2015. november 10. – Az ihatóbb Magyarországért –
Megvannak, megvannak mind az öten! Nem, nem is öten, hanem már hatan vannak idén a jelöltek. Tehát 2015-ben a hatok bandájából kerül majd ki a győztes. Ilyen még nem volt, egyébiránt a nagy meglepetések elmaradtak. Változások azért vannak, a csapat fele új! Kik maradtak a hatos fogatban és kik az újak? Erről szól a cikkünk…
Egyre több szó esik a bormarketing kapcsán a magyar borok külföldiekkel való megismertetéséről, de ez az esetek túlnyomó részében a boraink külhonban való értékesítését, bemutatását jelenti. Van két ember, akik a magyar borok iránti szeretetüknél fogva úgy határoztak az ellenkező irányból közelítik meg a dolgot és Magyarországon élő külföldieknek kezdtek kóstolókat szervezni, közelebb hozva ezzel hozzájuk a gasztrokultúránkat és magukat a borászokat is. A Borjour rendezvényeiről ismert Szegedi Nóra elkötelezett szószólója a remek magyar boroknak, Stephen Linfitt pedig sörkedvelőből tért át buzgó borbaráttá miután hazánkban telepedett le. Legutóbbi rendezvényükön melyet a Brody Studiosban rendeztek meg ellátogattam hozzájuk, hogy a megnézzem milyen a fogadtatása a borainknak.
Idén már hetekkel korábban figyeltük az időjárás-jelentést és minden alkalommal csendben elmondtunk egy imát, hogy legyen végre szép az idő – mivel az elmúlt két évben elmosta az eső a fesztivált és csak a legelvetemültebb borrajongók rótták a Budai Vár tereit borospoharaikkal az egyik, esernyőikkel a másik kezükben. Idén is rezgett a léc, az első napok nem kecsegtettek sok jóval, de aztán a hétvégére csak megerőltette magát az időjárás és végül egy kellemes, napsütötte hétvégét tölthettünk kedvenc pincéink közt sétálgatva.
Miközben a Melegeshegy tetején szájtátva sétáltam, nem tudtam betelni a látvánnyal: lágy szellő, simogató napsugarak és zöldben pompázó lejtők, melyek alján a kanyargó Duna látványa tárult elém. Itt bizony tudnék élni – gondoltam magamban. Ekkor – akár egy gondolatolvasó – kezével a folyó felé mutatva Török Imre, a borászat egyik tulajdonosa megszólalt, „Tiszta Provance ez itt” – én pedig nem tudtam nem egyetérteni.
Hagyományosan a Budafoki Borfesztivál megelőzi időben a Budavárit. Nincs ez másképpen most sem, és az alkalmak számában is beelőznek. A budafokiak két évvel hamarabb kezdték el a borfesztiválozást. Az időjárás előrejelzések most nem túl biztatóak, de reméljük, hogy a látogatók kedvét nem befolyásolják. Tehát most hétvégén szeptember 5-én és 6-án újra Pezsgő és Borfesztivál Budafokon.
Gyere el nyugodtan a Borfesztiválra, ez a fesztivál tényleg a legszebb helyen zajlik minden évben. Nemcsak a csodálatos panorámában gyönyörködhetsz (a Lánchídra táruló kilátás biztos szelfizőpont lesz), hanem a borok mennyisége is csúcsra jár. Ez már huszonnegyedik, hogy nem unjátok még? Persze, hogy nem, hiszen mindig új borok és új mottó! Ezúttal a játékosság lesz a vezérmotívum, s talán az égiek sem küldenek fesztiválbuktató esőfelhőzetet… Cikkükben a részletek. Klikk!
Már a harmadik Junibor Borünnepre kerül sor, 4 napon keresztül a Juniborosoké lesz a Szent István tér. „Junibor taggá válni nem lehetetlen, de feltételekhez kötött, hiszen olyan elveket vallunk, s olyan erkölcsi mintát szeretnénk mutatni, melyeknek a régi, s újonnan csatlakozó tagoknak egyaránt meg kell felelnie, s hozzájuk hűnek kell maradnia.” – vallják a Juniborosok. Ugye, Te is szívesen bekerülnél közéjük? Nem vagy még borász? Vagy elmúltál 35? Na, de egy pohár bort azért kóstolnál Tőlük?
Néhány évvel ezelőtt egy lelkes, vállalkozó szellemű közgazdász és egy maximalista borász összefogásával elindult egy kis borászat a badacsonyi borvidéken. Idén lesz még csak a hatodik szüretük és saját bevallásuk szerint van még mit tanulniuk, mégis sorra kapják az elismeréseket és egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert a fogyasztók körében is. Egy nagyszabású kóstolón már volt szerencsém néhány korábbi tételükhöz, azonban most lehetőségem nyílt ellátogatni a káptalantóti Sabar borház 2014-es borainak bemutató kóstolójára és egyúttal látni azt, hogy mit sikerült kihozniuk a tavalyi esőáztatta év szőlőterméséből.
Az ihatóbb Magyarországért saját missziójának is tartja, hogy a kulturális eseményeken megfelelő borok legyenek jelen. Mi ismerjük a pincészeteket, ezek után kézenfekvő, hogy a kultúrára szomjas közönséggel megismertessük a jó pincészeteket. A Titok Galériában már bérelt helyünk van és Adriana Daly Peterova kulturális menedzser által szervezett kiállítások is a kedvenceinkké váltak. Ezúttal a magyar borok oldalán a Bujdosó Pincészet mutathatta meg magát a 16 nemzetközi művész mellett.
Most Etyek vagy Sopron? Most Kúria vagy Esterházy? A borok jók, de a fogyasztóban felmerülhetnek ezek a kérdések. Matolcsy Sára, (a pincészet ügyvezető igazgatója) a tőle megszokott vehemenciával jelentette ki, hogy ha kell, akkor minden egyes fogyasztót kivisznek a balfi területekre és elmagyarázzák nekik az összefüggéseket. Egy visszautasíthatatlan bortúrával invitálta a sajtó képviselőit az Etyeki Kúria, hogy a felvilágosító munkát elkezdje.


