjával beszélgettünk a Borvidékek Hétvégéjén tapasztaltakról. A felmerülő gondolatainkat vázolom a következő néhány sorban.

Első ilyen nagyméretű rendezvény révén kiszámíthatatlanok voltak a tendenciák. Ami tanulság, hogy túl nagy területen került megrendezésre a fesztivál, nagyon széthúzódott a mezőny, az óriási területen szinte elvesztek az emberek. Mi élveztük az új helyszínek bevonását, de tény, hogy a távolságok nagyok voltak. Mi szombaton találkoztunk, és mentünk ki együtt vonattal a Nyugatiból, ekkor volt a főnap. Vasárnapra sajnos nem maradt túl sok program, nem maradtak húzónevek, ezt is a jövőben másképp kell majd szervezni.

Három elég keményen látogatószám-csökkentő tényező szólt bele a Borvidékek Hétvégéjébe. Egyes számú, sok fesztivál került megrendezésre pont egy időben. Kettes számú, az időjárás a nagy fesztiválgyilkos, most is kitett magáért, hiszen félbeszakította az egyik fő attrakciót, a Ghymes koncertet. Harmadik sarkalatos pont, a foci, méghozzá az éppen akkor zajló Futball Európa Bajnokság – tudnivaló, hogy ilyenkor a férfinép jelentős része a tévéképernyő előtt izgul a csapatokért (sajnos Magyarország idén sem vett részt).

Ám eme tizedelő tényezők ellenére is több, mint 4000 ember volt kíváncsi, hogy mi zajlik a Strázsahegyen. Ez mindenképp biztató jel, tehát a jövőben is szükség van a fesztiválra. A koncepciót, a szervezést, az időpontot 2013-ban jobban át kell gondolni. Addig is a Strázsahegy természetesen várja a látogatókat nemcsak fesztivál idején, a tanösvények, az ezer pince borkulturális hagyatéka megér egy kis vonatozást a Fővárosból is.

Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012Strázsahegy 2012

Kategória Egyéb